Elhagyatva

9

Ezután az érdekes beszélgetés után úgy döntöttem, hogy haza megyek és egy könyvvel kiülök a teraszra napozni.

Mikor elindultam hazafelé, valaki hirtelen elém ugrott. Akkorát sikítottam, mint még soha. Nagyon megijedtem. A második pillanatban az ijedtség érzését a harag és a düh vette át.

Vajon ki állt velem szemben? Persze Máté. Ki gondolta volna!

-Közölnéd velem, hogy miért ugrasz elém az úton minden ok nélkül?!
-Nem!-mondta Máté, egy ördögi vigyor kiséretében.

Mire észbe kaptam Máté már rég messze járt. Ezt már tényleg nem értem. Mit akarhatott ezzel? Én mit szeretnék? Kit szeretnék? Egyszerűen túl sok a kérdés.

Még csak egy napja van itt Máté és Milán, de már most felforgatták az eddig teljesen átlagos életemet.

Nagyon remélem, hogy nem az én sulimba fognak járni. Azt meg még jobban remélem, hogy nem egy osztályba fogunk járni.

Ezt a bizonytalanságot (ami valójában csak most tört rám) nem bírtam elviselni, ezért visszafordultam és úgy döntöttem, hogy megkérdezem őket.

Mikor visszaértem Máté már egy másik szőkével csókolózott. Gondoltam oda megyek és szólok Máté új áldozatának, hogy az a barom egy perce még éppen mást falt fel ajkaival. De akkor megláttam Milánt. Hirtelen elöntötte az agyamat a düh és a bosszúvágy.

Lesmároltam Milánt! Máté szeme láttára. És ezt szó szerint értettem. Egész csók alatt (közben ő a szőkével csókolózott) egymással néztünk farkasszemet. Miután Milánnal elváltunk nem tudtam, hogy mihez kezdjek. Elmotyogtam egy bocsit, majd megpróbáltam elrohanni, de valaki elkapott a karomnál fogva.

-Miért futsz el? Hisz most csókoltál meg!-mondta Milán, de úgy mintha nem vette volna észre, hogy csók közben még csak eszembe sem jutott.
-Mit szólnál ahhoz, ha most mindketten úgy tennénk, mintha nem történt volna semmi. Mintha ez a pár másodperc kimaradna az emlékeidből!
-De szerintem nagyon jó volt!-most komolyan azt hiszi, hogy belezúgtam?
-Figyelj légyszi! Csak felejtsük el!
-De miért? Neked semmit nem jelentett ez a csók? Hiszen te kezdted!-erre nem tudtam mit felelni, így hát másodszor is megpróbálkoztam a szökéssel.
Sikerrel jártam. Mondjuk azt nem tudom, hogy ezek után mi lesz, de az is majd csak eldől. Ekkor hirtelen egy erős kéz ragadott meg, és behúzott a bokorba. Ez nem Milán volt.