The Deadly Sister

Ch.5

Clint szemszöge:

Nagyon nem tetszett,ahogy a húgom és Stark eltűntek éjszakára. Az eltört whisky-s pohárból és a már félig sem lévő üvegből,pedig arra a következtetésre jutottam,hogy nem lehetett teljesen józan. Már csak abban bízhattam,hogy Claire-nek van annyi esze,hogy nemet mondjon,ha úgy adódik. Bár abban az érzelmi állapotban amiben volt,erre sem nagyon számíthattam. Csak reménykedni tudtam mivel nem szívesen repítettem volna nyilat Stark fejébe.

Claire szemszöge:

Lassan kinyitottam a szemem,majd hunyorogva felmértem a környezetet mivel elég hamar rájöttem,hogy nem a bátyámmal megosztott közös szobában vagyok. Aztán lassanként beugrottak az előző esti események és egy kisebb mosoly jelent meg az arcomon.
-Jó reggelt Csipkerózsika-suttogták a fülembe.
-Jó reggelt-mondtam és elkezdtem nyújtózkodni.-Mennyi az idő?
-Negyed tizenegy múlt két perccel,a kinti hőmérséklet 17 celsius fok és esős napnak nézünk elébe-válaszolt Jarvis erős brit akcentussal.-Szolgálhatok bármilyen más információval Ms.Barton?
-Nem köszönöm Jarvis-ültem fel.
-Nem tesz semmit kisasszony. És ha megengedi szeretném tájékoztatni,hogy a bátyja többször is kereste önt.
-Rendben,köszönöm-épp álltam volna fel,mikor Tony visszarántott az ágyra.-Te meg mit...?-de hamar elhallgattatott az ajkaival.-Tony Clint már így is tiszta ideg lehet.
-Tud várni még egy kicsit.
Nem kell mondanom,hogy nem öltöztünk fel az előző éjszaka,úgyhogy még mindig anyaszült meztelenül fetrengtünk az ágyon. Tonynak ez pont kapóra jött,mivel így a keze határtalanul bebarangolhatta a testem minden egyes kis szegletét. Újfent belenyögtem a csókba mivel hamarosan belémtolta az egyik ujját.
-Tony...ezt most...-de nem tudtam befejezni a mondandómat mivel az elsőt hamarosan követte a második ujja.
-Csak mond,hogy nem élvezed és abbahagyom.
-Ne merészeld-mondtam frusztrált hangon amitől elnevette magát,majd újra megcsókolt.
* * *
Fél óra múlva kászálódtunk ki a szobából,de Tony útközben sem tudott uralkodni magán. A keze nagyon gyakran a derekamról átvándorolt a fenekemre,nem mintha előző este nem tette volna ugyan ezt,de Clint akkor nem kaphatott rajta minket,vagyis inkább kevesebb esélye volt.
-Viselkedj!-csaptam a kezére,mikor beértünk a konyhába,ahol rögtön minden tekintet ránk szageződött. Wanda egy bújkáló mosollyal rázta a fejét,a többiek tekintete viszont arra engedett következtetni,hogy hamarosan egy elég dühös Clintel találjuk szembe magunkat.
És talált süllyedt. Tony elég hamar találta magát a falnak háttal a bátyám kezével a torkán.
-Clint elég!-sipítoztam.
-Hé haver nyugi-Tony hangja rekettes volt és próbálta lehámozni magáról Clint kezét.
-Lefeküdtél a húgommal?-Clint hangja dühös volt,nagyon dühös.
-Hát az úgy volt...-kezdett magyarázkodni.
-Igen vagy nem?
-Na jó,Clinton Francis Barton most nagyon jól figyelj rám!-kiabáltam.-Már bőven elmúltam tizennyolc éves,ha jól számolom kábé hét-nyolc éve. Ami azt jelenti,hogy felnőt nő vagyok és azt csinálok amit akarok és azzal fekszem le akivel akarok-adtam ki magamból aztán egy fokkal halkabban folytattam.-Clint tudom,hogy aggódsz értem,hisz a bátyám vagy ez a dolgod,de már nem vagyok kislány.
-Igazad van,nem vagy az-engedte el Starkot aki egy hatalmas levegőt vett.-Csinálj amit akarsz-fordult el tőlem és kiviharzott a konyhából.
-Clint!-kiáltottam utána,de már késő volt. Egyik pillanatról a másikra akkora gombóc nőtt a torkomban,hogy azt hittem megfulladok. Nem akartam ezt. Máskor is vesztünk már össze,de nem ennyire. Utána akartam meznni,de Nat elkapta a karomat.
-Hagyd,had szellősztesse ki a fejét-bólintottam aztán letérdeltem Tony mellé,hogy megnézzem rendben van-e.
* * *
A szellőztetés elég hosszúra sikeredett ugyanis három napon keresztül nem láttam a bátyámat. Annyira bűntudatom volt. Tudom,hogy csak jót akart,de be kell látnia,hogy felnőttem és képes vagyok önálló döntéseket hozni.
Három nap múlva,már meguntam arra várni,hogy mikor dugja elő az orrát vagyis inkább csörét úgyhogy ahoz fordultam aki mindig pontosan tudja,hogy ki hol van.
-Jarvis?-néztem fel a plafonra,nem mintha így megláhattam volna,de a plafonhoz még mindig jobb beszélni,mint a padlóhoz,mert ugyebár Jarvis mindenütt ott van.
-Miben lehetek szolgálatára Ms.Barton?-jött a hang...fogalmam sincs honnan.
-Eltudnád nekem árulni,hogy hol ténykedik most az én édes testvérem?
-Barton ügynök a tetőn van. Óhajtja,hogy szóljak neki?
-Nem Jarvis köszönöm,majd én felmegyek-legyintettem és elindultam a lift felé.
-Örülök,hogy segíthettem kisasszony-szólt utánam a mesterséges inteligencia.
-Hányszor kérjelek még meg J,hogy szólíts Clairenek?
-Elnézést kisasszony-mondta a brit hang én pedig szemforgatva beszáltam a liftbe.
Amikor felértem a tetőre rögtön megláttam a bátyámat. Lassan odasétáltam hozzá,majd leültem mellé.
-Szia-köszöntem félénken. Nem mintha féltem volna Clinttől,de amikor dühös jobb óvatosnak lenni.
-Azt hittem Starkkal vagy elfoglalva-mondta rám sem nézve.
-Clint ne csináld!-fordtam oda hozzá,de nem figyeltem mennyire vagyok a párkány szélén és megcsúsztam.
-A fenébe!-kapta el Clint még idejében a kezemet és felhúzott.-Miért nem tudsz vigyázni?-kérdezte magához ölelve.
-Már azt hittem annyira haragszol rám,hogy el sem kapsz-mondtam remegő hangon.
-Ne butáskodj! Akármekkora hülyeséget is csinálsz akkor sem akarnám,hogy bajodessen. Ha választanom kéne,hogy melyikünk essen le innen akkor az én lennék,bár...-gondolkodott el,én pedig felvont szemöldökkel néztem rá.-ha három választási lehetőségem van és az egyik Stark akkor őt én magam lököm le.
-Annyira izé vagy-vágtam mellkason.
-Most miért? Az egyik páncélja úgyis elkapja-mondta mosolyogva aztán elkomolyodott.-Én csak nem akarom,hogy csalódj. Stark nem éppen az a fajta ember aki...
-Clint tudom mit vállaltam és ne aggódj azért,hogy összetöri a szívemet,azt már valaki megtette előtte,többször,ha nem is önszántából-mondtam lehajtott fejjel.
-Barnes?
-Igen. Fogalmad sincs róla,hogy milyen az amikor az egyik nap még átölel,megcsókol,azt mondja szeret,a következőn pedig már arra sem emlékszik ki vagy-mondtam és elfogtak az emlékek.