Káosz (Sárkányerő I.)

10

Lassan kinyitva a szemét valami kék dolog tárult eléje, de tisztán látszott, hogy nem az ég az; pontosan ez zavarta össze. Felállt az egyébként puhának tetsző helyéről és körbenézett. A sok kékruhás és egyetlen sárgaruhás nő látványa került a szeme elé, ami némileg megnyugtatta.

- Jól vagy? - aggodalmaskodott az éppen feléje siető sárgaruhás személy. Fili lassan bólintott egyet.

- Mi történt? Hogy kerültem ide?

- Néhány hírnökünk, akiket éppen a ti keresésetekre küldtek, megtaláltak... eléggé megtépázott állapotban. - Az utolsó részt elfordult fejjel motyogta. Aztán hirtelen újra Filire nézett, a szemében pedig öröm csillogott. - De mi meggyógyítottunk. Habár... - A háta mögé nézett, a távolba.

- Mi történt?

- Attól tartok, hogy a sárkányodnak örökre egy vak szemmel kell járnia majd.

- Hol van? - emelte meg ijedtében a hangját. A nő csak sarkon fordult, jelezve Filinek, hogy kövesse, és határozottan elindult abba az irányba, amerre azelőtt fordította fejét. Néha majdnem balettszerű mozdulatokat kellett csináljanak, hogy egy-két sürgölődő gyógyítóval össze ne ütközzenek.

- Mennyi időt aludtunk? Néhány órát?

- Órát?! - emelte meg a hangját csodálkozva a sárgaruhás. - Esetleg egy teljes hetet! Már attól féltünk, hogy fel sem ébredtek... - Fili meglepetten állt meg, amit a nő is észrevett. A fiú kikerekedett szemekkel bámult maga elé.

- Egy... hetet... - motyogta.

- Gyere, - siettette a nő, nem fektetve érdeket a fiú ámulatába. - a társad már biztosan vár rád. - Megfogta Fili karját és húzta maga után, amíg azt nem érezte, hogy a fiú magától mozog. Végül, amikor meglátta védőállatát, odafutott és átölelte, könnybelábadt szemekkel. "Fili!" kiáltott fel örömében és meglepettségében a sárkány.

- Te... jól vagy? - nézett az egyetlen megmaradt szemébe. A sárkány csak bólintott. Fili most újra átölelte. - Én... ezt... nem bírom tovább. - suttogta halkan. - Félek...

"Sajnálom, Fili." - sóhajtott. "Attól tartok, hogy..... mostantól minden csak... rosszabbá válik." A fiú eltolta magát a sárkány nyakától és kissé idegesen nézett a szemébe.

- Micsoda?! - ordította el magát, amivel a körbelevőkből feléje irányuló kérdő tekinteteket csalt ki. Új sóhaj érkezett a védőállattól.

"Fili, én..."

- Ne. Mondj. Semmit! - fújtatta összezárt fogakon keresztül, hogy némileg fékezze dühét. Végül mégis kitört belőle az idegesség. - Egész eddig én voltam az egyetlen a népemből, aki nem tudta hívni a védőállatát. Tizenhat éves koromba vakul az ismeretlenbe rohantam azért, hogy megváltoztassam a helyzetet. Mire visszatérek már csak én vagyok az egyetlen, aki él. Aztán te elhozol ide - még most sem tudom pontosan hol van ez - és az első dolog az, hogy megtámadnak minket és leesünk egy szikláról. - Elhallgatott egy pillanatra, miközben az eddig dühtől elfojtott könnyek kiszabadultak és végigsiettek Fili arcán. Most sírásba fullt hangon folytatta. - Azok, akik megtámadtak most megkínoztak és ki tudja hogyan megmenekültünk. De majdnem meghaltunk megint, érted? És te erre azzal "nyugtatsz", hogy sajnálattal kijelented, hogy ez rosszabb lesz. - Most újra idegesen fújtatva megállt. A társától érezte, hogy mondani akar valamit, de nem hagyva, hogy nekikezzen, dühösen folytatta. - Miért engem választottál társadul?! Én és a népem többi tagja nem vagyunk harcképesek, ellentétben a legtöbb emberrel. Miért nem őket választottad? Miattad meghalt mindenki, akit eddig ismertem és azok, akikkel felnőttem. Csak azért, mert te, ki tudja milyen okból az én népemből választottál társat!