SZERKESZTÉS ALATT // Éjjeli Üzenetek | a.i.

Tizenkilencedik beszélgetés

*Liv*

Heves csókcsatánkat semmi sem zavarta meg, még az ablakon beszűrődő  zsivaly sem.
Dallas felkapott, és a szobája felé vitt, még mindig ajkamat elfoglalva.
Az ágya egy matrac volt, ami nem tűnt túl kényelmesnek.
-Ne rakj le.-suttogtam.
-Soha.-tört utat nyelve a számba. Beletúrtam a hajába, mely oly puha volt, mint egy felhő.
Száját a nyakamra tapasztotta, és szívni kezdte. Nekinyomott egy falnak, és már éreztem férfiasságát. Elkezdte kigpmbolni a felsőm, én pedig az övével vacakoltam. Egy nyögés kíséretében a szembe lévő falra néztem, melyen egy tükör állt.
Saját tükörképem szemébe nézve, minden úgy vágott arcba mint egy tégla. Épp egy hímribanccal majdnem-szexelek, aki ráadásul be van szívva. Megpróbáltam kiszabadulni kezei közül, ám ő nem engedett el. Ledobott a matracára és rámmászott, pólója már a földön hevert, épp a nadrágját vette le. Szoknyám alá nyúlt, és masszírozni kezdett. Rúgdaltam össze-vissza, de ő csak ráült a lábamra, és befogta a számat. Csapdába estem.