Az erdő titka(Befejezett)

Epilógus(végleg)

Sajnálom, hogy ennyit késtem, de amennyi időm volt azt a másik blog fejezetére szántam. Remélem még mindig érdekel titeket ez a kis sztorim amit csalódottan kell mondanom, de befejezek végleg. Ez az utolsó rész. Jó olvasást. Pusz.

Hope szemszöge:

1 évvel később:

Zack sírja óta nagyon sok minden történt. Nem is tudom hol kezdjem. 

De az elején lenne a legkönnyebb ahonnan abba hagytam.

Zack sírja azóta rendben van. Kiderült, hogy néhányan fellázadtak, azért mert eltemettünk egy "ilyen" lényt. Sajnos Will nem tehetett mást még akkor sem, ha a mi fajtánkból valóak, már a másvilágon vannak ők is.

Külön váltak útjaink. Will egyre kevesebbszer látogat meg minket. Bár megértem.  Sok a teendője, de szerencsére esténként néha beszélünk.

A kislányom kezd felnőni.

Minél több időt töltök vele annál jobba szeretem és kötődünk egymáshoz. 

Fél éve volt először, hogy újra volt egy kisebb összezörrenés más fajokkal amiben sajnos ő is részt vett. Mindenemmel védtem őt.

Sokan meghaltak, köztük olyanok is akiket nagyon szerettem.

Daniel is.

Sokat sírtunk. Volt, hogy éjszakákon át. Will próbált nekünk segíteni többé kevésbé.

Mára már feldolgoztam és túl léptem rajta.

Talán.

Még mindig szeretem.

Ezért is vagyok itt a sírjánál. Zack mellé temettük. Tudtam ez lenne az ő kívánsága.

A halála után pár napra rá pedig megtaláltam a levelet amit még akkor írt mielőtt megint harcoltunk.

Kedves Egyetleneim!

Ha ezt olvassátok akkor már nem vagyok az élők között. Tudnotok kell, hogy mindennél többet számítottak nekem. Ti voltatok azok akikben teljes mértékben megbíztam. Ne legyetek értem szomorúak. Nemes cél érdekében haltam meg. Hope remélem, hogy találsz olyas valakit aki annyira szeretet, mint ahogy én szerettelek. Még most is szeretlek. Drága egyetlen lányom sajnálom, hogy nem lehetek ott veled ahogy felnősz és nagy sikereket érsz el az életben. Vigyázzatok magatokra.

Szeretettel: Férjed és szerető apukád

Ez a levél azóta is meg van.

Őrzöm a volt közös szobánkban egy ládikóban.

***

-Képzeld ma Becca megtanult korcsolyázni. Nagyon aranyosan próbálkozott és sikerült is neki talpon maradnia. Egyszer huppant csak seggre, de nagyon aranyos volt. A suliban minden rendben. Az egyik legjobb az osztályban. Igazad volt. Sokra viheti még az életben. Én még mindig nem találtam magam mellé más párt. Nem is kell. Még mindig szeretlek. Kár, hogy nem lehetsz itt velünk. Annyira hiányzol szerelmem. - fejezem be sírva a mondandóm.

A sírjára hajolok amit vékony hó borít és tovább folytatom a mondandóm:

-Tudom azt mondtad ne legyünk szomorúak. Becca egész jól viseli a hiányod, de hallom néha este, hogy sír és ilyenkor együtt alszunk. El sem tudod képzelni mekkora hiányt hagytál magad után. Akkora űrt, hogy ennyi idő után is érzem. Nem szabadott volna ennek megtörténnie. Szeretlek.

Ahogy ezeket a szavakat mondtam a végére a könnyeim az arcomra fagytak. Gyorsan kapkodtam ki a temetőből a lábamat és reméltem, hogy hallotta amit minden egyes nap mondok neki.

Daniel szemszöge:

Mint minden egyes nap. Kijött a síromhoz. Ma se volt másképp. Mindig hallottam, hogy mit mond és a végén nekem is folytak a könnyeim, ahogy neki. Nekem is nagyon hiányoztak.

Mai napig remélem, hogy egyszer együtt lehetünk. Ha nem is a Földön akkor itt fenn.