Jégmadár

Kósza gondolatok.

A szobára sötétség ereszkedett, csak a tévé nyújt némi fényforrást. A nehéz csendet is csak azok a szavak törik meg, melyet az éjszakai bemondónő erősen rúzsozott ajkai ejtenek el. Levegőt sem veszek, nem merek. Ajkaim enyhén elnyílnak, és kissé száraznak érzem a szám.

Tony Stark a csípőmön ül, és mindenlátó barna szemei engem kémlelnek. Kezeim erős vasmarkában raboskodnak. Érzem, arcomba több vér tolódik, a szívem olyan hangosan ver, hogy szinte elnyomja az unott nő hangját. Bőröm libabőrös, egy-egy bizsergés fut végig gerincem vonalán, ahogy Tonyt figyelem. Biciklis pólója második bőrként simul testére. Kirajzolódnak alatta izmai, Stark nem az a hű, de izmos férfi, de meg kell hagyni, jó teste van. Mellkasából világítva tűnik ki a mágnes, ami életben tartja. Haja a szélrózsa minden irányába szétáll. Barna szemeiből olyan erős vágy sugárzik, hogy be kell harapnom a szám, hogy visszatartsam, a feltörni vágyó hangokat.

A milliárdos rezzenéstelen arccal hajol előre. Számon érzem meleg lélegzetét, mellkasa enyémhez nyomódik, pólón át is érzem, a mágnes hidegségét. Lehunyom a szemem, a szívem kihagy pár ütemet. Az idő, mintha csak vánszorogna, úgy érzem, örökké tart a pillanat. Fülemben dübörög a vérem, fájdalmas sóvárgás keríti hatalmába a testem.

Tony előrébb hajol, először államra ad egy finom puszit, aztán orrom hegyére, ezt követi a szám széle, és végül az ajkaim. Ez idő alatt, a testemet milliónyi apró borzongás futja át. Tony csókja édes, és puha. Egy sóhaj kíséretében fújom ki a bent tartott levegőt. A bőröm forrón bizsereg. Stark újra lecsap, először felső, majd alsó ajkamra ad csókot. Mint fuldokló a levegőt, úgy szomjazom Tony csókjára. Finoman ugyan, de szétfeszíti ajkaim, és nyelvünk végre találkozik...

Mama, weall go tohell.Mama, weall go tohell.

Olyan váratlanul riadok fel, hogy hirtelen azt sem tudom hol is vagyok pontosan. Pár fáradt pislogás után, villan be a kép, hogy Tony Egyrohadtszemétládavagyok Stark (szerintem ő tartja ezzel a névvel a Guinness rekordot) garázs-labor- páncélszekrény szobájában fekszem, félig a padlón, félig a zöld babzsákfotelon.

I'mwritingthisletter and wishingyouwellMama, weall go tohell

Ez anya csengőhangja, de hol a telefonom? Ahogy kinyúlok, hogy megkeressem, egy másik testnek ütköznek kezeim. Egy ijedt, gyenge, erőtlen, és halk "wah" után, - ami nem tőlem származik - minden olyan gyorsan történik. Két erős kéz a csuklómon a földre nyom. Egy fájdalmas nyögéssel reagálok arra, ahogy a kemény föld, és a fejem összekoccan.

Oh wellnow, Mama, we'reallgonna dieMama, we'reallgonna die

A tévé halvány fényénél, épphogy ki tudom venni Tony riadt arcát. Említette a rémálmokat, de nem hittem, hogy ilyen súlyos. Egyik kezemen lazul a szorítás, majd teljesen megszűnik, Tony keze az oldalamra siklik, előre hajol, teljes súlyával rám nehezedik, ahogy fejét mellkasomra ejti. Bal kezemen kissé erősödik a szorítás, be kell harapnom az ajkam, nehogy felszisszenjek.

Stop askingmequestions, I hatetoseeyoucryMama, we'reallgonna die

- Tony? - hangom, mint penge hasít közénk, de így is nagyon erőtlen. Kicsit remeg még az ijedtségtől.

And whenwe go don'tblameus, yeahWe'llletthefiresjustbatheus, yeahYou made us oh sofamous;

-Tony? - próbálom hangosabban.

We'llneverletyou goAnd whenyou go don'treturntomemy love

- Tony, kérlek... - Erre már felkapja a fejét, és rám néz.

- Az anyám hív, fel kell vennem... - mondom nyugodtan, és türelmesen. A playboy nehezen szál le rólam, fejét kezébe temeti, majd inkább a hajába csúsztatja, és megmarkolja a hívogatóan puhának tűnő tincseket. "Mikre gondolsz Abigél Rose Emmett?" Csattan fel egy hang a fejemben, ami kísértetiesen hasonlít Mollyéra a "Mike&Molly" című sorozatból. "Ő a főnököd, ráadásul barátnője van." ezt már csak suttogva mondja, vagyis képzelem. Igaza van amúgy, nem gondolhatok pajzán dolgokat Tonyról, és a puha hajáról, rózsaszín ajkáról... És..."Fejezd be" hallom megint a belső kicsi Mollyt.