Jégmadár

Változás szele

Aby:Ilyet még sosem éreztem, minden csontom éget, mintha a testem ki akarna lökni. A kezem magától mozdul szinte, és mellkasom kezdem kaparni, marni, ez nem az én bőröm. Egy artikulátlan sikoly szakad fel belőlem, mikor vörös vérem végre kibuggyan a csíkokból. Tovább kaparnám testem, de valaki lefogja kezeim vasmarokkal. Morgás felé kiáltás hagyja el számat, ahogy próbálok szabadulni.- Nyugalom, jobb lesz, ígérem - hallom meg Pietrót valahonnan messziről. Rugdosni kezdek, és vergődni, hogy kiszabaduljak. Nem érti? Hát Pietro se érti, fáj, ki akarok szabadulni?! Sikítva, dobálom magam az ágyon. A vérem mintha sav lenne. A csontjaim égnek. Minden szétesik. Szinte boldogan menekülök a sötétségbe.***Nyögve kelek fel, és nézek körbe. A mellkasom be van kötve a sok seb... Amit én okoztam magamnak. Sziszegve ülök fel, és pillanatok körbe. Egy kórteremnek kinéző szobában vagyok. Pietro eltűnt, de így sem vagyok egyedül. Egy hosszú barna hajú férfi ül egy fekete székben. Egyből felismerem a fém, esetleg vas kezét.- Ki vagy te? - suttogom kíváncsian. Nem jön felelet. Veszek egy mély levegőt, és végig nézek magamon. Semmi különös, csak azok a sebek, amiket én csináltam. Ezek szerint bármit csináltak velem, bevált... A holttesteken, amikre az FBI megtalált mind elváltozások voltak. Ez a szer, amit a Hydra kifejlesztett nem mindig válik be. De ha rajtam mégis, akkor mi változott meg?- Áh, hát felébredt Ms. Emmett, hogy érzi magát? - sétál be széles mosollyal arcán a doktor, aki az első este is a szobámban volt.Most végre szemügyre tudom venni. Fekete rövid haja van, és arcán egy csúnya seb. Nem tudom levenni róla a szemem. Bal szeme alatt helyezkedik el, és olyan, mint egy lyuk.- Csúnya igaz? - kérdi töretlen jókedvvel. - A drága barátod, Barton ajándéka volt. Arcon lőtt, de nem lett komolyabb bajom - elém lép, hideg ujjai nyakam köré fonódnak, és annál fogva ránt fel. Alig kapok levegőt. Csuklójára fogok és köhögni kezdek. Amint bőröm, bőréhez ér, végig remeg testem, a csontom elolvad, a vérem mintha láva lenne. Mindent látok... A doktor születését, szinte érzem az arcomon az ütéseket, amiket apjától kapott. Tudom, mire gondol "Ha nincs haszna, megölöm". Minden porcikám fáj, a fejem szét robban. A bőröm szorítani kezd, mintha összenyomna. Reakcióm látva elengedi a nyakam, így az ágyra visszaesem.- Szóval, megtapasztaltad az új erőd... Milyen is az? - hajol elém. Hajamba túr, annál fogva rántja hátra a fejem. Üres szemeimbe néz, töretlenül.- Láttam... Éreztem... - dadogom, még mindig ég a testem.- Látod a múltat? Ügyes kislány - simogatja meg fejem. Nem tudom mikor kezdtek folyni könnyeim, de érzem, hogy nedves az arcom. Haza akarok menni...- Héh, Télapó, ne hagyd, hogy ártson magának - mikor a barna hajú nem válaszol, felemeli a kezét, hogy megüsse. Szinte magától mozdul a testem, mindkét kezemmel átkarolom karját.- Neeeh - sikítom, a földre lök, felszisszenek, ahogy a kemény földre érek. A Télapónak nevezett, olyan szemekkel néz rám, mintha szellem volnék. Megvédtem... De miért? Valahogy, nem szeretem, ha bántanak valakit.- Ha nem lennél tökéletes kísérlet, most megölnélek - sziszegi a doktor, és kisétál. Kattan a zár... Bezártak minket.- Minden... Rendben? - kérdezem az idegent, ahogy összehúzom lábaim törökülésbe. Nem akarok az erőmre gondolni, semmire. A testem síkit a fájdalom miatt. A fejem lüktet. Csak bólint, nem szól hozzám, csak értetlenül néz rám. Halványan mosolygom rá, és inkább az ágyba mászom.Kate:Aby már egy hete nem hívott, nem keresett. Valami nagyon jó dolog lehet vele, vagy valami nagyon szar helyzetbe került. Sóhajtva teszem vissza a pultra a telefonom. Ma szakítottam az idióta dokival, és nincs ki, akinek kipanaszkodjam magam. Lehúzom a maradék söröm, és jelzem, hogy kérek még egyet. Abigél Rose Emmett, kapd be, hogy nem vagy velem.- Egy ilyen gyönyörű nő sört iszik? - ül le mellém egy barna hajú férfi, széles mosollyal arcán. A tipikus "menny az anyádba" nézéssel nézek rá. Védekezően emeli fel kezeit- Békések a szándékaim, Ms... - néz rám kérdőn, de töretlen jó kedvel.- Liver, és maga kicsoda? Ha már így ide csatlakozott - mormogom.- Xavier, Charles Xavier. Tudta, hogy a maga gyönyörű kék szemei is mutáció eredménye?- Huuuh, ez a duma tényleg beválik?- Holnap megmondom - kacsint rám.- Magabiztos... - akaratlanul is felnevetek. - De köszönöm, nem vagyok ma vevő önre.- Akkor, holnap ebédelne velem?- Neem... - vágok egy fejet.- Csak egy esélyt adjon - simogatja meg halántékát két ujjal. - Valami azt súgja, szereti a fogadásokat - jelenti ki. Tátva marad a szám, igaza van, tényleg szeretem.- Hallgatom Mr. Xavier...- Maga add nekem három randevút, a végén, pedig elődönti, hogy akar-e még velem találkozni. Én megkapom az esélyt, maga pedig elfelejti kicsit a bunkó pasit, aki miatt bánkódik - értetlenül nézek rá, honnan tudja, ezt? Lassan bólintok, és egy szalvétát veszek magamhoz. Rá kanyarítom a számom, és a kezébe adom, végig simítok a karján, egészen fel a felkarjáig. A füléhez hajolok.- Kezdődjék hát a játék, Charles - egy puszit nyomok a füle mögött lévő érzékeny pontra, és felállok. - Egy élmény volt - sétálok ki.***Az egyetemen a hangulat szinte a nullán van. A professzor olyan unalmasan beszél az emberi viselkedésről, hogy szinte elalszom.- Héh, Kate, láttad az új Irodalom professzort? - suttog fülembe Emily.- Nem... De ha tényleg olyan helyes, mint mondják, lehet, a tanári asztalon találom magam, bokámmal a fülem mögött. - mélyítem el a hangom. Aby erre a hang tónusa módja azt, hogy a pornósok is irigyellek. Igaz, nagyon borzongató a hangom, sokan mondták, de hogy Em is végig libabőrözik tőle, fura.- Jó napot... - egy bizonytalan hang szólal fel az ajtóból. Oda kapom a fejem, de lehet nem kellett volna. Ez meg mit keres itt?- Áh, Xavier professzor, eltévedt? - kérdi Mr. Hotunalomazórám professzor.- Azt hiszem igen - nevet fel kínosan.- Ms. Live, kérem, vezesse el a professzort az irodalom teremhez - kéri nyájasan. Olyan arcot vágok, mint bambi, mikor az anyja elpatkol.- Nem, találjon oda egyedül, ha már egyszer professzor... - forgatom meg szemeim. Hirtelen belém hasít valami kellemes bizsergető érzés. Oldalra nézek, Charles szeme engem vizsgál egy elégedett mosollyal. Szívem szerint bemutatnék neki, de akkor is... Valami vonz benne.Natasha:Hill megint nincs az ágyban, borzalmas, hogy mennyit tud ez hányni reggel. Kábán ülök fel, és nyújtóztatom ki végtagjaim.- Minden rendben van, édesem?- szólok ki kíváncsian.- Igen, persze - jön a nem épp meggyőző válasz. Visszafekszem, és magamra rántom a takarót. A gondolatok csak úgy cikáznak a fejemben. Igaz, X-professzor megtalálta Abyt, és ma este segít kiszabadítani, de ez akkor is aggaszt. Mi van, ha Abigél is olyan agymosott lett, mint a Tél katonája? Ha esetleg ránk támad? Tony így is eléggé a padlón van, hogy elrabolták a lányt, Samről nem is beszélve... Ha kiderül, hogy már nem ugyanaz, akkor azt nem élik túl...- Naaataaashaaa ne agyalj megint ezen - rántja le rólam a takarót Maria.- Csak aggódom, ennyi - mosolyodom el, ahogy felém mászik és megcsókol.- Foglalkozz inkább velem...És megcsókolt, újra és újra, és én már nem félek az estétől, mert ő itt lesz nekem.Aby:A tegnap történtek után, mikor megmentettem a Teles fickót, nem kaptam ételt, se italt. A szám kiszáradt, ahogy az ágyon fekszem, a gyomrom korog, olyan gyengének érzem magam." Ms. Emmett, hall engem? " szólal meg egy hang a fejemben. Remek, már hangokat is hallok. Fülemre tapasztom kezeim felnyögve.- Ne... - hangom esetlen, és szörnyen karcos, mintha nem is én lennék."Nyugodj meg Aby, segíteni akarok... A nevem Charles Xavi.." Nem tudom mit akart még mondani, mert fejem elkezdtem az agy vas támlájához verni.Bumm-bumm-bumm.Egy erős kéz állít meg, valamennyire letörli fejemről a vért, és elém térdel. A vaskezes férfi az... Nem mosolyog, nem csinál semmit, csak a szemembe bámul. Pislogom párat, és bátortalanul felemelem kezem. Utánozza a mozdulatot, így hamarosan tenyerem az ő meleg tenyerén pihen. Elkapja a kezét, és inkább egy üveget nyújt felém. Víz. Úgy kapom ki kezéből, és húzom le az egészet, mintha az életem múlna rajta. Mikor oda fordulok, hogy megköszönjem, már nincs sehol.***A sziréna úgy szeli át a szobám, mint egy láthatatlan szélvész. Lassan ülök fel az ágyon, és nézek körbe. Valami baj van? Az ajtóm hatalmas zajjal, és porral vágódik ki helyéről. Sikítva emelem kezeim arcom elé.- Hiányoztam, csodacsibe? - lép be a lyukon Tony Stark. Nyögve bólintok egyet, majd a páncél nyakába vetem magam.- Hát eljöttél értem - mondom szipogva kicsit.- A világ végére is Abs - az ölébe vesz, majd hátra néz. -Mennünk kell - hangzik a határozott hangja, ami valamiért végig borzongatja testem. A páncél felépül, így én lehunyom szemem, egy lövés, és máris a tetőn át távozunk. Friss levegő csap arcomba. Mégis, mintha valami hiányozna... Vagy inkább valaki. A teles ember, őt is ki kellene hozni. Épp szokásra nyitom a szám, mikor a Tony már tovább is repül. Talán a kapitány kihozza... Remélem...