Maradj Velem

11

Máté szemszöge

Nem tudom miért nem mondom el az igazat, nem tudom miért hazudok, szeretem, de akkor miért tétovázok? Az uszodából haza felé végig ez járt a fejemben. El kell mondanom az igazat, nem hazudhatok tovább.
Reggel korán felébredtem, most már megszokásommá vált, hogy reggel elmegyek Amyékhez, aztán együtt megyünk suliba, emiatt Danival egyszer-kétszer össze is kaptunk, hiszen megszokta, hogy vele megyek suliba minden reggel, akkor is ha egyébként máshol lakunk, csak a buszon, vagy villamoson találkoztunk eddig, de mindenki életébe kell egy kis változatosság. Ő a legjobb barátom, mintha testvérek lennénk. Össze vagyunk nőve. Minden hova együtt megyünk. Tehát a mai nap is úgy indult, hogy negyed nyolcra Amyéknél voltam. Ő mindig fél nyolckor indul, de szeretek korábban ott lenni, hogy ne ő várjon rám, valószínű nem is tenné,hiszen nem tudja,hogy direkt csinálom. Ma reggel is ott voltam negyed nyolckor. Soha nem megyek be inkább kint várom meg. Suli után pedig úszni megyünk. Egész jól tud már járni a vízben. De soha nem jutunk el odáig, hogy szárazföldön is megpróbáljuk, mert olyankor már ki van merülve teljesen, ezért mindig beviszem magammal a férfi öltözőbe, és addig zuhanyzom, amíg öltözik, mindig húsz perc, esetenként több, ilyenkor kinyitom a zuhanyfülke ajtaját, és ha látom,hogy még nem készült el akkor visszacsukom, anélkül,hogy leskelődnék. Tomi mindig haza visz, ezért lógok is neki pár szivességgel, amit nem hoz fel soha, csak én úgy érzem, hogy jövök neki ennyivel. Ma nem megyünk úszni, mert megyek lerakni a jogsit. Amy ma felettébb vidám volt, először is azzal kezdődött az egész, hogy félkor nem jött ki, negyvenötkor sem, hát gondoltam becsöngetek, és mikor a csengőre tapasztottam volna az ujjam kinyilt az ajtó, és egy lány jelent meg, aki nagyon hasonlított Amyre, annyi különbséggel, hogy nem volt tolószékben. Mintha az ikertestvérét láttam volna.
-Szia Máté.
Csak ő hív így.
-Amy?
-Igen.
Elállt a lélekzetem. Egy gyönyörű kék ruhában volt, a haja feltűzve, és baba cipő volt a lábán.
-Még nem megy annyira, de lassacskán meg tanulom majd.- mondta.
-Mégis hogy lehetséges ez, és mikor?-kérdeztem.
-Tegnap este, megkértem Dórát segítsen, és valamiért sikerült. Ma reggel pedig már fel tudtam ülni az ágyban.
-Nagyon ügyes vagy, most viszont menjünk, mert nagyon el fogunk késni.
-Ezen könnyen segíthetünk. -jött  ki az ajtón Tomi is.
-Pattanjatok be. -Dórát már elvittem.
Amy beült előre, hogy ki tudja nyújtani a lábát, 3n pedig a hátsó ül3sen középre húzódtam. Az út viszonylag gyorsan eltelt, ötvenkor nyitottuk ki az ajtókat, gyorsan kiszálltam, és segítettem Amynek is. Miután becsuktuk az ajtókat, hallottam, hogy lehúzódik az ablak, ezért hátrafordultam.
-Vigyázz rá.
-Rendben.
Tomi arván egy halvány mosolyt láttam átsuhanni, mintha arra bíztatna, hogy ne bántsam meg a hugát. Én sem akartam, de muszáj megtudnia az igazat.
-Szeret téged.-momdta hírtelen.
-Tudom.
-Nem. Nem mint barátot, ha érted mire célzok.
-Igen.
Lezártnak tekintettem a beszélgetést. Elindultunk a szli felé, megfogtam Amy derekát és közelebb húztam magamhoz és úgy léptük át az iskola kapuját.

Amy szemszöge

Tegnap este mikor haza értünk az uszodából, Dóra már várt rám. Nem engedte,hogy szokásomhoz híven bedöljek az ágyba.
-Szia hugi. Hát te?-kérdeztem.
-Ma megtanulunk járni.-mondta köszönés nélkül, elent mondást nem tűrő hangon.
-Miért?
-Mert szükségem van rád a táborba, neg úgy hallottam te is szeretnél jönni.
-Igen.
Első lépésként, mondta, hogy álljak fel, miután ez megtörtént, bár negyed órába telt elővett egy olyan járókeret félét, amit az idős emberek szoktak használni.
-Ezt honnan szedted?-kérdeztem
-Az mindegy.-mondta.
Megfogtam a két szélét, majd előre tettem és megpróbáltam megmozdítani a lábam. Egy fél órán belül az is sikerült. Először bal aztán jobb, végül pedig már keret nélkül is sikerült. Bár lépcsőzni még nem próbáltam. Tomi vitt fel az emeletre, fogatmostam átöltöztem pizsibe, és elaludtam.
Másnap reggel időbek keltem. Sikerült felülni egyedül aztán nehézkesen lemásztaz az ágyról, kivettem a szekrényből a kék ruhámat, a balerina cipőmet, feltűztem a hajam, és elindultam kifelé. A lépcsőhöz érve megfogtam a korlátot,és először a bal majd a bal lábamat a jobbot is a lépcsőre helyeztem. Nagy nehezen sikerült lekóvályognom a földszintre. Eltettem az uzsis dobozomat, majd Tomit vártam,mert megígérte,hogy elvisz. Kipillantottam az ablakon, és Mátét láttam a lépcső előtt, de mielőtt becsöngethetett volna kitártam az ajtót, és kiváncsian néztem rá. Mintha nem ismert volna meg.
-Amy?-kérdezte.
-Igen-válaszoltam.
Tomi jött ki majd mondta,hogy elvisz minket. A sulinál még szólt Máténak valamit, de aztán besétáltunk az épület kapuján, úgy,hogy Máté fogta a derekamat.

Máté szemszöge

Felmentünk a másodikra, és osztálytársaink megleppett pillantásait magunkon érezve léptünk be a tanár után elsőnek a terembe. Fizika óra volt. Hatszemélyes padok vokzak és úgy ültünk, hogy Dani, Amy, én, Fló és Gabi a szélén. Keresztes lecsapta a naplót, felcsapta,kért egy tollat, és beírta a hiányzókat. Aztán kezdődhetett a diktálás. Aztán volt egy törink Kassai tanárnővel, majd egy angolunk, ahol azt a feladatot kaptuk, hogy írjunk a másiknak levelet névtelenül. Amy mellettem  ült és a tollát rágcsálta, átpillantottam  a lapjára. Dear Máté állt rajta.
Kassai az angol tanárunk név szerint szólította az embereket, és úgy kellett lerakni a leveleket az asztalra. Amy következett. Felállt, majd úgy tett, mint aki más hova akarja lerakni a levelét. Aztán végül elémrakta, és elvörösödve nézett rám.  Én csak lazán átn,últam magam előtt és elé dobtam az enyémet. Amy furcsán nézett rám.

Amy szemszöge

Mikor Máté átadta a levelét, aminek az elejére is volt írva, kicsit meglepődtem. Csak otthon nyitsd ki... Állt rajta. Furin néztem rá, de nem árult el semmit a tekintete. Elsűllyesztettem a lapot, majd kicsöngő után tovább mentünk a következő órára. Már éreztem, hogy fárad a lábam, de mielőtt összecsuklottam volna egy kéz ragadta meg a derekamat, és megtartott. Éreztem,hogy könnyebb állni, és éreztem azt a kimondottan furcsa illatot. Máté.
-Köszi.- mondtam.
-Miért nem vigyázol magadra?-kérdezte bennem pedig megállt az ütő
-Tessék?-ezt most miért így mondod? -könnyek égették a szemem.
Kizéptem magam a szirításából, és rohanni kezdtem. Elfeletkeztem róla,hogy tulajdonképpen nem tudok menni, vagyis a lábam mintha zseléből lenne, összecsuklottam. Beverhettem a fejem, mert elsötétült minden. Arra ébredtem, hogy valaki a nevem ismételgeti, és egy ismerős illatt tölti ve a levegőt. Ez nem Máté volt. Dani.
-Szia-köszöntem.
-Hellou.
-Mu történt?
-Nem tudom, csak össueestél és ide hoztak. -Ne haragudj Márkra,nem tehet róla.
-Márk milyen Márk.
Basszus ,basszus, basszus ő lehet nem tudta. Neki nem mondta el.
-Megint nem emlékszel?
-De csak hirtelen nem jutott eszembe.-füllentettem.
-Ide hívnád?-kérdeztem.
-Persze hercegnő.
-Már te is kezded? -kérdeztem nevetve.

Húsz perc múlva Márk/Máté megkerült, és leült az ágyra.
-Nem mondtad el neki?-szegeztem neki a kérdést.
-Mit? Kinrk?
-Daninak, hogy nem is az az eredeti neved, szóval tudod.
-Márknak hívnak, és mindig is úgy hívtak.
-Nem azt mondtad Máté az igazi neved. -Ne hazudj,elegem van.-ordítottam rá.
-Nem,nem mondtam el neki.
-Mondd el a teljes igazságot.
És bele kezdett.

Máté szemszöge

Nem tudtam tovább hazudni, amikor láttam az ágyon feküdni, rájötzem, hogy nem hazudhatok tovább, így hát belekezdtem.
Ez egy nagyin régi történtet. Nyolc éves voltam, amikor a szüleim elhagytak, nem akartak gondoskodni tovább rólam. A könnyebbik utat választották. Intézetbe adtak, de az ott dokgozók, nem voltak megjegyezni a nevem, ezért Márknak hívtak mindig. Ahányszor kijavítottam őket nem kaptam vacsirát, amivel nem lenne semmi baj, csak egy fejlődő szervezetnek kellett volna a tápanyag. Tehát amikor betöltöttem a tizenhat éves kort szabad lettem, és rajtam maradt a Márk név, de a Mátét jobb szeretem.

Láttam, hogy teljesen össze tört. Egy könnycsepp pottyant az ágyra, majd mégegy, aztán keserves zokogásban tört ki. Magamhoz húztam, és hagytam, hogy át nedvesítse a pólóm, ringattam, és simogattam a haját. Haza vittem, majd egyedül hagytam a gondolataival. Nem kértem,hogy engedjen be, nem kértem, higy bocsásson meg, szinplán magára hagytam, mindig magára hagyom. Vissza néztem  házra, és láttam, hogy az ablakban ül, hullnak a könnyei, és bámul kifelé. De  nem nézett rám. Ezt soha nem fogom helyrehozni.