Maradj Velem

4

Nem tudtam aludni, végig azon járt az agyam, hogy most mi van Márkkal. Nem tudtam felfogni, hogy másik lány társaságában látom.

Negyed kettő volt, amikor hallottam, hogy valaki dobálja az ablakomat. Kinéztem és Danit láttam az ajtó előtt integetni.

Lesettenkedgem a lépcsőn, hogy ne ébresszem fel a testvéreimet, aztán kinyitottam az ajtót.
-Hát te?-kérdeztem.
-Nem tudtam aludni és gondoltam át jövök mondta, reménykedtem, hogy te sem alszol.
-gyere be. Márk?
-Ezek szerint te nem tudod.
-Uhr isten mit?
-Heni és Márk egy párt alkot.
-Nem ez valami tévedés. Tudtam, hogy másokkal barátkozik, de hogy együtt van valakivel azt nem.

Akaratlanul is elkeztek folyni a könnyek az arcomon.
Dani megpróbált megvígasztalni, de nem nagyon sikerült neki. Letelepedtünk az ágyamra, és elkezdtünk beszélgetni. Sajnos nagyon gyenge vagyok bánat terén, többször is elbőgtem magam. Arra lettem figyelmes, hogy hajnalodik, az óra hatot mutatott.

-Ideje mennem.-mondta Danni.
-Miért? Nem megyünk együtt suliba?
-Nem haza kell mennem átöltözni.

Felmentem a szobámba,és én is felöltöztem. Fél nyolc volt, mikor rá vettem magam az indulásra. Beültem a kocsimba,majd a suli felé hajtottam. A sulinál két alakot láttam. Az egyik biztosan !árk volt, a másik pedig kizárásos alapon Heni. Épp beszélgettek. Elkaptam róluk a tekintetem, és az ülés alól halásztam ki a tollamat, ami idő közben kiesett a táskámból. Persze mert mindig csak beszórom. Bedobdtam a táskámba, aztán a suli felé indultam. Felmentem az emeletre, majd elfoglaltam a helyem. Az órák csigalassúsággal teltek. Ötödik óra után kimentem az udvarra egy kis friss levegőt szívni, mikor eleredt az eső. Nem is tudom ez talán valami jel. -gondoltam magamban.

Az udvar ajtaja kicsapódott, és a gerle pár lépett ki rajta. Elmentek mellettem, mintha észre sem vennének, pedig láttam Márk arcán, hogy kicsit elfordul felém. Leültek a mellettem lévő padra, és egymást kezdték el falni. Nem bírtam tovább. Felpattantam, majd a kocsim felé vettem az irányt. Nem néztem hátra, úgy is tudtam mi várna rám, ha megfordulnék. SEMMI. Kinyitottam a vezető oldali ajtót, átdobtam a cuccom az anyósülésre, majd gázt adtam és elhajtottam. Nem bírtam tovább. Eleredtek a könnyeim. Keservesen zokogtam, az ablaktörlő ütemesen járt jobbra balra, monotonon tisztítva az üveget, amin szószerint nem láttam semmit. Ekkor éles duda szó hasított a levegőbe. Rátapostam a fékre, abban bízva, hogy akkor megúszom ami ez után következik, de nem volt túl jó ötlet. Éles csattanással száguldott belém egy másik autó. Annyira sem volt időm, hogy megnézzem ki volt az. A fejemet bevertem a kormánykerékbe, melynek következtében és természetesen a becsapódás következménye képpen kinyílt a légzsák. Nem tudtam mozdulni. Azt hiszem beszorultam. Húsz perc telt el, de mintha megfagyott volna a levegő. Senki nem mozdult, pedig annyi járókelő és autós volt az utakon, higy nem lehetett számontartani. Húsz teljes perc alatt felfogtam mi történt és a kezdetleges sokkos állapotból eljutottam odáig, hogy végre meg mozdultak a lábacskáim, vagy legalább is úgy éreztem, de nem. Nagy kétségbeesésemben sikítani tudtam volna, de egy hang sem jött ki a torkomon. De nem adtam fel. Nagy nehezen kihúztam a lábam és az ajtó kinyitása után már az aszfaltra helyeztem össze-vissza szakadt nadrágomba bújtatott lábacskáimat. Újabb kínszenvedés után felálltam a zsebemből elő halásztam a mobilomat, és tárcsáztam a mentősök számát. Épp leraktam a telefont, amikor éreztem,hogy a lábaim kocsonyásodni kezdenek és elhagyják álló helyzetüket. A földre zuhantam és akkorát koppant a fejem, hogy azt hittem ott helyben betörik a koponyám. Éles fájdalom hasított a fejembe, és magzatpózba húztam össze magam. A mentőszolgálat hamar kiért és hallottam amint azt mondják,hogy stabil az állapotom, majd egy újabb kiáltás,miszerint összeomlik, elsötétült a világ.