Demon's Circle (Hun.) /BEFEJEZETT/

16. Lelj boldogságra a következő életedben!

Sziasztok! Megcsapott az ihlet és ez lett az eredménye :D Remélem tetszeni fog az új rész! :) Már csak két fejezet van vissza és vége... Bár 3 kötetesre terveztem, szóval trilógia lesz és már van is egy kép a fejemben a 2. könyvről. De majd meglátjuk. Mindenesetre most itt az új fejezet. Jó olvasást, Drágáim! :*

Kiszáradva, éhesen és fáradtan téptem fel a csapóajtót. Nagy nehezen talpam alá vettem a lépcsőket is Trystannel a sarkamban. Meglepetten konstatáltam, hogy nyitva van az ajtó. Rossz előérzetem támadt. Óvatosan, vigyázva beléptem. Hátra néztem a srácra és az ajkaim elé tettem a mutatóujjam, ezzel jelezve, hogy maradjon csöndbe. Biccentett és ő is feszülten figyelt.

Körbejártuk a házat, az összes szobát, még a cellákat is ellenőriztük – ezek üresen álltak –, de senki nem volt itt. Nem értem, hogy akkor mi történhetett. Úgy döntöttem, hogy felhívom anyám, majd Raven-t. Hiába csöngettem, nem vette fel egyikőjük sem.

A rohadt életbe!

– Na? – érdeklődött Tris.

– Semmi. – feleltem.

– A karoddal mi lesz?

– Nem tudom. Majd ha el lehet érni őket, segítenek. Lehet akcióznak. Kinézem belőlük. Tusoljunk le, ránk fér! Menj előbb te, addig keresek valami harapnivalót.

– Oké. Kösz. De előtte még legurítok egy liter vizet, mert kicseszett szomjas vagyok. – azzal megindult a csap felé, szerzett egy poharat és eleget tett kijelentésének.

A hűtőhöz léptem és kipakoltam belőle konkrétan mindent, ami csak ehető volt és még nem romlott meg.

– Akkor belopom a fürdőt. Tíz perc. Megdobsz valami tiszta gönccel? – kérdezte.

– Ja. Balról a második ajtó. Vedd el, ami csak kell.

– Kösz, bátyó. – kurva lazán kisétált egy almával a kezében.

Direkt idegesít a kis köcsög...

Tényleg tíz perc elég volt neki, ugyanis nem sokkal később már csattogott is ki boldogan. Ahogy ő is az előbb, felkaptam pár tiszta ruhát és bevonultam a gőzzel teli helyiségbe. Tiszta seb és karcolás voltam, lila foltokkal együttvéve. Csodás. Beálltam a víz alá, amit mindeközben megengedtem és élveztem, ahogy a kosz lecsorog elegyedve az átlátszó folyadékkal, mely így már szürkés-barnává vált, és ahogy a napokig érlelődő testszag is egyre haloványabban lesz. Bekentem magam tusfürdővel, majd a hajamra is tettem egy adag sampont, eztán leöblítettem magam és kiléptem a szőnyegre. Elvégeztem még a többi szokásos dolgot, így fürdés után: törülközés, öltözködés... stb. A konyhába mentem, ott azonban egy összecsuklott test fogadott. Trystan. A fejéből vér szivárgott.

– Bazd meg! – leguggoltam hozzá, hogy jobban meg tudja vizsgálni. – Hé, élsz még? Trystan!

Nem reagált. Megnéztem a légzését, minden oké volt vele. Ez az! Egy konyharuha segítségével nyomókötést raktam a fejére, majd körbenéztem megint a lakásban. Még egyszer megvizsgáltam a srácot, valami volt a kezében. Kibontottam az ujjai öleléséből, ekkor vettem észre magát az üzenetet. Gondolom mielőtt elájult volna sikerült neki leírni az üzenetet, amit közölni akart velem.

Pokol. – ennyi. Semmi több. Nem koordináta, vagy név. Csak ennyi, hogy Pokol. Nyilván értettem a mondani valóját. Oda kell mennem és apám áll a háttérbe, de azért örültem volna valami pontosabb vagy több dolognak. De mindegy. Érjük be a kevéssel.