Jégmadár

Megszállotság

Fény, sötét, fény, sötét, váltakozik megadott időben. A lámpa fénye halovány, de így is fáj tőle a fejem. Valami szúró fájdalom van a karomban, talán infúzió? Mit adnak belém? Tök mindegy, így sem tudok mozogni, pedig nem vagyok lekötözve. Félek, főleg a néha fölém hajoló maszkos alaktól. Alig kapok levegőt. Az agyam alig fogja fel a dolgokat. Mikor történt ez, míg aludtam? Nem emlékszem... Semmire.

- Ms. Emmett, kérem, kezdje el felsorolni magáról az információkat, amikre emlékszik, és amiket fontosnak tart - kéri a maszkos alak, amint egy szobába érünk. Körbe egy csomó orvosi ketyere pihen. Pityegés hangja töri meg a nehéz csendet. Először nem szólalok meg, csak akkor, mikor egy tű éri a kezemet. Valami sárga anyagot lőnek belém, ami mintha végig égetné az ereimet. Szinte öntudatlanul kezdek beszélni.

- Abigél Emmett vagyok, huszonkét éves, Brooklynban élek, van két testvérem... Majdnem meghaltam... Majdnem meghalt... - szorul össze a torkom, nem tudom mi lett Tonyval. Várjunk csak... Miért Tony Kibaszott Starkkal foglalkozom, mikor én vagyok egy orvosi ágyon ? Be kell vallanom, az az ezüst kéz nagyon aggaszt, ha elkapták, minden reményem oda. Ismerem Tonyt, nem adja majd fel, biztos meg fog engem találni, ha nincs ő is itt. Míg ezen gondolkodom, valami maszk is rám terül, hiába próbálok, nem tudok mozogni. Egyre nehezebbek a szempilláim. Elnyel... A sötétség... Félek...Jarvis:A vaskéz szinte a semmiből jön, és Mr. Stark már a földön.

- Mi a... - káromkodna, de az idegen maszkos férfi le is csap kezével. Alkotóm, az utolsó pillanatban gördül ki alóla.

- Bucky! - hangzott fel a Kapitány kétségbe esett hangja, valahonnan a távolból. Az idegen a távolba mered, arra felé, amerre a hang forrását sejti. Ez az idő bőven elég volt, hogy Mr. Stark oldalba lője. Bucky az utolsó pillanatban védi ki a kezével, majd el is tűnik a füstben.

- Stark, hol van Bucky? - a negyvenes években járó férfi nem foglalkozik a szőkével. A füstbe rohan. Ahol nem látni semmit.

- Jarvis, mérd be Aby hő jeleit - hangzott a parancs. Átfutattam a rendszeren, de a kapitányt leszámítva senki nem tartózkodott az épületben.

- Uram, nem találom Ms. Emmettet - Hirtelen fékez le a páncél.

- Hogy MIII??? - csattan fel Mr. Stark.

- Uram, öt másodperc múlva össze omlik az épület - Alkotóm egy cifra káromkodás után felreppen, és elindul a kijárat fele. A lángok egyre magasabbra nyúlnak.

- A kapitány már nincs az épületben - mondom.

- Remek - A páncél az egyik falon keresztül távozik. Az utolsó pillanatban, ugyanis a gyár rá egy másodpercre omlik össze.

- Hol van a Jégmadár? - kérdi Ms. Romanoff, aki abban pillanatban szaladt mellénk. Mr. Stark felcsapja a rostélyost és megrázza a fejét. A vörös hajú nő arca megvonaglik és lehunyja a szemeit.

***

Amint a labor ajtaja bezárul, Alkotóm, a sarokba vágja a Vasember fejét és a földre ül. A kezében lévő Whiskys üvegből húz egy nagyot, és égnek emeli tekintetét.

- Az én hibám...

- Uram, nem tehetett semmit - mondom, erre egy gúnyos mosoly jelenik meg a férfi arcán, és a következő pillanatban az üveg ezer darabra tör, ahogy találkozik a fallal. Sosem értettem miért nyílik meg annak a fiatal lánynak és árul el neki olyan dolgokat, amiket Ms. Potts sem tud. Az első pillanattól kezdve képes elérni Ms. Emmett, hogy Mr. Stark megbízzon benne, erre eddig senki nem volt képes ...

- Miért ilyen fontos önnek Ms. Emmett? - teszem fel a kérdést. Mr. Stark egy fintorral néz bele egyik kamerámba.

- Mert a szivárvány minden létező színét elhozza az életembe... - vesz mély levegőt, és eltakarja szemeit. Talán az, az egy és fél liter Whisky megártott Alkotómnak?