Maradj Velem

14

Másnap csörömpölésre ébredtem. Mikor meg tapogattam a helyet magam mellett hideg és elhagyatott volt. Azt hittem csak álmodom, de akkor újabb csörömpölés hallatszott. -Mi az ördög?-kérdeztem magamtól.
Lekóvályogtam a konyhába, és Mátéval találtam szembe magam.
-Mi az istennyilát csinálsz?-kérdeztem tőle két ásítás között.
-Reggelit.
-Oh, értem.
-Foglalj helyet.-tessékelt ki.

Leültem a szokásos helyemre, majd megkaptam a reggeli kakaómat, azt kezdetem el szürcsölgetni.
-Mit fogunk ma csinálni?
-Semmit.
-Tessék?Miért vagy ilyen negatív?
-Semmi
-Most mindenre ezt fogod válaszolni?-kérdeztem kissé indulatosan.

Meg sem vártam mit fog válaszolni felálltam, felmentem a szobámba, felöltöztem, magamra kaptam a dzsekim, és már otthon sem voltam. Muszáj volt kiszellőztetnem a fejem. Nem bírtam otthon maradni. Nem tudom merre sétáltam, a régi temetőnél találtam magam. A virágárusnál vettem két szál rózsát, majd anyuék sírja felé vettem az irányt. Utam közben folyamatosan csörgött a telefonom, de nem akartam senkivel sem beszélni. Nem akartam hallgatni a kifogásokat. Lenémítottam a mobilom, és tovább sétáltam.

Lekuporodtam a sír előtt. Letettem a rózsákat, és csak némán ültem, bámultam magam elé, amikor valami zajt hallottam, mintha valaki faleveleken közlekedne. De amikor hátranéztem nem volt ott semmi. Feltápászkodtam, majd egy mély lélekzetet véve bátorságot gyűjtöttem és elkiáltottam magam.

-Van ott valaki?

Semmi válasz.

-Hahó van ott valaki?

Próbálkoztam újra, de megint semmi. Visszaültem, és folytattam eddigi tevékenységemet, azaz a bambulást.

-Oh anya úgy hiányoztok.
-Tudom szívem, tudom.
Mi volt ez? Kérdeztem magamtól. Sehol senki,csak a szél fújdogált.
-Nem tudom mit csináljak. Annyira szeretem, de félek,hogy elveszítem.
-Nem kell félned, csak hallgass a szívedre.

Ez mi a franc volt?

Ekkor egy árnyék libbent el előttem, majd hirtelen megállt. Szemtől szembe álltam a saját anyámmal.

Ez mégis hogy lehetséges? Nem ez valami rossz álom. Megdörzsöltem a szemem, hogy felébredjek, de mintha valóság lenne, továbbra is ott állt velem szemben.

-Szia-szólaltam meg félénken.
-Szia.
-Te látsz engem? Döbbent meg teljesen.
-Igen,bár szerintem ez gyakorlatilag lehetetlen.
-Én is úgy gondolom , kivéve, ha  valakit el fogsz veszíteni a közeljövőben..
-Kit? Anya kérlek segíts, és miért pont téged látlak.

De ekkor már eltűnt. Soha nem gondoltam volna, hogy kapcsolatba léphetek a saját anyámmal, aki elvileg halott. Túl sok volt ez mára. Haza akartam menni. Kifelé sétáltam a temetőből, amikor összeütköztem Mátéval.

-Ne haragudj a reggeli miatt, úgy sajnálom.-monda.
-Semmi baj.

Nem említettem neki a kis beszélgetésemet anyával, csak szorosan magamhoz öleltem, és elindultunk hazafelé. Másra sem tudtam gondolni, csak hogy valaki meg fog halni a környezetemben, de vajon ki? Dóra? De hát ő még olyan fiatal. A bátyám? Az elvben képtelenség, nem tudnám feldolgozni, úgy ahogy egyikőjük halálát sem. Nem tehetek mást mindenáron meg kell védenem őket.

-Minden oké?
-Persze, miért?
-Mert vagy hatodjára kérdeztem meg,hogy mit szeretnél csinálni.
-Oh azt hiszem egy kicsit elbambultam.

Nem válaszoltam semmit, csak bámultam magam elé úgy mint eddig.

Nem is figyeltem merre megyünk. Csak arra lettem figyelmes, hogy megállunk.

-Nem vagy éhes? Valamit ennünk kellene.
-Jó.