"A Harapás, ajándék"

Képzelet vs. Valóság

-Hé! Stiles! -kezdtem el szólongatni. -Kira, rosszul vagyok. Nagyon. -Szólt alig halhatóan.  -Bevigyelek Mellisához? Tudod a kórházba.  -Igen kérlek. -suttogta.  Felkaptam Stiles egyik pólóját, majd belebújtam. Aztán levetettem. Majd inkább felvettem a lacrosse mezét, az jobban tetszett.  Felkaptam, Stilest és a táskámat majd levittem a lépcsőn.  Leültettem az asztalhoz Stilest hogy egyen valamit.  -Stiles nézz ide. -majd rám nézett. -Nézd enned kell.-böktem egy tál müzlire mutatva.  -Rendben, de csak miattad. Majd halvány mosolyt erőltettet a szájára. Megette a müzlit. Írtam egy cetlit a Sheriffnek hogy a kórházba mentünk Stilessal, mert nagyon rosszul volt.  Beraktam Stilest az anyósülésbe majd melléültem a volánhoz. Ráraktam a kezem a kormányra és eszembe jutott valami. -Várjunk csak én nem is tudok vezetni! Jogsim sincs! -Kira vezess nyugodtan majd apukám elintézi. - nézett rám Stiles azokkal a kérlelő szemeivel.  Rendben Kira most vagy soha! Kezeket a kormányra, lábakat a pedálra és gáz.  Elindultunk.  Ez megy! Nem is gondoltam volna hogy ilyen egyszerű. 5 perc alatt megérkeztünk a kórházba. Leparkoltam majd kivettem Stilest a Jeepből és támogatással beléptünk a kórház ajtaján.   

-Melissa! -kiáltottam.  -Kira! Jézusom! Mi történt? -kérdezi ijedten.  -Nem folyosó téma.  - és ezzel le is esett neki. Természetfeletti.  -Kira. Mond el mi történt. -szólt Melissa mikor beértünk Stiles kórtermébe.  -Eljött, ismét a Nogitsune. Ismét Stilesért. -majd egyszerre mindent ugyanúgy csinált ahogy a sorozatba. 5 ml abból és ebből. A nevüket még nem is jegyeztem meg.  

Éjszaka van. Itt ülök Stiles ágya mellett és nem akarok vagy éppen nem tudok aludni.  Kettő percre lecsukom a szemem. Nem lesz semmi baj.  Hirtelen egy olyan hangot halottam, mint egy bomba robbant volna.  Nem tudom mi volt ez de nagyon megijedtem. Stiles előttem állt egy katanával a kezében. Nagyon féltem.  -Stiles! -kiáltottam rá.  -Nem Stiles vagyok! Hanem egy több ezer éves rókaszellem.  Ki fogom nyírni az összes barátját, és ő ezt meg is fogja jegyezni épp úgy mint, múltkor.  Majd belém döfte a katanát. A torkom elszorult a látásom elhomályosult, addig míg nem változtam át. A Nogitsune eltűnt Stilessal együtt.  Erőtlenül próbáltam szavakat kipréselni a számból, kevés sikerrel.  -Scott! -ez volt minden erőm és már el is szállt. Olyan halkan mondtam hogy szerintem nem is hallotta. Majd nagy csörömpöléssel Scott rontott be.

*Scott szemszöge*

Éppen a matek házit csináltam mikor hallottam valamit. Egy szót. A nevemet. Olyan erőtlen volt a hangja. Megismertem. Kira volt az. Biztos bajban van. Fel pattantam a motoromra és a kórházhoz hajtottam. Berontottam az ajtón az éj kellős közepén.  -Anya! Hol van Kira? -kérdeztem aggódva.  -Stiles kórtermében, miért?  -Mert, szerintem baj van.  Igen igazam lett.  Stiles eltűnt,  Kira a a földön fekszik és kiáll belőle egy kard.  -Kira, Kira!  -Szólok idegesen.  Nem hallja. Pulzusa? Van. Akkor nem halt meg, még. Megszorítottam a kezét. A fájdalma elkezdett átfolyni az én ereimbe. Hirtelen felkelt és levegőért kapkodott. Anya rátette a lélegeztetőre.  -Kira. Ez fájni fog. -utaltam a kardra a gyomorszájában.  -Hú-úzzd Kih.  -utasított. Megfogtam a kardot és elkezdtem húzni.  Megcsúszott a kezem és már kint is volt a véres pengéjű kard. Kira nagyot üvöltött. Megértem, velem is ez volt. Felébredt és ez volt a legjobb neki.

*Ismét Kira*

Reggel mikor felkeltem Scott ült mellettem. Észrevette hogy felébredtem.  Kedvesen rám mosolygott, bár amennyire a helyzet ellenére megtehette.  -Hol van Stiles? -kérdeztem erőtlen hangon.  -Nem tudom.  -Majd lehajtotta a fejét.  Megsimogattam a fejét. Felnézett.  -De megtaláljuk.  -szólt bizakodón.  -Scott.  -Igen?  -Ezzel mi lesz? -néztem le a mezre.  -Stiles és te is kapsz egy másikat.  Mosolyodott el a viccemen.  Scott kiment a szobából.  Helyette Melissa jött be.  -Hogy vagy Kira? -kérdezi.  -Nem tudom.  Aggódva és félve. Talán.  Mikor szabadulok? - és mosolyt próbáltam erőltetni az arcomra. -Nézzük meg. Felhúzta a mezemet. Ez el is tűnt.  -Kira eltűnt. Rendben leszel. Adok még egy fájdalom csillapító inyekciót és mehetsz is.  -Köszi.  -Nincs mit. 

Lehet hogy ez csak a képzelet? Vagy a valóság? Nem érdekel csak az hogy mindenki élje túl.