𝑨𝒍𝒍 𝑰 𝑾𝒂𝒏𝒕 ☆彡 𝑪𝒍𝒊𝒇𝒇𝒐𝒓𝒅

2:3

Zárás előtt még bementem a raktárba, szerencsétlenségemre Michael követett.

-Mizu hercegnő?

-Mi lenne ha nem szólnál hozzám?

-Hú, de harapós valaki - mondta s egyszer csak bezáródott az ajtó.

Pánikba estem, és dörömböltem az ajtón. Michael mit sem törődve az egésszel leült a földre s a falnak támaszkodott.

-Úgy látszik kettesben maradtunk, reggelig - sóhajtott egy nagyot.

-Inkább a halál!

-Mi bajod van velem?

-Még kérdezed?

-Igen?!

-Utállak, csak annyi - vágtam rá.

Leültem én is a földre egy sarokba, nem messze tőle. Levettem a kötényem, felhúztam a térdem s ráhajtottam a fejem.

Csöndben ültünk.

Egy szót se szóltunk egymáshoz.

Kis idő múlva viszont, megtörte a csöndet.

-Hiányoztál - mondta, mire felkaptam a fejem s ránéztem.

-Képzelem.

-Tényleg. Nem tehetek arról, hogy ránk nyitottál. Nem jelentett nekem semmit. Csak próbálom feldolgozni a hiányodat - mondta s lesütötte a szemeit.

-Ja érdekes, most én is feküdjek le minden jött ment állattal? Tudod mit? Ne válaszolj. Csak hagyjál békén.

-Bevagyunk zárva egy helyre. Azthiszed könnyű lesz?

-Nem érdekelsz - vágtam rá.

Közelebb ült, közvetlen mellém mire arrébb mentem, csak hogy nem szállt le rólam. Hirtelen felpattantam.

-Elegem van belőled! Nem lehet hogy megvárjuk a reggelt csöndben?

Elmosolyodott, felállt és közelebb jött. Hátrálni kezdtem mire már a falnak ütköztem. Derekamra tette kezeit s hozzámsimult. Szivem a torkomban dobogott szinte.

-Szeretlek - súgta a fülembe, s derekamtól a fenekemre csúsztatta kezeit amibe erőteljesen belemarkolt. Egyre nehezebben vettem a levegőt, de nem adtam meg magam neki.

-Hagyjál - mondtam s próbáltam magamtól ellökni de nem sikerült.

-Nem akarod te, hogy hagyjalak. Belepirultál ebbe az egészbe, ráadásul látom azt is, hogy kirázott a hideg. Csak a gyönyörű kis szádon jönnek ki a hazugságok, de valójában elég csak hozzádérnem és látom mennyire akarsz. Hogy milyen hatással vagyok rád még mindíg - magyarázta vigyorogva.

Azthittem felpofozom. Önelégült fráter! Mégis mit gondol?!

-Nem érdekelsz! Csak ne szólj hozzám! - jelentettem ki, mire újra közelebb lépett és megcsókolt.

Elakartam tolni magamtól, viszont nem ment. Átadtam magam neki, átadtam magam az akaratának. Oxigén hiány miatt levált az ajkaimról. Az ölébe vett, s leült velem a földre. Zokogásban törtem ki.

-Sssshh! Shh babygirl. Szeretlek - simogatta a hátam nyugtatásképp, majd a szemébe néztem.

-Miért hagytál el? Vártam volna rád! Bármennyit! Bármennyi időt, Michael!