Az erdő titka(Befejezett)

15.rész-Temetés

A szívem gyorsan dobogott.

A másodpercek percekké, a percek órákká, az órák napokká váltak.

Az érzés belülről mardos, hogy vajon túléli? Nem éli? Igen vagy nem?

Lassan szétszed.fájdalmasan.darabokra.

Ez egészen 5 napig tartott, de mintha éveknek tűnt volna.

Azok a napok kínkeservesek voltak.

De mint mindenki túl lépünk a nehézségeken vagy csak próbálunk erősnek mutatkozni, hogy túltettük magunkat rajta.

Nekem sikerült. Talpra álltam.

Most pedig itt állok egy fekete ruhában a temetésre készülve.

-Kész vagy? - nyit be Will.

-Igen. Mehetünk.

A karját nyújtja amit el is fogadok.

-Jól vagy?

Felnézek rá amolyan "komolyan gondoltad?" fejjel.

-Jóóó. Hülye kérdés volt.

Lassan mentünk a temető felé.

Ahogy a szertartás elkezdődött már akkor potyogtak a könnyeim.

Egészen a végéig.

A részt vevők között mindenki ott volt, aki számított.

A koporsó mellett virágok pompáztak.

Én fehér rózsát hoztam. Emlékszem mindig azt mondta, hogy szerinte hozzám illik mert olyan szépek, ártatlanok a szirmai és erősek a tövisei, mint én. Így ezt hoztam el neki.

A fekete koporsó csak úgy kitűnt a virágok sokasága közül.

William egész végig ott volt mellettem és fogta a kezem. Hogy az biztatás vagy csak támasz volt, hogy el ne essek, esetleg mindkettő? Azt nem tudom. De jól esett, hogy mellettem volt.

Úgy a közepénél tarthattunk mikor egy ismerős feketébe öltözött alakot láttam meg az egyik fa oldalához dőlve. Nem tudtam kivenni, hogy ki lehet az, de sejtettem.

A tekintetemet elkaptam róla, ahogy megéreztem két érintést a vállamon.

A lányok voltak azok.

Szorosan megöleltem őket és utána egymás kezét fogva bírtuk ki azt a fél órát.  

A végén mindenki körbe ölelt mindenkit, mi pedig ott maradtunk a frissen felszedett föld mellett ami alá a koporsót helyezték.

William támaszával indultam el, mikor megint észrevettem azt az árnyat, de most a padon ült.

-Egy pillanat.- szólok Will-nek és elindulok a pad felé.

-Szia.

-Szia.-néz fel rám.

-Miért nem voltál ott?

-Nem bírtam volna végig nézni ahogy a föld alá teszik.

-Elhiszem.

Ahogy végig néztem rajta láttam, hogy a nyakkendőjét már szét szedve vagy talán meg se kötötte. Az öltöny pedig hanyagul a vállára volt vetve.

-Azt akarná, hogy éljünk boldogan.-suttogom mintha bárki meghallana minket.

-Tudom.-néz megint rám.

Közelebb kúszok hozzá és megölelem.

-Szeretlek.-suttogja.

-Én is téged Daniel.

Így ültünk ketten egy rozoga padon a temetés után.

Remélem ez a rövidke rész is elnyerte a tetszéseteket. Amint tudom hozom a következőt. Jók legyetek. Kxx