Káosz (Sárkányerő I.)

6

Valami hatalmas puffanás hallatszott a távolban, ami általában semmi jót nem jelenthetett. Ebben a kis faluban viszont nem sokan figyeltek fel erre, hisz mindenkinek megvolt a maga baja, maga elfoglaltsága. Egy gyerek viszont, körülbelül tíz éves, aki épp egy magasfüvű réten futkározott, odakapta a fejét, és ámulattal vette észre a magasra emelkedő porfelhőt. Bár tudta, hogy még veszélyes is lehet, a kíváncsisága mégis arra késztette, hogy odamenjen. Először csak lassan ment előre, majd kiérve a magas fűből futásnak eredt. Ha a porfelhő utolsó foszlányait nem látta volna, valószínűleg nem érte volna el úticélját.

Kisebb-nagyobb folyók átszökése és egy búzatábla átszelése után a magas szakadék lábához ért. Ámulattal és sajnálattal a szemében nézett az előtte fekvő lényre, aki épp háttal volt neki.

- E-egy... sárkány! - suttogta könnyes szemekkel, lassan közelebb lépve. Hozzáért páncélszerű, sárga pikkelyeihez, majd lassan körbejárta, a feje irányába ment és szomorúan vette tudomásul, hogy a sárkány szemei csukva vannak, egyre bizonyítva számára rossz előérzetét. Valamiért különleges szeretetet érzett a sárkányok iránt, így nagyon rossz hatással volt rá az ilyenfajta esemény. Megsimogatta a lény orrát, majd továbbment. A szárnyaihoz érve látta, hogy védelmezően össze vannak szorítva, csodálkozást keltve a gyerekben, hogy vajon mire vigyázhat ennyire. Lassan közelebb lépett és megpróbálta felemelni a legfelső szárnyat, de még csak megmozdítani sem tudta. Még néhányszor megpróbálkozott, de ugyanaz maradt az eredmény. Egy kisebb puffanással leült a földre és tehetetlenül nézett maga elé, ötleteket keresve fejében. Lassan nekidőlt a szárnyaknak, majd észre sem véve magát elaludt.

A nap már az ég közepéből küldte a meleget a földre, amikor felkelt. Álmosan emelte meg a fejét, és körbenézett. Hirtelen a szárnyak mögül mocorgás hallatszott, arra késztetve a fiút, hogy hallgatózni próbáljon. Egy ásítás hallatszott.

- Mi ez? - hallatszott egy halk kérdés belülről. - Valami folyadék?

A tíz éves fiú szemei kikerekedtek a rémülettől, eltolva magát és a földre ülve.

- Vér... - suttogta maga elé. A bent levő személy megint mozgolódásba kezdett, majd véletlenül is a szárnyak irányába indulva sikeresek kitolta az alsóbbikat, majdnem fejbe kapva vele a földön ülő fiút. Lenézett magára, majd hátra, ahonnan jött. A látványtól teljesen könnybeborult a szeme, a tekintete pedig homályos lett.

- K-ki tette ezt? - suttogta ijedten, észre sem véve a kisfiút, aki a hátánál már csodálkozva nézett fel az előtte álló, véres személyre. A tizenhat éves fiú gyorsan a sárkány fejéhez futott és vizsgálni kezdte. - Ugye még élsz? - Semmi mozgás. - Nehogy te is elmenj. Kérlek... - Térdére esve sírt. Miért kell mindenét elveszítse... már megint?

A furcsa érzés, amit népe halálakor is érzett, megint elfogta, és az öntudatlan cselekedetek megint elindultak. Ugyanazt a fájdalmat jelző kiáltásokat adta ki, mint először, ezúttal viszont az ég beborult, bár esőcseppek nem estek. Egy rés volt a felhők közt ráengedve a napfényt a tizenhat éves fiúra és a mellette fekvő, élettelen lényre. A sárga napsugarak pirosas-zöldes színbe váltottak, így világítva meg kettőjüket. Lassan körbevette őket szépen lassan forgolódva körülöttük.

Végül Fili eszméletlenül terült el, a két fény pedig lassan a földre ereszkedve szétfoszlott, az ég újra tiszta lett. A tíz éves fiú, aki eddig csodálattól kikerekedett szemekkel nézte a történteket, odafutott az eszméletlen személyhez és rázni kezdte, vigyázva hogy ne vérezze össze magát. Nem látva eredményt a sárkányra pillantott, aki még mindig csukott szemekkel feküdt előtte. Könnyes szemekkel nézett a kisfalu felé, mind azon gondolkozva, hogy megkockáztassa-e hogy hazafut és szól a szüleinek, vagy sem. Megint a kezei közt fekvő fiúra nézett, majd megrázva a fejét felállt és amilyen gyorsan csak bírt futni kezdett, az általa már korábban letaposott füvön, azzal biztosítva magának, hogy jó úton megy. A faluba érve jobbra-balra keringtek a szemei, remélve, hogy valahol a szüleit látja meg. Nem kapva őket a már jól ismert útvonalon rohant az otthona felé. Berontott az ajtón egyből, ahogy odaért.