Maradj Velem

9

Reggel felébredtem, megpróbáltam mrgmozdulni több kevesebb sikerrel. Ránéztem az ébresztőmre. 6:00
OMG el fogok késni!
-Mozdulj meg. Gyerünk mozdulj meg.
-Amy. Kihez beszélsz?- kérdezi Tamás.
-Magamhoz. Próbálom szugerálni a lábam, hogy mozduljon meg.
-Oh.
Folytatom tovább, de semmi.
-Gyerünk menni fog. Mozdulj meg.
Najó ez így nem fog működni.
-Tomi gyere segíteni.
Lementünk a lépcsőn, és szokás szerint amíg reggelit készített, addig én a konyhapulton ültem.
- Figyelj Amy.-kezdte
Ajjaj ez nem kezdődik valami jól.
-Csak arról van szó, hogy felhívtam dr. Fensztert és kértem tőle időpontot, hogy gogadjon és járás terápiára utaljon, mármint hozzá fogsz járni. Oh na mindegy érted.-mondta.
-TESSÉK? MA NEM MEHETEK SULIBA?-háborodtam fel.
Leugrottam a pultról, a francba nem tudok járni. Nagy csattanással értem földet.
-A francba Amy miért csinálod ezt?
-Én csak... Auuuu
Felsegített, aztán az asztalhoz vitt és lerakta elém a reggelit. Sajtos sonkás tojásrántotta valami palacsinta szerűbe töltve.
Reggeli után elindultunk, a korház felé vettük az irányt, azóta nem jártam itt, mióta felébredtem. Bejelentkeztünk a recepción, és mondták, hogy Fenszter doktor a földszint végén található. Tomi eltolt odáig.
-Bejössz ugye?
-Nem,dolgom van
-Miii- akadok ki teljesen.
-Szia...-hallok meg egy ismerős hangot.
-Szia Márk.
-Majd én bemegyek veled.
-Öhm... Oké- pirultam el teljesen.
-De miért vagy itt?-kérdeztem
-Át akartam menni hozzátok, de mikor odaértem nem volt ott senki, ezért felhívtam Tomit, ö meg mondta hogy itt leszel. És ide jöttem.
-De aranyos vagy köszi.
Bementünk az ajtón. Köszöntünk az orvisnak, majd mondta, hogy szálljak ki a székből és feküdjek az asztalra. Na ez megdőlt, ugyanis még mindig nem tudok járni. Könnyek gyűltek a szemembe.
-Hé... Nem lesz semmi baj.-Mondta Márk.
-De... Én...- dadogtam, de nem engedte, hogy befejezzem.
-Itt vagyok és segítek.
Mikor befejezte kiemelt a hülye kerekesszékből, és letett az asztalra.
Az orvos ide jött.
-Érzi ezt?-kérdezte és a jobb lábamra helyezte kezét.
-Nem.
-Hümmmm.... Jó.
-Tessék! Mi az hogy jó-akadtam ki teljesen és megint könnyek gyűltek a szemembe.
-csssss- csitított Márk.-semmi baj.
Majd szúrós szemmel nézett az orvosra, akit ráadásul még soha életemben nem láttam. Márk az ajtó felé kezdett menni.
-Hééé. Hova mész?
-Mindjárt jövök.
-Ne menj el kérlek.
Vissza jött, de nagyon nyomkodta a telóját.
-Kérem fiatalember.-szólította meg Márkot az orvos.
A fiú feléje fordította a fejét. Az orvos intett,hogy menjen ki, Márk felállt, majd követte az utasítást. Az orvis utána ment. Becsukódott az ajtó én pedig az asztalon maradtam egyedül.

Egy vizzel teli tartályban vagyok. A derekamig ér a víz.
-segítség...
Ordítok, kiabálok, de mintha semmi nem történne. Alulról jön fel a víz. Nem tudok mozdulni a kezem oda van bilincselve a tarály oldalához, a lábammal együtt. A vízszint egyre csak emelekedik. Már majdnem a nyakamig ér.
-Hahó valaki...
Itt ragadtam meg fogok halni. A fejem hátra döntöm, és úgy próbálok levegőt venni. Egy utolsót szippantok, mielőtt ellep a víz. Fulladozom. Valaki a nevem kiáltja.
Aztán hírtelen felébredek.

Úristen. Zihálok. Nem kapok levegőt.
-Márk... Márk... Nem... Kapok... Levegőt.
-Amy itt vagyok nem lesz semmi baj. Lassítsd le a légzésed gyerünk menni fog.
A melkasomra teszi a kezét. Suttog.
-Amy lassítsd le a légzésed.
Nem sikerül. A világ kezd elsötétülni. Az utolsó dolog amire emlékszem, hogy Márk áll az ágy mellett és kiabál, hogy lassítsam le a légzésem.

Egy vörös szobában térek magamhoz. Elfordítom a fejem, és megpillantom Márkot egy széken ül.
-Hol vagyok?-kérdezem.
-A szobádban.
-Mi történt?
-Elájultál.
Semmi többet nem mond.
-Miről beszéltél az orvossal?
-Csak... -vonakodik.
-Gyerünk. Mond el! - utasítom.
-Lemondott rólad. Azt mondta soha nem fogsz tudni újra járni.

Márk szemszöge

Ma Amy nem jött suliba. Megilyedtem, hogy mi van vele már megint. Danival megbeszéltük, hogy suli után elmegyünk hozzájuk, de Danit hívta az anyukája valami fontos ügyben, ezért elrohant. Egyedül ballagtam a megszokott útvonalon. Minden nap erre jövök futni, hátha egysze kint lesz a kertben és találkozom vele. Nagyon hiányzik. Bekopog de semmi. Előveszem a telómat, majd felhívom a báttyát. Azt mondja a korházban van. A szivem kihagy egy ütemet. Járás terápián van. Mondja tovább, megnyugszom. Máris ott vagyok. Fejezem be majd bontom a vonalat.
Húsz perc múlva a korház épületében találom magam, majd meglátom őket a folyosó végén. Amy épp kiakadt, amiért a báttya nem kíséri be, de még időben közbeszólok, mielőtt leordítja a fejét. Bent egy bizonyos Dr. Noper vár bennünket. Amynek mondja, hogy feküdjön az asztalra, de nem mozdul, ehelyett könnyek égetik a szemét. Meg próbálom megnyugtatni. Egy időre sikerül is, de jön a következő csapás, amikor felfektetem az asztalra. Olyan könnyű. Biztosan lefogyott.
Dr. Noper a lábára helyezi a kezét, majd megkérdezi tőle, hogy érzi e. Amikor Amy azt mondja nem ő csak egy jóval elintézi. A lány teljesen kiakad. Ismét könnyek látszanak a szemében. Nem bírom tovább elindulok kifelé, hogy lehiggadjak, de Amy nem engedi. Vissza sétálok, és Daninak írok smst.
Márk üzenete:Nem birom tovabb az orvos is lemond rola. Nem akarja meggyogyitani. Nem akarja.
Dani üzenete:nyugi haver nem lesz semmi baj.

Ekkor az orvos a nevemen szólít, majd int a fejével, hogy kövessem.

-Én még soha nem gyógyítottam olyan embert, aki nem érzi az érintést. Én nem tudom meggyógyítani.-mondja dr. Noper
-Meg kell tennie.-momdom.
Ő ahelyett,hogy válaszolna sarkonfordul, és elmegy. Vissza megyek, de látom, hogy Amy csukott szemmel fekszik az ágyon és segítségért kiált, majd hirtelen felriad.
-Nem... Kapok... Levegőt- mondja.
-Hé. Lassítsd le a légzésed- mondom.
A kezem a melkhasára teszem, segíteni akarok. Érzem, ahogy egyre gyorsabban emelkedik a melkasa. Aztán egyik pillanatról a másikra elveszti az eszméletét. Gyorsan ölbe kapom, kirohanok vele az ajtón, aztán oda szólok Tominak, hogy hozza a széket. Természetesen ott ül a padon. Nem ment sehova, csak azt akarta,hogy én mennjek be Amyvel. Ő csak nem mondott igazat.
Tomi berohant,majd ki utánunk. Mondta, hogy itt a kocsija a korház előtt. Akkor mégis csak elment, de visszajött.
Betettük a kocsiba, aztán haza hajtott. A szobájába vittem, lefektettem az ágyra, kirohantam a fürdőbe egy törölközőért megvizeztem, majd visszamentem a szobába, és elkezdtem tölölgetni a homlokát.
Aztán leültem a székére, és kinyitottam az első kezem ügyébe kerülő füzetet. Túl sok volt benne a szám. Uh. Matek hírdette az elején. Felvsaptam az utolsó írott oldalon, és megpillantottam a nevem. Először nem tudtam mire vélni, de aztán tovább lapoztam. Leesett az állam. Egy teljes oldal teleírva angol dal szöveggel tészletekkel, nevekkel, szivecskék tömkelegével. A neveket kezdtem el nézni. Máté, Áron, Roli, Krisz.
Össze raktam a kezdőbetüket, és kijött a nevem. Honnan tudta, hogy Máté az igazi nevem, csak a Márkot használom, de jobb szeretem az igazi nevem? Nem ez csak véletlen egybe esés.
-Hol vagyok hallottam meg a hangját.
Válaszoltam neki, majd további kérdésekkel záporozott. Válaszoltam az összesre.

Elbúcsúztam tőle, majd haza mentem.