Demon's Circle (Hun.) /BEFEJEZETT/

6. Szárnyak

Na, Drágáim, meghoztam a kövi részt. Remélem tetszeni fog! Jó sok mese rész van benne, ezt elárulom, de hogy könnyebb legyen az áttekintése a dolgoknak a héten hozok egy kis kiegészítő részt. Jó olvasást! ;)

– Mi van? Nincs is szárnyam!

– De, van. – vigyorgott mindentudón.

– Ja tényleg! – csaptam a homlokomra. – Az este növesztettem... – enyhén szarkasztikus volt a hangom.

– Tulajdonképpen, igen.

– Nagyon vicces! – ingattam a fejem.

– Vetkőzz! – utasított.

– Damien, nem fogom levenni a fölsőm. – jelentettem ki keresztbe font karokkal, dacos tekintettel.

– Jó, ahogy gondolod, de akkor remélem nem bánod majd, ha szétszakad. – mélyen a szemembe nézett.

– Nem fog. – álltam a tekintetét.

– Oké. Akkor kezdhetjük?

Bólintottam, bár nem sok reményt fűztem az ötletéhez. Nekem nincs szárnyam és pont.

– Előszöris, képzeld el, hogy kinő a hátadból! – furán nézhettem rá, mert elhallgatott és felvonta a szemöldökét, amolyan gyerünk, csináld-pillantással. – Tudom, hogy hülyén hangzik, viszont a kezdők így tanulják meg a legegyszerűbben. Csak próbáld meg!

– Rendben. – adtam be a derekam.

Arra gondoltam, mikor az ő szárnyait láttam kitárva. Ha minden úgy lenne, mint a mesékben, akkor bizsergést kellett volna érezzek, vagy mit tudom én, valamit... ám természetesen nem így történt, szóval az égvilágon nem éreztem semmit sem. Csak álltam ott idiótaként, olyan fejet vágva, mint aki a vécén akar alkotni. Észrevettem, hogy Damien kuncog, mire abbahagytam és vádlón néztem rá.

– Most meg mi van? Azt mondtad, képzeljem el. A te szárnyaid jutottak eszembe, de semmi.

– Bocsi, csak vicces. – megköszörülte a torkát – addig én elküldtem az előbbiért a búsba magamban. – Ne az enyémekre gondolj, ezért nem megy. A sajátodra. Képzeld el a formáját, a színét, az érzést, hogy valami kinő a hátadból. Erre koncentrálj! – tanácsolta.

– Jól van. – bólintottam.

Nagyon sokáig erőlködtem és a végén már úgy érzetem nincs több energiám. Damien szerint ez jó jel, ugyanis akkor elkezdtem valami növekedés féle bekövetkezni, az emészti föl. Hulla fáradt voltam, mikor hazaértünk, a zuhany alá is úgy vonszoltam be magam. Tusolás után a nappaliba kötöttem ki. Rá akartam kérdezni a dolgokra, melyeket mondott apa, de nem tudtam, hogy hogyan fog reagálni, így kissé tétováztam.

– Hogy érzed magad? – kérdezte.

– Mintha egy zombi lennék. – a szemeim is ragadtak le.

– Ez várható volt. Pedig már készültem, hogy folytatni akarod a rajzot. Már egy ideje nem foglalkoztál vele. – halvány mosoly-féle ült ki az arcára.

– Most ahhoz is fáradt vagyok. – nyavalyogtam.

– Akkor pihenj csak... Akarsz nézni valamit? – tudakozott.

– Ühüm.

– Jó. Film vagy valami animációs cucc?

– Mese! – vágtam rá.

– Oké. – felkelt mellőlem és eltűnt a szobájában. Mikor visszatért vagy három pakk DVD tok volt nála és egy rakat eredeti dobozba csomagolt film. – Válogass! – tette le elém a választékot. Nézegeti kezdtem őket, de eddig egyik sem ragadott meg igazán. Megcsörrent a telefonja, így kivonult a helyiségből, ám egy kis részletet elcsíptem belőle.