Elhagyatva

17

Ott álltam az ajtó előtt. Mi lesz ha elgyengülök és megbocsátok neki? Aztán megint átver. Erősnek kell lennem. Nem szabad elgyengülnöm. Még csak rá se fogok nézni. Kopogok.

-Szia Milán! Beszélhetnék veled?
-Szia! Persze!-mondta Milán kicsit meglepődve.
-Na! Csak azt szeretném mondani, hogyha esetleg érdekel akkor a nagyimnál fogok lakni. És te sem vagy közömbös nekem, ha te is úgy gondoltad, ahogy én...szóval...na érted!-ez borzalmasan ment.
-Figyelj Kati! Nyugi. Szeretnék csak a barátod maradni. Mégpedig azért, mert tudom, hogy te is Mátéba zúgtál bele és nem akarok valamiféle pótlék lenni, vagy eszköz ahhoz, hogy féltékennyé tedd Mátét.
-Nem Milán! Azon az estén Máté mászott rám!-ez nem teljesen igaz, de remélem elhiszi.
-Jó. Egy hónap próbaidőt adok. Ha közbe bármi történik, vagy mégis rájössz, hogy te valójában Mátét szereted, akkor nincs harag. De ha nem jön közbe semmi, vagy senki, akkor megpróbálhatjuk. Na? Mit szólsz?
-Oké!

Ezután elköszöntünk egymástól, majd elindultam hazafelé. Nem teljes a siker, de a fél siker is siker. Mikor mentem, egyszerre agy kéz rántott be a bokorba. Ha Máté lesz esüszöm, hogy többé senkit nem fog berántani semmilyen bokorba.