Let me Breath

Sweet complication

Csókuk nem volt édes, lágy, kegyes, vagy éppen szerelmes. Tépték, harapták egymás ajkait, nem érdekelte őket a kiserkenő vér, mintha így bosszulták volna meg a másikon, hogy az nem volt vele egészen eddig; hogy nem voltak együtt. Hogy hiányoztak egymásnak. Nathaniel és Jennifer ebben a szituációban, mind a ketten határozottan türelmetlenek voltak. Szenvedélyük, követelőző mozdulataik, túlfűtött érzelmeik egy pillanat alatt trópusi páratartalmat produkáltak a jelenleg igen szűkös liftbelsőben. Azonban ez érdekelte őket a legkevésbé. Prince Archibald kezeit alaposan végigfutatta a lány formás domborulatú, de vékony alakján; élvezettel hajolt bele a hidrogénszőke hajkorona legelrejtettebb zugaiba, beszívva az édes nárcisz illatot. Szemei az őket átellenben mutató tükrökben felejtette, kedvére legeltette a mélykék tekintetét az egymáshoz feszülő testükön. Mindeközben mohón puszilgatta, szívogatta a bőrt a lány - szinte már abnormálisan - hamuszürke bőrén, tenyerei mindvégig azon fáradoztak, hogy a rafinált esésű ruhacsodát valahogy széthajtogassa, felhúzza, vagy tudja is ő, csak a lány fedetlen bőréhez érhessen! Hiszen a kis Jenny Humphrey három teljes év alatt csak még szebb lett! Mint egy eleven gót-stílusú porcelánbaba! És az övé. Ez a tény pedig teljesen megőrjítette, minden ép gondolatát kitörölve a fejéből.

- Te tervezted így, igaz? - hangja rekedtes volt, csupán miliméterekről sóhajtotta ezt bele a lány arcába, de a mondat inkább kétértelmű volt: maga sem tudta, hogy a helyzetre vagy a bíborszín ruhakölteményre gondolt.
- Felesleges válaszolnom - nyögte a Humphrey is a maga reszelős, vágyaktól eltorzult hangján, miközben a bal lábával kecsesen béklyóba fogta a férfi derekát, ezzel még közelebb rántva magához. Nem titkolt szándéka volt itt és azonnal megerőszakolni az Archibaldot.

Annak ellenére, hogy alig húsz éves volt, többet élt meg, mint sok ismerőse a korosztályából, így mind pasik, mint más terében sokkalta tapasztaltabb volt. Másfél évig Londonban bujkált Blair Waldorf haragja elől, és az egyetlen, amit bánt arról a napról, amikor megtörtént a baj: hogy Nate nem ott volt, ahol kellett volna neki.
Hiszen azért ment Chuck lakosztályához, mert tudta, hogy Nate vele lakik.
Aztán a Bassbe botlott, a szomorúság pedig elvette mind a kettejük eszét: már csak azt vette észre, amikor heves és kegyetlen, fájdalmas csókcsata közepette dőltek az ágyba. Észbe kellett volna kapnia! Hiszen az elborult, kifacsart, bánatos szex közben végig csak az Archibald nevét sóhajtozta, és noha tisztában volt vele, mi történik a párnák között, nem volt ereje véget vetnie ennek. Kényelmes volt neki az egész, ráadásul lusta dög volt ahhoz, hogy tovább harcoljon, és ne adja fel, hogy valaha is együtt lehetnek. Chuck érintéseitől ugyan nem irtózott, és kellemesnek találta, sőt, élvezte is, de akkor sem tudta elszakítani az elméjét a szőke hercegtől. Szerelmes lett volna? Nem, annyira nem voltak sohasem mély érzelmei egyik fiú iránt sem. Csupán játékok voltak számára, de az Archibald?! Ő talál már a „mániákus játékszer" kategóriában volt számon tartva a lány listáján.

És másfél év után itt vannak egy szűk kis helyiségben, egymást csókolva, miközben csak barátok, csókokkal eloldalogva az elhanyagolhatatlan tény mellett, miszerint: többek is lehetnének.

Jennifer ha nem is merte volna az életét az Archibald markaiba helyezni, de bízott benne. Valamilyen mértékig legalábbis biztosan.
Így engedett mindent a fiúnak, csak élvezte a közelségét, kellemesen fűszeres illatot, amibe belekeveredett egy kevés alkohol. Kivételesen ez egyáltalán nem zavarta az orrfacsaró, szúrós szag. Talán a fiú lehelete is hozzájátszott a kábultságához.
A drága, fekete táska a földön csattant, Jenny ereje alábbhagyott, nem volt kedve tovább tartani a feleslegesnek tűnő súlyt, noha ez volt eredeti jöttének az oka.

Magáról megfeledkezve kulcsolta a másik lábát is a férfi dereka köré, amit Nate egy egyetértő mormogással jutalmazott. Fél percbe sem tellett, a háta máris a lift kemény tükörborításához csattant. Könnyebb volt így mind a kettejüknek, Jenny pedig nem bánta. Nem zavartatta magát, szemérmetlenül, hangosan sóhajtozott, élvezettel túrt bele az Archibald gondosan ápolt, selymes tincseibe. Úgy érezte, lehetetlen a megállás a számukra.