Káosz (Sárkányerő I.)

11

Kiléptek a Béketartók terméből. Fili felszökött a sárkány hátára egy gyors mozdulattal, ahogy ezt kezdte megtanulni egyre hamarabb megtenni. Délfelé járt az idő, Fili pedig érezte, hogy az éhség ürességet költöztet a gyomrába. De nem bír volna enni, ezt jól tudta. Ő maga egyre jobban pánikolt, a gyomra pedig gyötrelmesen görcsölt. Ahogy végighaladtak a folyósón végre egy-egy mozgolódó lényt is megpillantottak, némelyek ki-, mások betoppanva személyes szobájukba. A folyósó még mindig unalmasan hosszúnak tűnt, mégis valahogy Filit ez kissé sem érdekelte pillanatnyilag, nem hogy még zavartassa is magát ezzel a ténnyel. Sok mindent átgondolt, ezzel viszont csak a félelmet növelte magában.

- Én... - kezdett neki valaminek Fili, de az ijedtség egy leküzdenivaló akadállyá vált. - Én ezt nem értem... Miért? - A sárkány nem válaszolt, pedig átfürkészve a fiú gondolatait tudta, hogy mit akart mondani. De a sárga lény csendben maradt. Csupán egy halk, nyugtató dorombolásszerű hangot hallatott, ami - úgy tűnt - megtette hatását, mivel Fili most nyugodtabb lett. Zöld szemeiben még azért látszott halványan a félelem, de bőven távolibbnak tűnt mint pillanatokkal korábban. Most újra a gondolataiba mélyedt, amelyek most visszatértek a Béketartókkal való beszélgetésre. Mikor kilépett azon a nagy, díszes ajtón magabiztosan mondta volna, hogy igenis végigviszi az edzést és megtesz minden tőle telhetőt. De most?... Nem, most már nem bírta volna ezt tenni. Félt és össze volt zavarodva. Képtelenségnek érezte az egészet. Még csak nem is olyan népből származott, amelyik mesterségesen vagy legalább kicsit is jól bánt volna a fegyverrel. Tény, hogy azok nélkül nem mentek sehova, de hogy a vadászatnál használandóknál fejlettebb fegyverforgatási technikát nem használtak, az biztos. S bár a Nattokat kiskorukban próbálják hozzászoktatni ahhoz, hogy ne féljenek a haláltól, ez inkább a természetes halálra vonatkozott, s Fili egyébként is még nem jutott oda, hogy teljesen elfogadja ezt. Ráadásul egy ilyen sötét és gonosz tekintetű lénytől származó haláltól csoda, ha ő, tizenhat éves létére nem ijedne vissza.

     Mire végiggondolta, kiértek a folyósóból. Bár ez egyébként nem zökkentette volna ki a gondolkodásából, Nord megszólalása késztette arra, hogy elterelje erről a figyelmét.

      - Hogyan alakult a beszélgetésed? – kíváncsiskodott kissé tolakodóan. Fili kicsit félrenézett és a földre szegezte a tekintetét, amiben most némi félelem és gyötör raboskodott. Nord csak türelmesen várt, észrevéve, hogy valami nem jó.

     - Őszintén, nem épp a legjobban. – motyogta végül a részlettelen választ és indulásra készült.

     - Hova mentek? – állította meg őket most Bion. Fili megállt és elgondolkozott. Hova is mennek ők tulajdonképpen? Végül is, akárhova; messze innen. De ott volt a tény, hogy ő igen is akar valami jót csinálni, ahhoz pedig itt kell maradnia. Csend lett. A sárkány nem szólt bele az ügybe, ami Fili stresszét felnövelte.

      - Ha akarjátok – szakította meg a kínos csendet Kja – adhatunk egy szobát és maradhattok itt.

     - Minek maradnánk? – mondta száraz hangon Fili. Az igazgatók meglepetten néztek egymásról a fiúra s a sárkányra, aki csak csendben nézett társára.

     - Nem akartok maradni? – kérdezte végül Kja.

     - Én... vissza akarok menni a saját világomba, haza. – Aztán hirtelen rájött, hogy neki igazából már nincs is otthona. Könnyek gyűltek a szemébe, amiket letörölt, hogy megakadályozza a folyásukat. Az igazgatók elnémultak csodálkozásukban, a szipogó Fili pedig kisétált a sárkánnyal. A Nap melegen sütött rá a két társra. A déli, általános hőséget most elnyomta a langyos szél, így sokkal elviselhetőbb lett a hőmérséklet. Néhány lépés után a sárkány megállt.