Halikaa! Kira Cole vagyok. San Francisco-ban élek az apukámmal és a bátyámmal mert anyukám meghalt már 6 éve.. Mindegy ne kezdjük el a részleteit. A bátyám neve Cameron Cole, ő 20 éves egyetemista a "mit tudom én" egyetemen, nem sokat beszélünk mert...
-Itt maradsz velem estére? -kérdezi meg félénken Stiles. -Persze. Majd Puszit nyomtam az arcára. Láttam ettől megnyugodott. -Nem kérsz inni? - kérdeztem az álmosan motyogó Stilest. -De kérek. Csak vizet. Köszi. Majd lementem vizet engedni neki. Halottam egy nagy puffanást, szerintem még a Sheriff is hallotta. Felszaladtam ijedten Stileshoz. Lent feküdt a földön ájultan. Jesszus. Most mit csináljak? Várjunk Kira emlékezz vissza a sorozatra. Mit csinált Lydia vagy Scott ilyenkor? Ahha! Elvették a fájdalmat! Hirtelen megcsókoltam Stiles szinte élettelen testét, majd hirtelen felült és elkezdett visszacsókolni. Elváltunk. -Soha többé ne csináld ezt! A frászt hoztad rám te is tudod! -szóltam játszva a sértődöttet. -Bocsánat. Csak már meg-meg akartalak csókolni. -szólalt meg Stiles gyenge hangján. Elpirultam. Szerintem észrevette, mert a földet néztem. Két kezével megfogta az arcom és megcsókolt. Olyan édes volt a csókja, hogy az semmihez nem hasonlított. -Stiles későre jár. Aludni kéne. -Nem, most kezdődik az élet. Ismét megcsókolt. De ezzel meglepett, mert én az ágy szélén ültem ő meg a földön. Így sikeresen ledöntött az ágyra. Majd kéz a kézben elaludtunk.
Reggel kiáltozásra keltem. Más néven Stilesra, megint pánik rohama volt.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
-Sheriff! Majd én! -mondtam kómásan, mert tudtam mit kell csinálni. Megcsókoltam. Egytől leállt és éreztem hogy csókol. Elváltam tőle és letöröltem a könnyeit. -Kira nem ölhetek megint embereket. Nem akarok senkit sem bántani. Főleg nem téged. Téged az egészből kihagynálak. Scotttal együtt. Ti vagytok nekem a mindenem. Ti vigyáztok rám, mert én már megint nem tudtam. Megint egy gyenge láncszem vagyok! - majd kitört belőle a sírás. Elkezdtem csitítani. Úgy tűnik nyugottabb lett. De a válla még mindig rázkódik. Belepusziltam a hajába, erre felnézett. - Köszönöm. -Mit? -kérdeztem. -Ezt. Az egészet hogy eddig és még ki is fogsz bírni. Köszönöm. Köszönöm hogy vagy nekem, Kira. Majd közelebb hajolt és megcsókolt. -Figyelj, Stiles. Menjünk egyet sétálni. Rendben menjünk el a könyvtárba. El kell mondanunk Scottnak és a többieknek. -Rendben de te beszélsz, mert én képtelen vagyok a szemükbe nézni. -Oké. Felöltöztem. Majd elindultunk a Suli irányába ahova fogok járni. Scott valamit megérezhetett, mert mindenki ott volt a könyvtárban. -Scott valamit el kell mondanunk. Visszatért a Nogitsune... És megint Stilest találta meg. Ismét pánik rohamok gyötrik és megint Kira anyukájának a több százéves pasiját emlegeti. Bocsi Kira nem tudtam másképp fogalmazni. -Semmi baj. -erőltetett egy mosolyt az arcára Kira. -Legalább tudjuk mit kell csinálni.
