8. Hableány

466 42 1
                                    

- Bocsi, megzavartam valamit? -huppant be hátra Nick bedobálva két dugig tömött bevásárlószatyrot.
Csak akkor vettem észre hogy még mindig egymás kezét fogtuk. Inkább elengedtem.
- Te most komoly nagybevásároltál?
- Mondhatjuk. - matatni kezdett a szatyorban majd egy kis dobozt dobott az ölembe.
- Remélem az eper ízűt szereted.
Csak csendben ülten a jogosan kapott kondomos dobozomat tartogatva. A háttérben Nicky már a második cidert itta és ez a hangulatán is látszott. Mick már nem is tudom,hanyadik csikket pöckölte ki az ablakon.
Mikor Nicole épp a barátjának csipogott telefonon Mickey karjára tettem a kezem.
- Bocsi - suttogtam.
- Semmi. - vigyorodott el. Szerettem azt ahogy kicsit grimaszol közben, mintha minden totál természetes lenne. Még akkor is ha szar. - Majd kárpótolsz.
Ahogy a szeme sarkából rám nézett elvettem a kezem a karjáról, talán még el is pirultam. Már megint furán beszélt.
Először Ericet vettük fel. Brutálisan szép hosszú szőke haja most is kiengedve lógott kb a fenekéig, bő, csíkos póló volt rajta meg egy agyonkoptatott farmer és Converse. Még a szaga is hippis volt.
- Szasztok. - hajolt be a melletten lehúzott amlakon.
- Szia hableány. - ahogy lenézett rám haja az arcomba hullott.
- Szió. - vigyorogtam fel rá ahogy csak tőlem tellett. Tényleg örültem neki.
Vizsont vele sem beszéltem sokat. Csak felületes dolgokról beszélgettünk, Nicky még több cidert ivott, viszont Ericben valahogy társra talált és együtt ittak. Messze voltak a részegségtől, ne értsd félre, csak Nicky kezdett egyre jobban spicces lenni. Mick csak az én kedvemért nem ivott, tudta hogy féltem volna akkor.
Aztán jött Trash. Alacsony, Dél-kóreai srác volt kék hajjal és a hosszabb szavak még mindíg nem mentek neki.
- Mi ez a fű szag?! -ő volt szinte mindenki esze és lelkiismerete.
- Úgy van, Trash, szólj rájuk. -mondta Mick. Tudtam, hogy csak azért, mert ő nem szívhatott.
- Te csendben vagy. -Nézett rá mérgesen, majd bepattant a kocsiba.
- Szellőztessetek ki, mielőtt én is akarnék egy slukkot!
Azzal telljes volt a csapat. Bevallom nagyon viccesek voltak, de egész végig éreztem, hogy Mickel valami totál nincs rendben. Féltem, hogy mit fog válaszolni, ha megint rákérdetek.

FrendzónTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang