Maradj Velem

15

Mikor találkoztam anyával a temetőben és elmondta, hogy valaki meg fog halni a környezetemben nem hittem el. Soha nem gondoltam volna, hogy az a valaki én leszek. A história úgy szólt,hogy valaki akit szeretsz. Mégis az a valaki én volnék? Ez annyira ironikus. Egyik reggel fejfájásra ébredtem. Annyira fájt,hogy már szinte hasogatott. Máté békésen aludt mellettem én pedig nyöszörögtem mellette.

-Hé mi a baj?
-Semmi. Csak nagyon fáj a fejem.
-Nyugi hozok valamit.
-Nem. Nem kell semmi. Mindjárt elmúlik.
-Rendben.

Csak feküdtem az ágyban és vártam,hogy a fájdalom szűnjön,de nem történt semmi. Egy idő után már nem bírtam tovább lehunytam a szemem és fájdalomba torzult arccal vártam. Csak vártam. A fájdalom nem szűnt, sőt egyre erősödött. Máté megelégelte ezt. Elővette a ruháimat és felöltöztetett. A karjaiba kapott és száguldott le velem a lépcsőn. Betett az autóba, majd megkerülve beszállt a vezető ülésre és kikanyarodva a kórház felé vette az irányt.  A vizsgálat eredményére körülbelül két órát kellett várni.  Az orvos lehajtott fejjel jött ki. már ekkor tudtuk mind a ketten, hogy nagy a baj. Nem számítottunk rá, hogy ennyire. 

-Önnek rákja van. 

-Tessék?

-Rák. Azon belül is daganat és nem lehet műteni. Sajnálom

Teljesen lefagytam. Nem számítottam rá, hogy napjaim meg vannak számlálva. Sajnálatos módon nem tudtam most semmivel foglalkozni, arra gondoltam, hogy meg fogok halni. Már nem érezhetem sokáig a virágok illatát a levegőben a frissen vágott fű illatát a réten, a darazsak zümmögését, ahogyan virágport gyűjtögetnek. Nem láthatom ahogyan a kishúgom felnő. Az egyetlen vigasz számomra az volt, hogy láthatom a szüleimet.

-Mennyi ideje van hátra?- kérdezte Máté, mivel ő kapcsolt először.

-Maximum fél év,

Fél év. Fél év a szenvedésre. Fél év a búcsúra. Fél év arra, hogy mindent megvalósítsak, amit eddig nem sikerült. Fél év. Se több se kevesebb. Boldog lehettem volna. Boldog és felszabadult. Az orvos a kezembe nyomott két receptet azzal a felkiáltással, hogy szedjem be jót fog tenni az egyik a fejfájásra a másik pedig vitamin. Abban a pillanatban nem tudtam semmire sem koncentrálni. Tudtam, hogy eljön az az idő, de nem gondoltam volna,hogy ilyen hamar.

Túl kevésnek tartottam. Túl kevésnek arra, hogy mindenkitől elköszönhessek. Nagyi és Papi végig nézték, ahogy az unokájuk szép lassan, fájdalmasan elmegy. Dóra végignézte, ahogyan a nővére szenved. Tomi pedig mindig ott volt mellettem. A barátnőimre is mindig számíthattam. Bármi volt mindig jöttek. Ha csak társaságra vágytam, vagy ha szüksége volt bármire mindig mellettem voltak. Fél évet küzdöttem és mi lett belőle? Semmi. Nem tehettem meg azokat a dolgokat, amire mindig is vágytam. Nem jártam Disneylandben nem utaztam körbe a világot. nem csókolóztam az Eifeltorony tetején. Nem volt boldog befejezése az életemnek.  Fél év. Csupán ennyi maradt hátra. Hat teljes hónap. VISZLÁT VILÁG VISZLÁT EMBEREK. 

Máté szemszöge 

Hosszú hónapok teltek el. Amy szervezete feladta. Hat hónapot adott neki a sors, arra, hogy elköszönjön mindenkitől, hogy elköszönjön tőlem.  Ennek már mind két hónapja. Nagyon nehéz elengedni valakit akit ennyire szeretsz. Nagyon nehéz elfelejteni a fájdalmat, amit érzel. Nagyon nehéz nem gondolni rá. Túl hamar ragadta el őt a sors. Az utolsó szava az volt, hogy szeretlek én pedig csak ültem az ágyánál, és nem mondtam neki semmit, mert attól féltem, hogy nem tudnék könnyek nélkül megszólalni. Anélkül, hogy elbőgném magam, anélkül, hogy a hangom elcsuklana. Anélkül, hogy fájdalmat okoznék neki. De ő ezt pontosan tudta. Tudott mindent. Tudta, hogy szeretem, tudta, hogy nem tudom elengedni, tudta, hogy nagyon nehéz lesz.  Később találtam egy levelet a macijába rejtve amit tőlem kapott. 

Drága egyetlenem! 

Sajnálom, hogy így alakult. Nem tehettem róla. Sajnálom, hogy megismertél, mert ha nem ismernél, akkor nem lenne ennyire nehéz elbúcsúzni. Sajnálom, hogy itt hagylak, de nem tehetek mást. Köszönöm, hogy végig mellettem voltál.  Köszönöm, hogy nem engedtél el akkor sem, amikor arra kértelek. Igen kértelek. Akkor amikor aludtál. Úgy gondoltam akkor kevésbé fájna. Nem maradt belőlem semmi, de így van jól.

Szeretlek : Amy

Ezek után a szvak után úgy tört rám a zokogás, hogy csak na. Befeküdtem az ágyába és magamba szívtam az illatát. Citrom, mentol és feketeribizli egy kis csokival vegyülve. Erre még jobban kitört belőlem a zokogás. Féltem, hogy elveszítem és féltem, hogy ez megtörténhet. És megtörtént. Elveszítettem. Egy órája feküdtem az ágyában, amikor belépett Tomi. Csak rámnézett és nem szólt semmit. Némán ültünk és némán komunikáltunk. Aztán megszólalt.

-Tudom.
-Mit?
-Hogy hiányzik
-Igen. Nagyon
-Beszéltem egy orvossal amikor még...
-Igen tudom amikor még élt.
-Igen amikor még... -próbálkozott úra
-Semmi baj. Mit mondott?
-Emlékszel az autóbalesetre?
-Hogyne emlékeznék
-Amiatt történt

Ettől a mondattól újra összeomlott bennem minden. De mostmár nem csak bennem. Ketten ültünk az ágyon mindkettőnk szeméből patakokban folytak a könnyek. Nem bírtuk abbahagyni. A lányok is átjöttek és kimentünk hozzá. A virágárusnál vettünk egy csokor virágot. Szép volt. Egy egészen kicsi csokor 17 szál vörös rózsa plusz egy mű. A sírok között tekeregtünk, míg megtaláltuk az övét. Frissen hantol föld enyhén száradt virágok és két szám egy kötőjellel közötte. Ennyi maradt.  Letérdeltem a sírja elé és felnéztem a többiekre.  Majd újra Amy megmaradt emlékére. Két kép volt neki támasztva a sírkőnek. Az a kép, amin hatan vagyunk és egy másik, amin mi ketten. Boldognak tűntünk. De semmi sem tart örökké. A rózsacsokrot belehelyeztem a vázába, és a következőt mondtam.

-Mindig szeretni foglak Amy. Addig amíg el nem hervad az utolsó rózsa is.

Megrezdült egy faág, majd a levelek zörögtek.

-Én is szeretni foglak téged.

-Amy?

Nem érkezett válasz.

-Tudom, hogy itt vagy. Kimondom hangosan amit akkor kellett volna.

SZERETLEK

Ezzel véget is ért ez a sztori remélem tetszett. Köszönöm szépen a figyelmet mindazoktól, akik végig követték ezt a ,,könyvet"

Puszii 😘😘