Jégmadár

Hunter

Az új ruhám néztem, teljesen a testemre tapadt, a kék csík, ami a bokámtól kezdődik, végig megy az egész lábamon, az oldalamig, majd a mellemnél bekanyarodik a mellkasomra, majd a megint szétválik, és a nyakam két oldalán áll meg. Jah igen, garbója is van.
- Az asztalon van a maszk hozzá - hallom meg Jarvis hangját. Oda lépek, és kezembe veszem a fekete maszkot. Nem olyan, mint Tony maszkjai, ez fekete, és csak a fél arcom fogja takarni szerintem. A jobb oldalán két hatalmas toll van, egyik kék színű, a másik fehér. Magamra veszem, és megkötöm hátul a szalagot, és megnézem magam a tükörben. Nem is rossz.
- Hagyd ezt abba Tony! - Pepper hisztérikus hangja rázza meg az egész házat. Mikor fellépcsőzöm, egy idegen nőt pillantok meg először. Barna kissé göndör haja van. Bizonytalanul int nekem, mire én csak egy biccentésre méltatom. Pepper és Tony ordítva vitáznak valamin, így én sóhajtok egyet.
- Srácok...- szólal meg halkan az idegen csaj, és a tévére mutogat, amiben Stark hatalmas háza látható, egy fehér valami közeledik felé... Hunyorogva lépek közelebb a készülékhez, és most látom, hogy az egy rakéta. - Tony!!! - csattanok fel, mire a gerlepár végre rám néz. A tévére mutatók szó nélkül, de már késő, a rakéta a nappali közepébe csapódik. Tony az utolsó pillanatban ránt magához, de nagyon nem értem miért. Egy lökés hullám a levegőbe emel mindenkit. A fal helyet én a pirítónak csapódom, a karjai egyből rám fonódnak, és úgy intézi, hogy a föld helyett is rá essem. Pepper a páncélban van, ahogy látom. Hát persze, Mk. 42-eske... a levegő terhes a portól, és a füstöl. A szívem vadul ver, ekkora adrenalin löketet soha életemben nem éreztem. Ahogy a szőke nő helyett a plafonra emelem tekintettem, meglátom, hogy egy nagyobb darab kő készül ránk esni. Megragadom Tony karját, és elgördülök vele az útból, így most ő van felettem.
- Fedezlek! - mosolygom rá.
- Az eddig az én dolgon volt - jegyzi meg, és felkapja fejét.
- Tonyy - Pots hangja kétségbe esésről árulkodik.
- Menj ki, segíts Mayanak, mi is megyünk! - rendelkezik Tony, míg mindketten talpra állunk. De a rakéta csak a kezdet volt. Golyózápor indul meg ellenünk, így a kanapé mögé vetem magam, ahogy Tony is.
- Perszeeee...adjuk ki az otthoni címünket, mi baj lehetne, Tony Kibaszott Stark vagyok! -mondom a hangom elváltoztatva.
- A ruhád tud lőni, használd - mondja fel sem véve a dolgot.
- Repülni is tudok? - kérdem.
- Tudsz, Jarvis, Pepperék kijutottak? - Az igenlő válasz után Tony kinyújtja a kezét, hogy hívja a gépet. Én addig felállok, és kiteszem kezem, mint Tony. Egy kék lövedék száll ki belőle, mire én hátra esem. Fejem csúnyán koppan az asztal sarkán, és utána minden sötét.
***
Mikor magamhoz térek, egy helikopter vége szánt át a házon, ami velem együtt egyre lejjebb zuhan. Tony pedig a már nincs sehol... A lábamat valami törmelék lepi el. Nem fáj, inkább csak zsibbad, de amint kihúzzon, belé nyilall a fájdalom. A combom ég, és szúr. - Jarvis Tony hol a francban van? - kérdem, és felállva ugrom át máshová arról a körül, ami egyre lejjebb ér, és azzal fenyeget, hogy a tengerbe zuhan. A lábam megbicsaklik, így a földre esem megint.
- A tengerben van - jön a válasz.- Beindítsam a repülőmódot?
- Igen! - mondom idegesen. Erre a maszk az arcomon nőni kezd, mint anno a ruhám, és már egész arcom és fejem elfedi. Most olyan, mint a vas ember maszk, csak feketében. Levegőt is rendesen kapok benne. Gondolkodás nélkül ugrom ki ott, ahol régen ablak volt. Most az sem érdekel, hogy rohadtul félek, csak egy dolog lebeg a szemem előtt, meg kell mentenem Tonyt, bármi áron. Ház darabjai mellettem szintén megadták magukat, és most a tenger felé száguldanak. Amint a vízbe érek úszni, kezdek lefelé. A szemem előtt egy csomóvillogó izé van, ami talán Tonynak értelmes, de nekem gőzöm sincs mit jelent. Egy piros kéz lóg ki egy nagy halom hulladék közül. Megragadom, majd húzni kezdem, így végül az egész vas ember kiszabadul. Tony magához ölel, és repülni kezd. Félve hunyom le szemem, még most sem szeretem a repülést. A fejem sajog, a lábam ég, de már nem érzem magam veszélyben. ***
Egy erősebb csapódás térít magamhoz abból az ébren álmodós dologból, amiben voltam. Felülök, és ami egyből szembe tűnik az a hó a tenyerem alatt. És a hideg, ami az arcomat pirosra csípi. A maszk már megint csak a szemem körül van, így egyszerűen le tudom venni. Mindent hó fed el, ami csillog, és annyira gyönyörű lenne, ha nem lenne rohadt hideg. Körbe pillantva látom meg 42-eskét, ami üres. Tony hangosan vitázik Jarvissal.
- Baj van? - kérdem végül. A lábam, míg mindig fáj, bár inkább zsibbad, de ez sem a legjobb érzés a világon.
- Szerinted? - néz rám Tony idegesen, majd vesz egy mély levegőt. Csak egy futó póló van rajta, és egy farmer, így a kezébe lehel, hogy kissé felmelegedjen.
- Bocs, hogy élek - emelem égnek tekintettem, és mellé sétálok.
- Most, mihez kezdünk?
- Te haza repülsz, én pedig megállítom a Mandarint - teszi csípőre kezeit, és a havat nézi.
- Tudod, hogy nem foglak itt hagyni! - jelentem ki, és 42-eskére nézek.
- Mi lesz az öregfiúval?
***
Lassan harminc perce sétálunk vakon a hóesésben. Tony maga után húzza a páncélt, egész karján piros a bőr, ahogy a hideg kicsípte. Engem melegen tart a ruhám, Stark tényleg gondolt mindenre. Hozzá bújok, már amennyire tudok. Végül a remény szikrája felüti fejét előttünk, egy benzinkút formájában. Tony a telefonfülkébe áll be, és gondolom Peppert hívja. Ahogy körbe járom egy csúnya fa szobor kerül elém, egy ponchóval. Leszedem róla az anyagot. Amint Tony kilép, a fülkéből mellé rohanok, és nehezen rá adom.
- Köszi - mondja somolyogva, és indulunk is tovább. Egyik lépés a másik után, a szél az arcomba csap, és arra már nem is merek gondolni, milyen lehet a hajam, vagy épp a külsőm. Egy ház mellett álló pici garázsszerű izéhez vesszük az irányt, talán sufni... Az ajtót egy lakat fogja össze, amit baltámmal egy perc alatt lecsapok róla. Ahogy beesünk a zsúfolt helyre, körbe nézek. Egy asztal, rajta számítógép, egy poros, és kopott kanapé... Nem olyan nagy szám, de most megfelel. Tony a kanapéra ülteti a páncélt, és mellé ül lihegve.
- Így ni - csavarja előre a robot fejét. Feláll, és asztalhoz megy, hogy egy csipesszel rendbe tegye a kezét. A robot mellé kuporodom, és betakarózom. Szegény Mk. 42-öt is betakarom, nehogy megfázzon.
- Fel a kezekkel. - Egy vékony, de komoly hang. Tony felteszi kezeit.
- Nyertél, de csak úgy mondom, hogy a puskád csöve miatt lassulni fog a lövedék....- Egy színes labda lő ki Tony takarásából, az egyik üvegre a polcon, ami így darabokra esik -...és már töltényed sincs!
- Mi az a mellkasodban?
- Egy szuper mágnes, tudhatnád, mert van egy az asztalodon...
- Mit működtet? - Tony az éjjeli lámpát rám, és Hunterre irányítja. Hunter, szerintem ez illik rá.
- Azthaa! - A kisfiú hozzánk siet, és nézni kezdi Huntert. - Te egy ezermester vagy?
- Olyasmi. Mi a neved?
- Harley vagyok, és te? - Ezermester. - Az én, és Harley lesújtó nézésére hozzá teszi. -Tony Stark.
- Abigél Emmett - mondom, mikor a fiú kíváncsian rám néz.
- Ti elméletileg halottak vagytok - nyom Tony kezébe egy újságot.
-"A két Bosszúálló: Tony Stark ismertebb nevén Vasember, és Abigél Emmett a Jégmadár halott" - olvassa fel a szalagcímet.
- Nos, most, hogy halottak vagyunk, mihez kezdünk? - kérdem somolyogva.
- Bosszút állunk azon, aki megölt minket. - A szőke fiúra pillant.
- Ki van itthon?
-Anyám elment vacsizni, apám meg kaparós sorsjegyért - mondja a fiú, már Hunter mellett ülve.
- Gondolom, nyert, mert ez 6 éve volt - piszkálja a robot kezét.
- Megesik. Az apák lelépnek. Ne rinyálj emiatt. - Harley véletlen letöri a robot egyik ujját.
- Vigyázz, nem látod, hogy Hunternek fájdalmai vannak? - kérdem kissé hisztisen.
- Hunter? - néz rám értetlenül Tony, miután vetett egy lesújtó pillantást Harleyra.
- Így neveztem el, talán baj? - vonom fel szemöldököm.
- Nem, ez tetszik - mondja féloldalasan mosolyogva, ami annyira ő, és őszinte, hogy akaratlanul pirulok el.
- Na, Harley, elmondom, mi kell nekem! Egy laptop, pár kábel, és tonhalas szendvics - mondja Tony, míg egy kis székre ül.
- És én mit kapok? - kérdi Harley értetlenül.
- A megváltást, hogy hívják? - dől előre mindent tudóan.
-Kit? -értetlenkedik a kisebb.
- Azt, aki piszkál a suliban - mondja mintha ez annyira magától értetődő lenne. A kisfiú lehajtja a fejét szomorúan. Tony megnyomja a robot mellkasát, amin kinyílik egy pici rekesz. Abból kivesz egy pici hengert.
- Tessék! - mutatja a fiúnak.
- Ez mi? - kérdi értetlenül.
- Boxzsák tücsköknek - megint lesújtóan nézek rá, mire égnek emeli tekintetét. - Egy fegyver, nem halálos, csak ráijeszt a támadóra. Emeld el az arcodtól, csukd be a szemed, és nyomd meg a gombot. Áll az alku? - kezdi mozgatni a kezében a tárgyat, hogy a fiú ne tudja elvenni. -Igen, áll - veszi el boldogan, és elrohan.
- Nagyon jó apa leszel! - Köszönöm - pillant rám, mellém sétál, és végig simít a roboton.
- Nekem ők a gyerekeim.
- Hunter Stark? - kérdem nevetve.
- És Jarvis Stark...
- Ühm, kár, hogy nincs velünk.
- A ruhádban van, csak fel kell tölteni téged - mutat a ruhára.
- Nem világít.
- Nahát, Sherlock - jegyzi meg epésen.
- Valami baja van Mr. Watson?
- Semmi - mosolyodik el, és mellém telepszik, szótlanul takarom be.