-Hé! Stiles! -kezdtem el szólongatni. -Kira, rosszul vagyok. Nagyon. -Szólt alig halhatóan. -Bevigyelek Mellisához? Tudod a kórházba. -Igen kérlek. -suttogta. Felkaptam Stiles egyik pólóját, majd belebújtam. Aztán levetettem. Majd inkább felvettem a lacrosse mezét, az jobban tetszett. Felkaptam, Stilest és a táskámat majd levittem a lépcsőn. Leültettem az asztalhoz Stilest hogy egyen valamit. -Stiles nézz ide. -majd rám nézett. -Nézd enned kell.-böktem egy tál müzlire mutatva. -Rendben, de csak miattad. Majd halvány mosolyt erőltettet a szájára. Megette a müzlit. Írtam egy cetlit a Sheriffnek hogy a kórházba mentünk Stilessal, mert nagyon rosszul volt. Beraktam Stilest az anyósülésbe majd melléültem a volánhoz. Ráraktam a kezem a kormányra és eszembe jutott valami. -Várjunk csak én nem is tudok vezetni! Jogsim sincs! -Kira vezess nyugodtan majd apukám elintézi. - nézett rám Stiles azokkal a kérlelő szemeivel. Rendben Kira most vagy soha! Kezeket a kormányra, lábakat a pedálra és gáz. Elindultunk. Ez megy! Nem is gondoltam volna hogy ilyen egyszerű. 5 perc alatt megérkeztünk a kórházba. Leparkoltam majd kivettem Stilest a Jeepből és támogatással beléptünk a kórház ajtaján.
-Melissa! -kiáltottam. -Kira! Jézusom! Mi történt? -kérdezi ijedten. -Nem folyosó téma. - és ezzel le is esett neki. Természetfeletti. -Kira. Mond el mi történt. -szólt Melissa mikor beértünk Stiles kórtermébe. -Eljött, ismét a Nogitsune. Ismét Stilesért. -majd egyszerre mindent ugyanúgy csinált ahogy a sorozatba. 5 ml abból és ebből. A nevüket még nem is jegyeztem meg.
Éjszaka van. Itt ülök Stiles ágya mellett és nem akarok vagy éppen nem tudok aludni. Kettő percre lecsukom a szemem. Nem lesz semmi baj. Hirtelen egy olyan hangot halottam, mint egy bomba robbant volna. Nem tudom mi volt ez de nagyon megijedtem. Stiles előttem állt egy katanával a kezében. Nagyon féltem. -Stiles! -kiáltottam rá. -Nem Stiles vagyok! Hanem egy több ezer éves rókaszellem. Ki fogom nyírni az összes barátját, és ő ezt meg is fogja jegyezni épp úgy mint, múltkor. Majd belém döfte a katanát. A torkom elszorult a látásom elhomályosult, addig míg nem változtam át. A Nogitsune eltűnt Stilessal együtt. Erőtlenül próbáltam szavakat kipréselni a számból, kevés sikerrel. -Scott! -ez volt minden erőm és már el is szállt. Olyan halkan mondtam hogy szerintem nem is hallotta. Majd nagy csörömpöléssel Scott rontott be.
*Scott szemszöge*
Éppen a matek házit csináltam mikor hallottam valamit. Egy szót. A nevemet. Olyan erőtlen volt a hangja. Megismertem. Kira volt az. Biztos bajban van. Fel pattantam a motoromra és a kórházhoz hajtottam. Berontottam az ajtón az éj kellős közepén. -Anya! Hol van Kira? -kérdeztem aggódva. -Stiles kórtermében, miért? -Mert, szerintem baj van. Igen igazam lett. Stiles eltűnt, Kira a a földön fekszik és kiáll belőle egy kard. -Kira, Kira! -Szólok idegesen. Nem hallja. Pulzusa? Van. Akkor nem halt meg, még. Megszorítottam a kezét. A fájdalma elkezdett átfolyni az én ereimbe. Hirtelen felkelt és levegőért kapkodott. Anya rátette a lélegeztetőre. -Kira. Ez fájni fog. -utaltam a kardra a gyomorszájában. -Hú-úzzd Kih. -utasított. Megfogtam a kardot és elkezdtem húzni. Megcsúszott a kezem és már kint is volt a véres pengéjű kard. Kira nagyot üvöltött. Megértem, velem is ez volt. Felébredt és ez volt a legjobb neki.
*Ismét Kira*
Reggel mikor felkeltem Scott ült mellettem. Észrevette hogy felébredtem. Kedvesen rám mosolygott, bár amennyire a helyzet ellenére megtehette. -Hol van Stiles? -kérdeztem erőtlen hangon. -Nem tudom. -Majd lehajtotta a fejét. Megsimogattam a fejét. Felnézett. -De megtaláljuk. -szólt bizakodón. -Scott. -Igen? -Ezzel mi lesz? -néztem le a mezre. -Stiles és te is kapsz egy másikat. Mosolyodott el a viccemen. Scott kiment a szobából. Helyette Melissa jött be. -Hogy vagy Kira? -kérdezi. -Nem tudom. Aggódva és félve. Talán. Mikor szabadulok? - és mosolyt próbáltam erőltetni az arcomra. -Nézzük meg. Felhúzta a mezemet. Ez el is tűnt. -Kira eltűnt. Rendben leszel. Adok még egy fájdalom csillapító inyekciót és mehetsz is. -Köszi. -Nincs mit.
Lehet hogy ez csak a képzelet? Vagy a valóság? Nem érdekel csak az hogy mindenki élje túl.
YOU ARE READING
"A Harapás, ajándék"
WerewolfHalikaa! Kira Cole vagyok. San Francisco-ban élek az apukámmal és a bátyámmal mert anyukám meghalt már 6 éve.. Mindegy ne kezdjük el a részleteit. A bátyám neve Cameron Cole, ő 20 éves egyetemista a "mit tudom én" egyetemen, nem sokat beszélünk mert...