Jégmadár

Az ajánlat

Nem is tudom mi zavarta meg az álmom. Talán az ablakon beáramló hatalmas fényár? Vagy a lentről felhangzó vita hangja? Bármi is legyen az oka, ébren vagyok. Nehezen ülök fel, a hátam kiroppan, ahogy hirtelen mozdulattal fordulok meg. Ramaty állapotban vagyok, mint mindig. Szemem alatt fekete karikák, barna göndör hajam kócosan omlik megrogyót vállaimra. Ha bárki azt mondja nekem régen, hogy a húszas éveim elején úgy fogok kinézni, mint egy negyvenéves kétgyermekes anya, kinevetem. Pedig tényleg úgy nézek ki, és úgy is érzem magam. Ahogy megnyitóm a zuhanyozóban a vizet, két dolog tűnik fel.

1.:Nagyon hideg a víz.
2.:Hiába csak a meleg víz folyik, így is hideg.

Remek, anya megint nem fizetett számlát. De nem mehetek büdösen munkába. Egy mély lélegzet után, a hideg vízsugár alá ugrom. Alig három perc múlva, lila ajkakkal, és vacogó fogakkal törölgetem a kicsit remegő testem. Amint felkapom szokott öltözékem, egy fekete csőfarmert, és egy virágmintás blúzt, lerohanok a lépcsőn.
- Ohh, mert olyan fontos ember vagy? - hallom meg nevelő apám gúnyosan csengő hangját.
- Igen képzeld, mert én dolgozom! - anya vádló hangja kicsit megremeg.
- Vetkőzéshez nem kell diploma, ribanc! - sziszegi a másik.
- Ne beszélj velem így! - egy hangos csattanás, bár nem tudom ki dobott, és mit a másikhoz. Bár nem is nagyon érdekel. Hajamba túrók, hogy megzabolázzam kicsit rakoncátlan hajamat. Már épp azon vagyok, hogy megint reggeli nélkül lépek le, mikor meghallom a kétségbe esett sírást.
- Hallgattasd már el. - kiabál megint a nevelő apucim. Minden bátorságom összekaparva megyek be. Mint egy hiéna közelítem meg kistesómat, ki a székében ülve, vörös fejjel sír. Felveszem, egy puszit nyomok fejére. Ringatni kezdem, még anyámra nézek.
- Megint nincs meleg víz... - jegyzem meg csak úgy mellékesen.
- Pedig befizettem.... - döbben meg anya.- Hát, nekem úgy fest, hogy mégsem. - forgatom meg a szemem. Anya zavartan lesüti a szemét, a fakanállal játszik, ami a kezében van. Felsóhajtok. - Majd elintézem, ezt is... -fújtatok, és inkább kiviharzok a kicsiny konyhából. Az egész lakás egy patkánylyuk. Alig áll egy szobából, amit szüleim birtokolnak, egy félszobából az én kis birodalmam, és egy galériából, amin a két kicsi lakik. A szomszédok már hírből ismernek minket. Így gyakran kapok tőlük sajnálkozó vagy épp lenéző pillantást a liftben. Egyedül Morison-néni kedves velünk. Ő vigyáz Carl-ra legkisebb tesómra, míg én dolgozom. Mint minden nap, leadom nála a csöppséget, hallgatom kicsit, hogy mi is volt az "ő" korában . Aztán irány a munka. Szombat lévén, ma kedvenc időtöltésem végzem. Nyomozok mások után. New York-ban sok pár van, és sok olyan ember, aki betegesen féltékeny a lelki társára. És bár csúnyán hangzik, az ilyen emberek sokat fizetnek azért, hogy kövessem kicsit a kedvesüket. Nem nagy meló, ésImádok nyomozni. Az adrenalin, hogy lebukhatok, megőrjít. Ma egy hölgy után nyomozók, bizonyos Elisabeth után, aki azt mondta a férjének, hogy úszni megy. Egy kis kávézóban ücsörög egy fiatal férfival. Lövök pár képet a telefonommal, amit el is e-mailezek a férjnek. Telefonomon szinte egyből megszólal az SMS hang, bár legnagyobb meglepetésemre, nem a férj írt.

"Legyél a szokott helyen 30 perc múlva. Sam"

Sam-bácsi, apa régi kollégája, mindketten egy osztagnál voltak, aztán Sam kilépett, apa meg meghalt. Igazi kis cuki történet, nem? A lényeg, hogy Sam-bácsival még tartom a kapcsolatot, sokat segít, és nagyon kedves ember. Zsebre vágom a készüléket, amit nem mellesleg tőle kaptam még anno, a tizenkilencedik szülinapomra . Ahhoz képest, hogy augusztus van, egész hűvös az időjárás. Átkarolom magam, hátha kicsit melegebb lesz, persze nem lesz, de mindegy. Ahogy a szokott futós helyére/helyünkre érek, a földön lihegve találom meg. Oda sétálok egy gonosz vigyorral.
- Mivan tata, gyors a tempó? - néztem le rá. Lihegve nézett fel, egy apró mosollyal a száján.
-A végén a térdemre fektetlek, te nagyszájú kölyök. - megrázkódom az elfolytott nevetéstől.
-Reggeliztél már? - nyújtja a kezét felém. Megfogom és egyszerűen felrántom a földről.
- Igen, ettem egy csokit a munkában. - persze hazudtam, csak egy harapást ettem, de nálam az is nagy szó.
- Gyere, meghívlak valami rendes reggelire. - karol át. Izzadt, de nem zavar különösebben. Egy kis vendéglőbe ültünk be. Barátságos hangulatú, tényleg nagyon tetszik ez a hely.
- Mit hozhatok? - áll meg mellettünk a szőke pincér csaj. Sam leveszi a napszemüvegét, és végig méri a bögyös szőszit.
- Két rántottát, meg a számodat. - kacsint a szépen sminkelt nőre. Felvonóm az egyik szemöldököm.
- De apuci, ennek anya nem fog örülni. - mondom ártatlan hangon.
- Öhm...akkor rántotta... - hadarja a nő és inkább eliszkol. Elnevetem magam.
- Kösz, kösz, de nem magamnak akartam!- Hanem? Kinek akartad Sam-bácsi?
- Egyik barátomnak, Steve-nek.
- Elég gáz pasi lehet, ha neked kell neki csajt szerezni. - forgatom meg a szemeim.
- Ohhh, nem, ő egy remek ember. - mosolyodik el féloldalasan.
- Tényleg? - nézek rá kíváncsian.
- Igen, tényleg. De nem azért vagyunk itt, hogy Steve-ről beszéljünk. - komolyodik meg a tekintete. Lenyelem az utolsó korty narancslevem is. Sóhajtva teszem le a poharat.
- Ne kímélj. - nézek rá komolyan.
- Egy állásról lenne szó. - kezd bele, megáll és idegesen keres valami reakciót rajtam. Mikor nem talál semmi változást, vonakodva ugyan, de folytatja.
- Kellene a segítséged, ismered a Stark Industries nem? - néz rám kérdőn.
- Csak annyira, mint mindenki. Howard Stark építette, a semmiből, most a fia...mi is a neve...Tany? - kezdek gondolkozni hangosan.
- Tony... - siet segítségemre Sam.
- Áhhh igen az, most öve a cég. Köszönöm.-nézek a pincérnőre, aki elém rakja a reggelim.
- Na, igen, nos, Stark torony most más néven fut. Nem tudom ismered-e?!
- Bosszúálló torony vagy mi a fene...de ehhez nekem mi közöm? - nézek rá kíváncsian.
-Új emberek kellenek, na és itt jössz te a képbe. - mutat rám. Lenyelem a falat tojást, ami a számban van.
- Takarító kell? - döntöm oldalra a fejem. Elneveti magát és hátra dől.
- Tudom, hogy az apád...mindenre megtanított, amit tudott.
- Igen, és? -vonom fel a szemöldököm értetlenül.
- Kellesz, mint katona. - csapja össze a tenyerét boldogan.
-Kollégák leszünk.-jelenti ki vidáman.
- Ohh, nem, nem leszünk!-lengetem meg előtte villám, amin még rajta van egy kis tojás. Előre dőlve néz a szemembe.
- De igen leszünk, tudom mire vagy képes. - jelenti ki dacosan.
- Ahha, három napig tudok követni valakit, aki észre sem veszi. Míg Amerika Kapitány egy frizbivel kinyír nyolc embert, ja és közben twitterezik is. - horkantok.
- Az egy pajzs.- forgatja szemeit.
- Nagy frizbi. - szusszantok idegesen.
- Akkor az.-sóhajt fel. Egy kést nyújt felém.
- Hiszem, hogy még most is képes lennél eltalálni azt a legyet ott. - mutat a fal mellet repkedő kis lényre.
- Nem, nem menne.... - rázom meg a fejem.
- De igen megy - erősködik idegesen.
- Nem, nem megy! - mondom határozottan.
- Aby, csináld! - förmed rám. Ijedten veszem el a kést és hajítom el. A legyet, olyan 2-3 centivel eltévesztettem, de jó pont, hogy bele állt a falba.
- Na, látod, megy ez neked! - csapja össze tenyerét büszkén.
- Akkor sem!-csattanok fel.
- Köszi, a reggelit. - állok fel. Amint kiérek, veszek egy mély levegőt. Lehunyom a szemeim, a gondolataim csak úgy cikáznak a fejemben. Igaz, régen apa sok mindenre megtanított, ismerek pár harcművészetet, jah meg remekül bánok a fejszével. Ami nem is csoda, hat éves korom óta van a kezemben balta. Vagy is csak addig míg apa élt. Katonának szánt, hogy a nyomdokaiba lépjek. De ez már nem lehetséges. Egyáltalán mit gondolt? Az egy dolog, hogy egy baba ellen képes vagyok bevetni a fogásokat...na de egy emberrel szemben?Lehetetlen.
***
A kávézói munkám után, szinte hulla fáradtan esem haza este. A lábam lüktetett, a pultban állni egész nap, nem épp könnyű meló. Ráadásul annyi bunkó ember van, hogy az hihetetlen. Amint benyitok az első, amit észreveszek, az a felborított asztal.
- Anya, anya itt vagy?-kérdezem kiabálva
- A szobájában.-kiabál le nekem Maise.
- Oké, köszi. Ettél?-kérdezem a galéria lépcső harmadik fokára állva.
- Igen, Pizzát.-hajol ki a kis lukon. A galéria a nappali felett van, és be van falazva az oldala, kivéve egy kis lyukat, amin fel és le lehetett mászni. Carl-t kész kihívás itt szállítgatni.
- És Carl?-nézek rá kérdőn. Hosszú haja a válláig ér, és mint nekem sötét barna, na meg folyton kócos, és/vagy zsíros. Arca szeplős, mint nekem, csak a szemünk más, neki teljesen barna, míg nekem valamiért barnás-kékes.
- Adtam neki egy paradicsomot. Meg Morison-néni is adott neki valamit. - mondja egyhangúan. Bólintok.
- Lecke?
- Nem volt.
- Hazudsz?
- Igen.... - sóhajt. Egy elegáns mozdulattal jelzem, hogy menyen és írja meg. Habozva ugyan, de engedelmeskedik.Leszállók a nyikorgó lépcsőről, és a nagyszobához megyek. Bekopogok, és mivel nem jön válasz benyitok.
- Anya, itt vagy?-nézek körbe.A barna rövid hajú, igencsak sovány nő az ágyon ülve szipog. Szemét egy csúnya, lilás-zöldes folt csúfítja el.
-Nagyon gáz?-kérdezi.
- Nos, a lila nem a te színed, inkább tél vagy. - próbálok viccelni. Be is válik, mert elmosolyodik.
-Mi történt?
- Nem adtam neki pénzt italra... - sóhajt fel. Mellé telepszem. Az ágy rugói megadóan nyikorognak súlyom alatt. Magamhoz ölelem reszkető anyámat.
- Mennem kell dolgozni....
-Ne,ma ne menj.... - nézek rá kérlelően.
- De muszáj Aby, kell a pénz. - sóhajt. Felállva ül a smink asztal elé, kezdi eltüntetni a foltot. Megint ez a pénz probléma. Kisétálok, és elő halászom a telóm . A már ismert nevet ütöm be a telefonkönyvbe. - Szia Sam-bácsi, tudod, gondolkodtam, ha még áll az ajánlatod, elfogadnám.
***
Ámbár Sam azt mondta, hogy a ruha mindegy. Én mégis aggódom, hogy az öltözékem nem megfelelő. Egy terepmintás cicanadrág van rajtam bakanccsal, és apa régi fekete atlétája, ami kicsit lóg amúgy is sovány alkatomon. Sosem vallottam magam szépnek, mindig nagyon sovány, és lapos voltam. Bár a lábaim szép hosszúak, arra sosem panaszkodtam. Arcom fehér, és tele van szeplőkkel. Hajam mindig kócos, hiába fésülöm meg naponta többször is. Egyik lábamról, a másikra helyezem testtömegem, és zavaromban az alsó ajkam harapdálom. Egyáltalán nem hiszem, hogy itt a helyem. Sam bíztatásképp megszorítja a vállam, mielőtt kilép a liftből. Idegesen szusszantva követem a tetőre. Egy légi sikló, vagy izé... na, mindegy a lényeg, hogy egy hatalmas gép csak ránk vár. Amint felszállunk, becsukódik az ajtaja és fel is emelkedik.
- Szia Bruce, jól nézel ki, csak kicsit sápadtan, de ne légy ideges, mindenkivel előfordul. -köszönt valakit Sam, szokott kedves, közvetlen stílusában.
- Szia, Sam - köszön vissza egy gyenge hang.
- Ő ki? - bár háttal állok nekik, így is tudom, hogy rólam van szó. Sam a ruhámnál fogva ránt magához.
- A keresztlányom, Abigél. - mondja, amint újra biztosan állok a lábamon. Kezet nyújtok az idegennek.
- Az úr pedig Dr. Bruce Banner. - nem kell bemutatnia. Régóta imádom Hulk-ot, kicsi korom óta, valahogy mindig a zöld volt a kedvenc színem, így érthető.
- Nagyon örvendek... - úgy kapom, ki a kezem az övéből mintha égetne. Nem szívesen vallom be, de kicsit nagyon zavarba jöttem. Főleg mert jelenleg a bugyimon is Hulk mosolygó arca virít. Elpirulva nézek inkább a földre meredten, figyelmen kívül hagyva Dr. Banner értetlen pillantását.
- A többiek? - kérdezi inkább Sam, hogy oldja a feszkot. - Natasha, Thor, Clint, és a Kapitány valahol itt vannak, Tony meg azt mondta inkább repülne. - jön a gyors felelet. Sóhajtok egyet, mind egy-egy hős, de én, mire kellek? Áldozati báránykának?
- Sam, cimbora, azt hittem már nem is jössz! - bele borzongok a mély basszusú hangba. Hátra nézek a vállam felet. Egy irtó magas, és nagyon helyes pasi vigyorog a képembe. - Ki ez a kislány itt melletted? - mutat rám.
- Nos, Thor, ő a keresztlányom Aby. - mondja Sam már rutinosan.
- És minek van itt? Hiszen még épphogy kilátszik a földből. - méltatlankodik Thor.
- Már bocsánat, de én is itt vagyok, bunkó! - mondom vérig sértve. Inkább elvonulok a neves társaságtól, ésleülök. Thor őszinte értetlenséggel bámul rám.
- És az a sajtos csaj? Mindig veszel nála sajtot?! - egy feketébe bújt, vörös bombázó sétál középre, mögötte szorosan Amerika Kapitánnyal.
- Mondtam, hogy nem Natasha, ejthetnénk a témát? - nyögi a szőke kínjában. Míg kesztyűjét igazítja, véletlen rám téved a tekintete.
- Ő meg?-bök felém állával.
- Az új ember, akit mondtam. - vonogatja vállát Sam.
- Igen mondtad, de azt kihagytad, hogy egy gyerek. - néz szúrósan Samre a Kapitány.
- Az isten szerelmére... - csattanok fel, majd Thorra nézek
- Ne értsd félre, nem rád értem. - engedtem meg felé egy vigyort.
- Húsz éves vagyok, és nem tíz! És ha egy kilencvenöt éves nagypapa is itt lehet, akkor én is! - dobbantottam nyomatékosan. A repülőre nagy csend ereszkedett, amit Natasha tör meg.
- Nekem szimpi a csaj. - fonja keresztbe a karját mellkasa előtt. A kapitányra sandít, aki még mindig némán áll.
- Rendben, akkor indulás! - nyom meg egy gombot Rogers, mire a repülő hátulja kinyílik.
-Biztosítom a fedélzetet, Natasha, te és Sam a gépházba mentek, alítsuk meg a hajót, mielőtt kijutna a nyílt óceánra. Clint, Thor, nézzétek meg, hogy a hajon van-e Loki jogara.-rendelkezik a kapitány.
- És a kiskacsa mit csináljon? - bök rám Natasha.
- Velem jön, kelhet a segítség. - von vállat Steve. Hátrálni kezd, majd egyszerűen kiugrik a gépből. Erre hátra ugrom ijedten.
- Volt rajta ernyő? - nézek Clintre, ő erre megrázza a fejét.
- Ohhh, dehogy. - aztán ő is kiugrik, mint mindenki. Ez a fickó, csak így unalmában kiugrik egy gépről, mert ő Amerika kapitány, én meg még a galéria lépcsőn is szédülök. Samra nézek.
- Nincs az az Isten!!!!
- Dehogyis nem, rajta Aby te jössz! - adja rám az ejtő ernyőm.
- Nem én most rögtön kilépek... soha nem ugrom... áhhhhh...- a végét már nem tudom kimondani, ugyanis drága kereszt apucim kilök -inkább rúgott, de mindegy - a gépből.