Szíveink, színeink

- 5 -

- Annyival jobb volt az életem Nátán nélkül!
Ezen a mondaton elmosolyodtam magamban, mert nyáron rengetegszer hallottam Lilitől, csak akkor még a jelen idős változatban. Szaszával és Márkkal a hajóúton még számoltuk is, hogy Lili naponta hányszor mondja ezt vagy hozza fel Nátánt a témába, és versenyeztünk egymás között, hogy ki hány ilyen pillanatot kapott el.
- De komolyan - mondta Lili, miközben az udvaron focizó fiúkat néztük - Szinte már el is felejtettem a nyáron, hogy milyen idegesítő.
Nem, nem egészen felejtette el. Az egyik este Nátán Instáját nézegette és elemezte ki velem együtt, hogy mennyire gáz. A kockahasas képét például különösen sokáig.
- Erre most folytatódik az idegbajom ott, ahol júniusban abbamaradt - fakadt ki Lili - Egyébként felszedett valami barátnőt. Egy újat - mesélte Lili - És folyamatosan felhozza témába edzéseken. Annyira idegesítő.
- Kivel jött össze?
- Tudom is én, biztos valami agyhalottal. Mindenesetre amikor már felidegesített, hogy mindig felhozza a barátnőjét témába, én is elkezdtem neki beszélni a barátomról. Gergőről.
- Gergőt dobtad két hete, nem? - zavarodtam össze.
- De, de ezt neki nem kell tudnia - vette elő Lili a szájfényét, amit gyorsan felkent a szájára, pótolva a tízóraizástól lejött réteget - Hagyj érezze csak, hogy milyen fárasztó ugyanazt a témát hallgatni ezredszerre is, miközben az edzésre kéne fókuszálni. Olyan gyerekes. És akkor mindeközben ő van kikiáltva a szupersztárnak, őrület! Miközben azzal se képes foglalkozni edzéseken, hogy novemberben versenyzünk párosban, basszus. Én nem állok ki vele a jégre, ha nem jön össze addigra a koreónk, az biztos.
- Biztosan összejön.
- Ne kiabáljuk el - dünnyögte Lili bosszúsan, majd a térdére könyökölt és a kezére támasztotta a fejét.
Néztük a fiúkat, ahogy fociznak.
- Ő a táncpartnered? - kérdezte Lili, ahogy kiszúrta Filippet a pályán.
- Aham - válaszoltam hümmögve, mert közben a szendvicsemet ettem.
- Cuki srác. Szeptember elején betévedt valahogy a színjátszós próbára megnézni, hogy milyen.
- És, jár?
- Nem, csak érdeklődő volt. De nagyon kis cuki. Ő ilyen aranyos-olasz, nem az a szexi maffia-boss - nevetett fel Lili - Csak simán cuki.
Épp ezt mondta, amikor Filipp kiszúrt engem az udvaron a pályáról, és felcsillanó szemekkel, mert örült, hogy lát, mosolyogva integetett nekem, mire elmosolyodva visszaintettem.
- Ahw - mosolygott Lili ciccegve, majd beleivott a kávéjába - Kis itáliánó.
- Nem igazán illeszkedett még vissza az osztályába.
- Tök jófej vagy, hogy bevállaltad vele ezt. Mert amúgy ezer dolgod van.
- Közösségi óra, ellógott órák és nem akartam bunkó lenni - soroltam fel a mindenkinek elismételt három érvemet.
- Meg amúgy is menő szalagavatón táncolni. Én tavaly táncoltam. Idén is felkértek páran, de mindenkit visszamondtam, mert konferálok.
- Komolyan? - csodálkoztam - Nem is mondtad.
- Tegnap választottak ki. Az igazgatóhelyettes megkért, hogy olvassak fel valami szöveget neki, hogy tudja, hogy jól tudok felolvasni, én meg visszakérdeztem, hogy tanár úr, harmadik éve vagyok a színjátszósok tagja és vagyok kábé minden színdarabnak, meg musicalnek a főszereplője, ön szerint komolyan egy felolvasás fog megerőltetni?
- Jogos - nevettem fel.
- Mikor mész ruhát kölcsönözni amúgy?
- Jövő héten gondoltam. Filipp azt mondta, hogy a szülei állják a ruhámat.
- Fogadd csak el.
- Elfogadtam. Kicsit lelkiismeret-furdalásom volt miatta, de inkább ezért, mint azért, ha Anyával fizettetném ki.
- Meg ha valaki felajánlja, hogy fizet neked valamit, akkor miért ne fogadnád el?
- Jó, ez már másik kérdés - néztem rá nevetve.
- Majd mondd, hogy melyik nap akarsz menni és megyek veled. Választunk neked valami olyan csini ruhát, mint tavaly.
- Mindenképp - mosolyodtam el.
Lili beleivott a kávéjába újra, majd témát váltott.
- Ma Szasza visz haza, mert pont erre fog járni kocsival, amikor vége van az utsó órámnak. Szeretnél velünk jönni, vagy inkább nem?
- Hetedik-nyolcadik órában keringőpróbám lesz, szóval nem tudnék veletek menni.
- És ha nem lenne próbád, egyébként akarnál velünk jönni? Most már csak érdeklődök.
A hajamat megigazítva átgondoltam a dolgot, majd végül őszintén megráztam a fejem.
- Nem állok készen rá - vallottam be halkan.
- De hát jóban maradtatok - értetlenkedett Lili.
- Tudom, Márk is ezt mondta tegnap - túrtam a hajamba - Persze, jóban vagyunk. Vagyis nem rosszban. Csak nem érzem azt, hogy jól tudnám kezelni a szituációt, ha egy helyen lennénk.
- De mitől tartasz?
- Nem tudom - láttam be - Csak olyan érzéseket élesztene fel bennem, meg erősítene fel, amik csak még nehezebbé tennék ezt az egészet.
- De ha nehéz, akkor mondd neki - nézett rám - Ha neked ettől csak rosszabb lett, akkor beszélj vele. Nekem azt mondtátok, hogy ez csak szünet, annak meg pont ez a lényege.
- Nem vagyunk együtt Szaszával - mondtam ki nehezen, egyértelműsítve - Olyan szempontból könnyebb, hogy most ez van, hogy bár ugyanúgy nem vagyok vele, és ugyanúgy hiányzik, mint a kapcsolatunk végén, legalább nem görcsölök rajta, meg azon se, hogy végignézem, hogy vékonyodik a kapcsolatunk amiatt, mert egyszerűen nem úgy megy az életünk, ami összeegyeztethető. Szóval nem attól lett nehéz, hogy most éppen mit mondtunk ki, vagy mit nem, hanem az egész nehéz egyben, a folyamat, hogy így alakult, miközben most végre tényleg mindketten csinálhatjuk azt, amit szeretünk, amit terveztünk, vagy ami kell az álmainkhoz, csak... ez közöttünk egyelőre úgy tűnik, hogy ráment erre - mondtam ki kedvtelenül.
- Konkrétan sírni fogok, Regi. Megint.
- Nem kell - ráztam meg a fejem egy furcsa mosolyra húzva a számat.
- De, kell. Látom, hogy rosszul érint - nézett rám - És akkor is sírtam, amikor megtudtam, hogy szétmentek.
- Ez volt a helyes döntés - válaszoltam nagy nehezen, az érzelmeimet elfojtva - Máskülönben vagy megromlott volna a kapcsolatunk, görcsöltünk volna rajta és lelkileg mentünk volna rá, vagy a terveinket adhattuk volna fel, és még ha az enyéimet félre is tesszük, őt se lennék képes megfosztani mindentől, amit el akar érni, amikről álmodott és amik felé olyan jó úton van most. Annyira örült, hogy felvették arra a szakra, amikor bekerült a válogatottba, vagy amikor kijutottak az EB-re, meg a világbajnokságra. Tényleg megcsinálta, elérte, amit akart, és innentől már van lehetősége elérni a többi célját is. Láttam már csalódni magában, és soha többet nem akarom úgy látni őt - mondtam őszintén - Ha csak az én terveim és álmaim álltak volna kettőnk közé, én lemondtam volna érte, de az övéről nem akartam, hogy lemondjon miattam. Talán fordítva is hasonló. Meg egyszerűen most tényleg nem egy léptékben halad az életünk. Ez volt a legjózanabb döntés, amit meghozhattuk, mert egyszerűen szeptemberben néhány hét elég volt ahhoz, hogy minden egyes nappal egyre csak romoljon a helyzet.
- Eddig bírtam - törölte meg a szemeit Lili.
Vegyes érzésekkel magamban, megsimítottam a karját.
- Hogy tudsz ennyire racionális lenni, Regi? - kérdezte Lili sűrűn pislogva felfelé, hogy ne könnyezzen annyira.
- Sokat gyakoroltam - válaszoltam kellemetlenül elnevetve magam.
Pár másodperc múlva újra megszólaltam.
- Szasza mondott neked valamit?
- Még azután, amikor szétmentetek, én pedig rákérdeztem nála, miután megtudtam tőled. Azt mondta, hogy többet érdemelsz annál, mint amit ő most nyújtani tud, vagy hogy egy olyan kapcsolat miatt ragadj le, ami kevés - idézte a bátyját, mire megkondult a szívemben valami - Mondta, hogy nem működik most köztetek.
- És te tudsz valakiről? Mármint, hogy Szaszának van-e.
Lili megrázta a fejét.
- Nem. És Márk se, meg Apa se.
Ez egyszerre nyugtatott meg és kavart fel bennem érzelmeket.
Lili nemsokára folytatta.
- Fél évet jártatok, Regi. Nem lépett tovább rajtad - mondta őszintén - De lehet, hogy nem is akar. Semmivel nem szeret téged kevésbé nyár óta, csak ez most így alakult.
- Én se szeretem őt kevésbé.
- Tudom.
Egy pár csendes pillanat után Lili szólalt meg újra.
- Én csak azt nem értem... - törte meg a csendet - Hogy ha a bátyám úgy értékelte, hogy nem nyújt neked eleget, vagy hogy kevés a kapcsolatotok, miért nem tett ez ellen semmit?
Fájó szívvel, a pulcsim ujját igazgatva válaszoltam.
- Megpróbálta. Én is megpróbáltam. Egyszerűen csak nem jött össze - mondtam halkan - Én se akartam, hogy lemondjon az álmairól, és ő se akarta, hogy lemondjak az enyémről. Végre mindkettőnknek sínen megy az, amit szerettünk volna.
- Nem hiszem, hogy így szerettétek volna, Regi - nézett rám Lili őszintén - Nem ezért küzdöttetek.
Egy zavart, szomorú nevetés hagyta el a számat.
- Tényleg nem.
Lili beletúrt a hajába, majd tovább kérdezett.
- De komolyan? Csak azért, mert nincs annyi időtök?
- Csak amiatt indult el ez az egész. Kevesebbet találkoztunk, kevesebbet beszéltünk, egyre erőltetettebbek lettek azok az alkalmak, amikor mégis, mindkettőnk élete pörgött, teljesen külön egymástól, felszínre tört egy-két kisebb konfliktus, és egy idő után csak azt vettük észre, hogy... nem ugyanolyan a kapcsolatunk - vallottam be - Elvékonyodott, lemarad mindkettőnk életének a rohanásától, és minden nappal egyre rosszabb lett a helyzet. Egyikőnk se hibás, vagy bántotta a másikat, ez az egész csak úgy megtörtént. Pont annyira egyik hétről a másikra, ahogy elkezdődött.
Lili szomorúan hallgatott, és éreztem, ahogy az ő szíve is megszakad, ahogy ezeket kimondtam.
- Ha tudom egy évvel ezelőtt, amikor még az előző szakításod miatt voltál magad alatt, hogy egy évvel később, most ősszel a bátyám miatt leszel ugyanott... - jöttek ki Liliből a gondolatai maga elé nézve, majd lehangoltan, zavartan elnevette magát - Nem is tudom, mit csináltam volna máshogy, de... - pislogott, az egyik szemét ösztönösen megtörölve - Annyira sajnálom, Regi. Tényleg.
- Így kellett történnie, Lili. Semmit nem kellett volna máshogy csinálni.
- Nem értem, hogy történhet az, hogy most erről kell beszélgetnünk. Hogy hogyan alakulhatott így ez az egész.
Egyszer talán majd megértjük.