Elhagyatva

12

Mikor legközelebb kinyitottam a szememet mindenhol csak egy nagy fehérséget láttam. Úgy egy perc után sikerült kivennem az ágyam mellett egy félig alvó embert. Nagyon ismerős. Máté!!!!! De, hogy került ő ide? Kinyitja a szemét! Úgy nèz ki felébresztettem.

-Jó reggelt álomszuszék!-erre a mondatomra összerezzent.
-Kati kérlek bocsáss meg! Az én hibám, hogy ide kerültél! Nem kellett volna bezárnunk téged! Kérlek bocsáss meg nekem! És Milánnak is. Amúgy ő talált rág, szóval neki köszönheted, hogy még élsz! Hidd el én annyira, de annyira sajnálom!
-Nyugi Máté ez az én hülyeségem volt. Ti nem tehettek semmiről. Amúgy a "szüleimnek" szóltatok?
-Ezt meg miért mondod így?
-Figyelj! Amint kikerülök innen elmondom az egész storyt ígérem! De ezt én még nem bírom! Mikor mehetek haza?
- Azt ne velem beszéld meg, hanem az orvossal.

......................................................

Pár nap múlva már Mátéék lakásán voltam. Milán épp elment boltba, mikor Máté letámadott a kérdéssel.
-Mi történt?
-Hát tudod ki akartam innen szabadulni, ezért elkezdtem mászni az ágon...
-Nem arra gondoltam! A szüleiddel mi történt?-és itt kénytelen voltam elmesélni neli az egész storyt. Nagyon meglepődött és mielőtt észbe kaptam volna, már hajolt is felém. Már a szememet is becsuktam, felkészülve a csókjára, mikor egy ajtó csapódást hallottunk. Szétrebbentünk.

Az ajtóban pedig ott állt Milán teljesen lefagyva. Szeméből áradt a gyűlölet Máté felé. Éreztem. Mielőtt bármelyikőjük megszólalhatott volna, felerohantam a szobámba.