A csapda

1.2K 67 7
                                    

Lassan három hónapja keressük a Hydrát. Én már összeállítottam a listát, kiket rabolhattak el az FBI adatbázisa alapján. Néhány alanyt meg is találtak holtan, testükön fura elváltozásokkal. Alig mozdulok ki a laborból, ahol Tony, és Bruce dolgoznak valami új roboton. Segítenem kell, annak a sok ártatlan embernek, vagyis inkább tininek, mert csak velem egy korúak tűntek el. Csak ülök, és bámulom az előttem lebegő hologramokat, de néha elkalandozik a tekintettem a drága kis vasasra. Ahogy meghúz egy csavart, és az izmai megfeszülnek a póló alatt, vagy mikor idegesen a hajába túr, mert az MK 42-eske nem működik jól. Ilyenkor mindig eszembe jut az álmom, na meg akkor is, mikor a fejét ölembe hajtva alszik a kanapén, amit csak miattam tettek be. A barna haját cirógatom, mert úgy, az állítása szerint jobban alszik. Néha Bruce is mellettem alszik, vagy csak cseveg velem. Nagyon kedves ember, el sem hinném, hogy tényleg ő Hulk. Kiderült például, hogy Tony új titkárnője Marry, és ő, elég közeli viszonyba kerültek, csak fél a kapcsolattól. Amerika Kapitánnyal is szoktam néha filmet nézni (Ha a két zseni felrobbantja a labort) kiderült, hogy remek szakács. A Julie&Julia közben kotyogta el, hogy imád főzni. Egyszer csinált is nekem vacsorát. Tony persze lenyúlta a fele kajám, mert nem volt hajlandó Stevetől elfogadni. Natashaval, és Mariaval az esküvői magazinokat szoktam bújni néha. Pepper is beugrik néhanapján, de csak pár percig. Ma is itt van, ezért ülök inkább fent Steve és Bruce mellett, a hatalmas fehér, és puha kanapén az Éhezők Viadalát nézve velük.

- De, ha Katniss szereti, miért nyomja a falhoz? - kérdezi hirtelen a szőke.

- Mert Katniss még nem szereti - mosolyodom el, kevés popcornt nyomok számba a tálból, ami a szemüveges férfi ölében van. Hiába láttam és olvastam, most valahogy nem fogom fel, mi történik. Csak azon jár az eszem, vajon Pepper és Tony mit csinálhat, kettesben, az én sárga kanapémon. A gondolatra ajkamba harapok. Biztos, hogy semmi olyat...

***

Olyan hirtelen kelek és ülök fel, hogy bele fájdul a fejem. Pár pislogás után, újra meghallom mi is zavart fel. Lassan kiindulok a szobámból, keresve a zajok és "picsába" kiáltások gazdáját. A konyhában lelem meg Tonyt, amint épp idegesen, azt hiszem tojást csinál.

- Khmm... Tony... - lépek elő. A zseni rám emeli barna szemeit, és végig néz rajtam. Elpirulok, és ajkamba harapok, csak egy sport melltartó, és egy igen rövidnadrág van rajtam.

- Miért nem mindig így jársz? - néz rám egy kaján vigyorral. Kuncogva fonom össze kezem, mellem alatt, míg csípőm kicsit oldalra nyomom.

- Csak nem tetszik? - kérdezem ártatlanul pillogva.

- Rajtad minden - kacsint, míg leteszi kezében lévő habverőt.

- Minden rendben? - sétálok a fekete fa pulthoz, rátámaszkodva figyelem Stark minden rezdülését. Sóhajt egyet, ahogy ő is előre dől.

- Azon agyalok, mi az a tetkó a csípődön - vigyorog cinkosan.

- Apa kedvenc madara, egy jégmadár. A halála után csináltattam - mondom egy apró mosollyal.

- Oh, sajnálom... - néz rám, majd kezemre teszi a sajátját. Hirtelen megint belém csap az a villám, de ez olyan kellemes bizsergést nyújt, hogy mindenhol érezni akarom.

- Az apák lelépnek, ez van - mondom, de nagyon nem is értem mit beszélek, elveszek a barna szemek melegében. Tony közelebb hajol, érzem, ahogy a levegő szinte lángol köztünk. A szívem kihagy pár ütemet, levegőt venni se merek. Lassan közelít hozzám, ahogy én is hozzá, de mikor az ajkaink összeérnének, sípolni kezd a teáskanna.

- Teát? - húzódik el gyorsan, ahogy én is.

- Igen, az most nagyon, de nagyon jól esne... - mondom, de szívem vadul ver. Majdnem... Én majdnem... De Tony is... Ahogy elém kerül a bögre, gőzölő, illatos ital. Lehunyom a szemem, amíg szívem újra, a meg szokott ütemet nem kezdi játszani.

Jégmadár Where stories live. Discover now