Káosz (Sárkányerő I.)

5

Nehéz volt kapaszkodni, amikor a szél is a fiú leesését támogatta. Már nagyon melege lett, izzadt, még így, bunda nélkül is, emiatt pedig a kezei közül sokszor kicsúszott a nyereg fogózkodója. Mivel már naplemente volt pontosan szembementek vele, arra kényszerítve Filit, hogy becsukja a szemét. Később viszont, mikor hozzászokott az arcába csapódó szélhez, sőt, élvezni is kezdte, már akaratból is csukott szemmel maradt. Harmónikus érzés járkált a testében. Kellemes volt ezen a repülő állaton utazni, meg körbejárni a helyeket, ha nem is mindig nézett körbe.

"De milyen állat lehet?" – futott át az eszén a kérdés.

"Később..." Fili hirtelen kinyitotta a szemeit, ami elég rossz döntésnek tűnt a napfény miatt. Már tudta, hogy védőállata tud beszélni vele gondolatban, de hogy már hallja is az övéit? És mit fog tenni, ha valami személyes dolgon szeretne gondolkodni?

"Meg kell tanuld, hogy kitilts engem a fejedből, amikor úgy érzed... Ahova most megyünk, ezt is megtanulod!"

- Jut eszembe, hova is megyünk?

"Majd meglátod. Tetszeni fog!" Némi viccelődés is volt a hangjában, jó hatást gyakorolva a hátán ülő fiúra.

Az út többi részén nagyrészt csendben maradtak, nem szóltak egymáshoz, mindenki a maga gondolataival elfoglalva magát. Éjfél körül lehetett, amikor a szárnyas lény, lovasával együtt, egy kiserdő közepén levő tisztás fölé értek, ahol a az állat körözött egy kicsit, vizsgálva a helyet és időt adva Filinek, hogy ugyanezt tehesse. A fák levelei furcsa pirosas-sárgásak voltak, szépen megcsillogtatva a holdfény által. A tisztás közepén egy érdekes formájú nagy szikla állt, elég magasan ahhoz, hogy hogyha ajtó lenne, a sárga lény is átférhetne rajta. Ha valaki jól megnézte, nem tudta volna. Úgy tűnt mintha a semmi lenne ott. Nem mintha ott sem lenne, csupán... megmagyarázhatatlanul semmi "színe" volt. Ha valaki rátekint, zavaró lenne a szemnek, mivel azt az érzést kelti, hogy az illető vak.

"Izgalmasan vagy átlagosan?" A köröző lény törte meg a gondolatbeli csendet.

- Hogy mi? – Fili még nem szokott hozzá a gondolaton keresztül való beszélgetéshez, így hangosan kérdezte. "Csak válaszolj!" A lény hangján érződött, hogy viccesnek találta a fiú reakcióját.

- Hmmm... Izgalmasan? – válaszolt Fili inkább kérdéssel, mint kijelentéssel. Egy pillanat múlva a sárga állat egyenesen felfelé repült, egyszer-egyszer majdnem leveretve a fiút a hátáról a szél által. Mikor már csak a ritka levegő maradt, az állat ferdülés nélkül lefelé engedte magát, összecsukott szárnyai miatt akkora sebességgel közeledve a földhöz, hogy a körbelévő tájnak csak a színeit lehetett látni, formákat nem. Fili a földre nézett, s bár ilyenkor sokmindent nem lehetett megfigyelni, azért a rohamosan közelgő, úgynevezett "vaksziklát" mégis észrevette már távolról.

- Mit csinálsz?! Egyenesen a sziklának mész! – Fili kezdte érezni, hogy pánik tölti el, miközben védőállata éppen érzékeltette, hogy nevetni tudna. – Meg akarsz ölni minket?! – Nagyon félt, s már nem tudta, hogy mit tegyen, hogy irányt változtasson. "Bízol bennem?" Jött a lény gondolata, mikor már csak tíz másodpercnyi távolságra voltak a sziklától. Fili egyet nyelt, és válasz nélkül becsukta a szemét. "Bízok benne, nem igaz?" Ez a gondolat járta át az eszét, mielőtt egy furcsa érzés ment át a testén, jelezve, hogy elérték a sziklát. Fili nem érzett fájdalmat, sőt, semmit, csupán egy csobbanást hallott. Ki sem nyitotta szemét. "Halott volnék?" Ez volt a következő gondolat, ami eszébejutott. "Nyisd ki a szemed!" A gondolatbeli hang kicsit homályosan hallatszott, a fiúnak aligha felismerhetően. "Nyisd ki a szemed, ilyet nem mindenhol látsz majd!" Most minden tisztábban hangzott, így Fili felismerte védőállata hangját. Hirtelen a szél kellemes szembecsapásának érzése is visszatért hozzá, bizonygatva, hogy a fiú életben van.