No love between us || Carl Grimes

01. | 24.

.:J a n e:.

Egy hét telt a városi kiruccanásunk óta. Mit ne mondjak, sok dolog megváltozott nálunk.

Adam halála egytől egyig mindenkit lesokkolt. Nélküle minden sokkal csendesebb, és unalmasabb.

Ő volt a küldetés egyik halálos áldozata, a másik szerencsétlen Zack csapatából került ki. Vesztettünk tehát két értékes embert, és sokan meg is sérültek.

A sebesültek között ott van Karen, aki elég súlyosan megégette a bal karját. Az orvosunk négy napig megfigyelés alatt tartotta a gyengélkedőben, de tovább nem tudta kényszeríteni a maradásra. A lányt nagyon megviselte szerelme elvesztése. Senki sem hibáztatta, mikor megpróbált elszökni, és közben két őrt is meglőtt. Persze a kapuig se jutott el, hála a bátyámnak, és a barátainak. Azóta Karen mellé rendszeresen kiosztanak valakit, nehogy butaságot csináljon, és a lány persze gyűlöli ezt. Szörnyű érzés elveszíteni valakit, aki a világot jelenti számodra.

Jason mint mindig, most is erős maradt. Adam volt a legjobb barátja, ahogy itt majdnem mindenkinek. De túl kell tennünk magunkat ezen is, hiszen mind tudtuk, hogy valaki életét veszti abban a városban. Az élet megy tovább...

Ami Carlt illeti, ő... csendes. Különválásunk után első dolgom volt megkeresni őt, és Jason segített nekem. Mikor lelőttünk azt a két embert, akik elkapták őt és Mandyt, valami történt vele. Kék szemeivel úgy nézett rám, mintha én lennék maga a sátán, de végül nem tett semmit. Egyszerűen hagyta, hogy megszabadítsuk őt a kezeit összekötő zsinórtól, majd megölelt mindkettőnket.

Azt hittem, valamit tett velük a két pasi, és ő majd megosztja velem, és elfelejthetjük az egészet. De nem így történt.

Carl az eddiginél is kevesebbet társalog velem, vagy akárki mással. Tisztán kivehető, hogy kerül engem, de ha rákérdezek, csak mosolyog és megnyugtat, hogy sosem szándékozna távolságot tartani tőlem. A fiú minden egyes munkából kiveszi a részét, az összes portyára elmegy, és mindenkinek besegít. Alig alszik öt órát, és akkor van a szobánkban, amikor én nem.

Tudtam, hogy valami nagyon nem stimmel vele. Minden létező energiámat abba fektettem bele, hogy elcsíphessem őt olyan adandó pillanatoknál, mikor éppen nem csinált semmit. Nem akartam faggatózni, de már megölt a kíváncsiság, és véget kellet vetnem ennek.

- Jane, segítenél nekem? - Anya hangjára kissé megugrottam a helyemen. Összecsuktam a kis füzetet, amit naplószerűségként használok, és az ajtóban álló mosolygó anyámra néztem.

- Persze. - Felkerekedtem a kényelmes, ámde még mindig iszonyatosan zajos ágyamból, és kimentem a szobából.

A folyosó újból üres volt, mint azt az elmúlt hétben már megszokhattam. A legtöbben az új raktárépületnél segédkeznek, hogy még havazás előtt készen legyenek vele. Ideiglenesen az ellátmányainkat a női részlegben helyezték el, mivel nőnemű lényből fogytán vagyunk, ezért ott volt hely bőven.

Anya és én lesétáltunk a gyengélkedőig, ahol a bejárat előtt három nagyobb doboz volt elhelyezve, nagysági sorrendben.

- Az első a miénk. - mondta, én pedig bólintottam.

Ahogy felemeltük a dobozt, kicsit megkönnyebbültem. Jóval nehezebbre számítottam.

- Tulajdonképpen mi ez? - kérdeztem.

- Néhány ruha. - felelte. Szívesen megkérdeztem volna kitől vannak, vagy mi célból, de ekkor megakadt a szemem Carlon, és egyből belefeledkeztem mindenbe.