Reggel telefonom ébresztőjére keltem. Éppen a felénél járhatott a dal mikor fel ültem. Hirtelen Pikachu visszarántott egy csókra. Kómás hangon kezdte:
-Sajnálom amit tegnap csináltam.. elkapott a hév. Sajnálom. -nézett rám szomorúan. Válaszolva megcsókoltam. Mikor elengedtem vigyorgott. Puszit nyomott a homlokomra majd megvárta míg felöltöztem a fürdőbe. Lementünk enni. Pizza volt. Megettük és felkaptam a cipőmet a telefonomat és elindultam a suliba. Útközben megcsörrent a telefonom. Scott hívott.
-Kira nagyon gyorsan gyere be a San-Francisco-iba!! -szólt kiabálva Scott. -Mi történt? Kivel?! -kérdeztem. -Apud, siess. -majd lerakta. Lesokkolva megálltam és könnyeimmel küzdve( ami nem sikerült) el kezdtem futni a kórházba. Beértem és rögtön a recepcióra vettem az irányt. Könnyekkel borított arccal vártam a nővért. -Patrick Cole? Hol van az apám?! -kérdeztem hisztisen mint egy öt éves. Meg persze sírva. -Nyugalom hölgyem. 206-os. -elrohantam. Mire megtaláltam a 206-osat. Az mintha egy örökké valóság lett volna.
-Apaa! -kiáltottam be a kórterembe mikor beértem. Stiles tartott ölelve, mert nem bírtam volna megállni a saját lábamon. Pár perc múlva leültem megnyugodni.
6:49
Hirtelen síp és a pityegés elhallgatott. Sírásban törtem ki amit Apu véres ingjére záporoztak. Nagyon sírtam. Pár pillanat múlva Stiles húzott fel Apáról hogy az orvos betudja takarni. -Ki tette ezt? -kérdeztem szipogva és dühvel Scottot. -Deucalion. -mondta nehezen. -Adjatok valamit. Valamit amit szétverhetek. Jó lesz Deucalion is. -mondtam idegesen. -Scott találjátok meg Deucaliont és hozzátok a kórház mögé estére, vagy amikor tudjátok. Ideköltözök San-Franciscoba.
Elindultam a sírástól vörös szemekkel a suliba. Mikor beértem senki nem volt a folyosón. Megnéztem az időt. 7:52. Bementem a lánymosdóba és megmostam az arcom, el viselhető fejet varázsoltam az arcomból majd beléptem a terembe. Egy csomó szempár rám meredt értetlenül. Először Dan ismert fel. Ő a legnormálisabb a fiúk közül és persze haverom is.
-Kira! Hát te? -kérdezte örömmel. -Visszaköltöztem. -le esett mindenkinek az álla. Majd elkezdtünk nevetni. Levágódtam a helyemre és vártam hogy csengessenek. 2 perc se telt el valaki nagyon gyorsanfutva, lihegve lépett be az ajtón a tanárral mögötte. Ez a valaki Jas volt. A legjobb barátnőm. Mikor észrevett nem ismert fel lila hajjal. Majd leesett neki, felálltam és kitartottam a kezem. Ölelt és csak ölelt. Éreztem hogy könnyeit szívja fel a pólóm. Elkezdtem simogatni a haját és erre megnyugodott. -Szia. -néztem rá. -Szia! Nagyon hiányoztál! -majd ismét megölelt.
-Ms Cole lenne kedve mesélni nekünk? Vagyis inkább nekem. -nézett rám az igazgató nő. Mivel ő tartja a biológiát. -Visszaköltöztem ide, mert ma halt meg Apa. Ezért a suliba is vissza kell jönnöm nem? -néztem mosolyogva az igazgató nőre. Viszonozta a mosolyomat. Egész órán a velem történteket tárgyaltuk. Kivéve azokata részeket amikor a természetfeletti van hangsúlyba.
Suli után
Haza kísértem Jast mire ő megkérdezte. -Nem arra laktok? -mutatott balra. -Igazából... (majd mindent elmeséltem neki.) És Pikachuval járok erre sikítozva a nyakamba ugrott. -Titkon mindig szurkoltam nektek!
Hazamentem és kivettem a fagyasztóból egy kis adag fagyit. Leültem a kanapéra és elindítottam a tv-n a youtube-ot beírtam a fiúk "Amnesia" című számát és full hangerőn elkezdtem hallgatni. Erre Luke jelenik meg a fürdőből kukucskálva fogkefével a szájába. Gyorsan végzett majd leült mellém. Elmodtam neki mindent. Válaszul csak megölelt. -Pikachu mi történt? -kérdezte Mikey. -Csak Apu..meghalt ma reggel...-erre ismét kitőrt belőlem a sírás. Álomba sírtam magam Pikachu karjaiban.
Köszönöm szépen a több mint 1.4K olvasót szuperek vagytok csak így tovább! <3
YOU ARE READING
"A Harapás, ajándék"
WerewolfHalikaa! Kira Cole vagyok. San Francisco-ban élek az apukámmal és a bátyámmal mert anyukám meghalt már 6 éve.. Mindegy ne kezdjük el a részleteit. A bátyám neve Cameron Cole, ő 20 éves egyetemista a "mit tudom én" egyetemen, nem sokat beszélünk mert...