Az erdő titka(Befejezett)

13.rész-Folytatásból ízelítő

Újra itt egy újabb résszel ami remélem ugyan úgy tetszeni fog nektek mint az előzők. Jó olvasást!

Nos itt vagyok Hope Evans,28 éves. Jó pár éve dolgozom ugyan abban a bárban ahol eddig is.

Minden úgy ment mintha rendes emberek lennénk. Egy bizonyos napig.

Egészen addig míg meg nem jelent egy szombat reggelen William.

-Hope?

-Úristen Will. Hogy nézel ki?-kérdem ijedten.

A ruhái koszosak voltak és néhány helyen rendesen összeszabdalva lógtak a testén.

-Segítened kéne.

-Gyere be.

Benn a férjemből is ugyan abból a reakciót váltotta ki mint belőlem. Meglepettséget.

-Will veled meg mi történt?

-Kis összetűzésünk volt Adam-ékkel.

-Mi?

-Megtudtuk, hogy megölték az egyik emberemet és muszáj volt lemennem a területükre, de nem számítottam arra, hogy ő várni fog minket.

-Ohhh. És most mi lesz? -kérdem.

-Nem tudom. Szerintem ebből nagy háború lesz. Daniel segítenetek kell. -néz ránk könyörgően.

-Will nekünk már családunk van.

-Tudom tudom, de rátok is lehet számítani. Kérlek.

Daniel már mondaná a nemet, de köbe szólok:

-Még megbeszéljük és akkor üzenek.

-Rendben. Köszönöm. Addig is sziasztok.

-Szia.

Amint kilépett az ajtón Daniel egyből letámadott:

-Hope nem gondolsz a lányunkra? A családunkra? Ránk?

-Segítenünk kell neki.

-Ja. Aki száműzött engem.

-És aki megmentett engem. -érvelek tovább.

-Átgondolom.-szól még oda és már nincs is a látókörömben.

Egész nap ezen gondolkodtam. Nem hagyott nyugodni a tény, hogy a fajtámnak szüksége van ránk és mi tudnánk segíteni nekik. Csak Daniel makacs és önfejű.

Valahogy majd megértetem vele.

1 hónappal később:

Itt állunk a tanács termében és tárgyaljuk a részleteket.

Daniel végül belement ebbe és ennek nagyon is örültem. Hisz ő is angyal.

-Szóval akkor innen kéne rájuk rontani, míg Hope-ék elölről mennek be.

Mindenki helyeslően bólint és nézik a tervrajzot, amelyre az utak voltak felrajzolva.

Este felé a kijelölt szobánk helyett kinn sétáltam és néztem meg a "fenti" várost.

-Hogy tetszik? -jelen meg hirtelen mellettem William.

-Nagyon szép.

-Aggódsz?

-Kicsit. Nem tudom mi lesz. Szerencse, hogy a Becca most az anyáméknál van. Kimarad ebből.

-Igen. Hidd el gyorsan lerendezzük ezt és vissza térhettek.

-Tudom, de néha azt érzem, hogy itt sokkal jobb lenne. Nem zavarna senkit, ha megjelenne két szárny a hátamból és az erőm se.

-Hát igen. De nektek az az élet ott lenn.

-Tudom.

-Daniel-nek mondtad már?

-Nem. Nem is akarom, hogy tudja. Nem értené meg. Ő már megszokta azt az életet.

Will erre csak bólint és már csak egymás mellett sétálunk csöndben.

  Félek a jövőmtől.

Szeretem a férjem, de nem tudom, hogy a háború kimenetele eredményes lesz e.

Nem akarom elveszíteni, ahogy ő se engem.

Kíváncsi leszek, hogy mi lesz.