Demon's Circle (Hun.) /BEFEJEZETT/

11. Megtalállak!

Ígéretemhez híven meghoztam az eheti részt! :) Kicsit rövidebb lett, mint szokott lenni, de ez most így sikerült :D Remélem tetszeni fog nektek! Jó olvasást! :*

U.i.: kövi héten is hozok részt, de azt nem tudom megmondani melyik nap

Damien már napok óta nem adott hírt magáról és az anyja is felszívódott. Sík ideg vagyok, ami azt hiszem nem meglepő. Apa és a tesóm szervezkedni kezdtek, Aidan régi ötletét akarják feléleszteni, a Szennyezett Hadsereget. London segít nekik, amiben csak tud, de hogy valamerre haladjunk is tényleges helyszíni látogatások kellenek, például a Demon's-be. Valljuk be, ez igencsak veszélyes, ám ott talán megtudhatok valamit Damien hollétéről, szóval, ha kell csapot-papot itt hagyok és megyek vissza New Yorkba. Fontolgatjuk ezt az ötletet, de még nem lett véglegesítve. Az is felmerült, hogy Maine-be nézünk körbe. Fogalmam sincs mi lesz végül, viszont egy napot kapnak dönteni. Ha addig nem válik el mi lesz, én megyek egy szó nélkül. Elegem van ebből a várakozásból. Tudnom kell mi van Dam-mel. Bármennyire is rühelem este sírva ringatom magam álomba, szétszabdal a kétely és az aggodalom. Ha tovább várok, megbolondulok, ez az egy bizonyos.

Hajnali kettő felé felriadtam. Már megint álmodtam arról, hogy vajon milyen szörnyűségek történhetek vele. Miközben az elmém által alkotott képek pörögtek a szemeim előtt, egy gondolat fogalmazódott meg bennem.

Talán nem kéne többet várnom? Hisz így is négy nap telt már el. Pakoljak össze? Igen. Megyek.

Felkeltem és nagyjából egy heti cuccot összedobáltam egy táskába, majd átvetem a felsőm egy olyanra, amiben kényelmesen elférnek a kitárt szárnyaim. Kinyitottam az erkélyajtót, de aztán eszembe jutott, hogy talán nem ártana hagyni egy levelet. Előkotortam egy tollat a szobában lévő íróasztalon lévő bögréből és a füzetemből kitéptem egy lapot, amibe rajzolni szoktam. Lefirkantottam a rövid üzenetet:

Sietek vissza, ne aggódjatok miattam!

Szeretlek titeket!

Raven

Az ágyamon hagytam a papír fecnit és kiléptem az erkélyre. Megfogtam a korlátot, nagy levegőt vettem, aztán kifújtam, mindeközben kitártam a hátamon lévő tollal borított fehérséget. Rég repültem, mostanság nem gyakoroltunk, így kicsit aggódtam, mert amilyen szerencsétlen vagyok még a végén akaratom ellenére is megmártózom a vízben.

– Oké, szedd össze magad! – suttogtam.

Legyezni kezdtem a szárnyaimmal, majd egyre erőteljesebb csapásokkal próbáltam elrugaszkodni a földtől, mely sikerült is. Egyre magasabbra emelkedtem, az adott irányba fordultam, amerre menni szeretnék és megindultam. Viszonylag hamar elfáradtam, az úton többször meg kellett álljak pihenni, de arra törekedtem, hogy minél láthatatlanabb maradjak. Két órába telet, így, a levegőt hasítva. Fele olyan hosszú, ám kétszer olyan fárasztó volt az út, ám nem pihenhettem, vagy lazíthattam. Ott volt apám, a bátyám és London, képesek utánam jönni, és annak ellenére is, hogy nem közöltem velük az úti célom, biztos vagyok benne, hogy hamar kiderítik. Másfelől vigyáznom kell Luciferrel is, és ott vannak még az emberek is. Szóval, csessze meg, sietnem kell, ha nem akarok lebukni, vagy magamra vonni a figyelmet.

A Demon's csapóajtaját keresem. Lövésem sincs, hogyan találta meg Damien múltkor, de igazán elárulhatta volna. Mondjuk miért is legyen könnyű dolgom, végül is, csavarokkal jó az élet, nem? – kicsit feltört bennem a szarkasztikus énem. Hiába kerültem a tökölés, sajnos időbe telt, míg próbálkoztam kitalálni, hogy a fenébe találnám meg. Konkrétan végigsúroltam az egész padlót, mint egy cirokkefe, de ez se sokat segített. Szánalmas vagy sem, levágtam magam egy sarokba és vártam, míg valaki megjelenik. Talán fél óra telt belé, bár én többnek érzékeltem, megjelent egy személy a raktár bejáratában. Rám se hederített, pedig biztos, hogy észrevett, elhaladt előttem, majd körbetekintett. Eztán előreindult két-három métert és felnyitotta a vízszintbe lévő ajtót. Én csak nagy szemekkel bámulta rá, ami még jobban meglepet, hogy a létrán lefelé menet még feltekintet és megszólalt: