Káosz (Sárkányerő I.)

7

A belülről jövő, azelőtt alig ha csak nesznek tűnő zaj hatalmas zsivajjá változott, ami különösen sértette a fiú fülét. De végül beléptek, Fili kevébé biztosan, mint társa. Igazából azt sem tudta, hogy mit keres ott, vagy hogy egyáltalán hol van az az ott. Persze, vissza kell hozzák az emlékeit, de mi van ha ez mind csak hazugság? Most nem volt ideje sokat foglalkozni ezzel a kérdéssel. Előtte a tágas teremben mindenféle kinézetű lény állt, de egyik sem hasonlított emberre. A legtöbb helyet viszont a Fili védőállatához hasonlóak foglalták el. Ámulat töltötte el és megmagyarázhatatlan öröm, ami még önmagának is furcsa volt.

"Sietnünk kell!" Ez a gondolatbeli mondat ábrándította ki az álmélkodásból, ami természetesen a védőállatától származott. Pillanatokkal később megint a hátára emelte a lény. Felrepültek az épület magasabbik pontjába, hogy könnyen átjussanak a tömegen. Ezután leszálltak újra a földre, a sárga lény pedig leemelte Filit magáról és letette a földszintre. Három, emberhez hasonló személy ült előtte, egy asztal mögött, egyáltalán nem mutatva meglepettséget, Filivel ellentétben. Érezte, hogy lassan félelem törik fel benne, így inkább egy segítséget váró pillantást vetett társa felé, miközben a három személy csak türelmes várakozással néztek rá. "Köszönj nekik, és kérd meg, hogy segítsenek az emlékezetkieséssel" - érkezett a várt segítség. A fiú lassan visszafordította a fejét és bizonytalan hangon elkezdte a beszédet.

- Jó... n-napot... - A szeme sarkából a védőállatára nézett, aki helyeslően bólintott. - A... társam sz-szerint... emlékezet k-kiesésem van é-és... segítséget szeretnék kérni. - A három személy majdnem egyszerre bólogatott, majd a hátuknál, Fili számára jobb oldalt levő tágas ajtóra mutattak. - Köszönöm. - suttogta.

Az egyszerű, mintázatlan ajtó elé lépett, és remegő végtagokkal lassan benyitott. Bent sok, zöld bőrű, két lábon álló gyík kinézetű nő állt, legtöbb kék ruhába öltözve, egyetlen egy pedig sárgába. Egyesek a rendezett elhelyezésű betegágyaknál tevékenykedtek, míg mások arra vártak, hogy feladatot kapjanak. Ahogy meglátták Filiéket a sárgaruhás nő odament hozzájuk öt kékruhás nő kíséretével a háta mögött.

- Üdvözöllek, miben segíthetek? - Az arcán széles mosoly volt.

- Hát a társam szerint... emlékezet kiesésem van... - tért egyből a lényegre.

- Mennyi idő? - Erre egy kérdő pillantás érkezett Filitől. - Mennyi időt felejtettél el?

Fili a védőállatára nézett, segítséget várva. "Két-három nap."

- Két-három nap. - ismételte el. A nő bólintott, és jelzett a többieknek, hogy vezessék a fiút egy üres ágyhoz. Nem volt valami különösebb féle ágy, kivéve, hogy valami puhát is raktak rá.

- Feküdj le ide. - utasította az egyik kékruhás, Fili pedig engedelmeskedett. Az egész nő köréje gyűlt és bátorítóan mosolygott. - Csukd be a szemedet. - folytatta lágy hangon, a fiú pedig teljes nyugalommal tette meg a kért dolgot. - Lassan álomba mélyedsz. Mély-mély álomba. Elalszol.... szépen.... lassan. - A nő még mondott valamiket, de Fili számára az már nem volt hallható, csak érezte, hogy valami magával ragadja egy másik helyre, de nem erőszakkal.

Először feketeség tárult eléje és mozgásképtelennek érezte magát, majd végül megszűnt és csukott szemén keresztül egy halvány fény szűrődött be. Egy kis meleg is átfogta, ami átáramlott az egész testén. Lassan kinyitotta az egyik szemét, de a látvány végül arra késztette, hogy tágra nyílt szemekkel bámuljon körbe. Ami előtte állt az nem volt már túl szokatlan vagy ilyesmi, de mégsem erre számított. Hosszú és végtelennek tűnő rét terült el mindenfelé, amin a fű majdnem tökéletesnek nézett ki. A tüdején kellemes levegő áramlott át minden levegővétellel és jó érzés fogta el minden pillantással. A lábai is egyszerűen maguktól mozogtak és futásnak indultak. De Fili sem érezte úgy, hogy meg kéne állnia, bár ő sem tudta hova megy és miért.