Mondd ki a nevemet

6. fejezet

A takarítónő Beverley volt, akivel pénteken ismerkedhettem meg legelőször. Harmincas, fekete, nagydarab nő volt. Beszéd közben hevesen gesztikulált és mindig jó kedve volt. Munka közben dúdolgatott. Kicsit kellemetlenül érintett, hogy a szobámat is rendbe teszi. Mondtam neki, hogy azt hagyja csak, de ő erősködött, hogy neki mindenhol ki kell takarítania tisztességesen, őt ezért fizeti Mr. Chang. Ebben igaza volt. Ezért hagytam, hadd tegye a dolgát.

Idő közben megérkezett a hitelkártyám is. Jobb szerettem a készpénzt, de ezentúl legalább nem lesz kényelmetlen, amikor megkapom a fizetésemet.

Kevin most már a mobilomon hívott. Mindig felhívott, hogy megkérdezze, mivel töltöm az időmet, mit csinálok, hogy érzem magam. Ha iskolába mentem, mindig elvitt. Ilyenkor először Amyt letettük az iskolánál, aztán együtt mentünk tovább. Egyre jobban felengedtem a társaságában, de továbbra is tartottuk a megfelelő távolságot egymás között. Én még mindig magáztam. Sokat beszélgettünk, megvitattuk a könyveket, amiket olvastam. Mindig jókat derült a történeteken. Az egyik ilyen eszmecserekor meg is kérdezte:

– Csilla, milyen férfi az ideálod?

– Hát....- tétováztam. Azt csak nem mondhattam, hogy az ideálom éppen itt ül mellettem és édesen mosolyog. – Magas, szőke, vállas – hadartam. Éppen egy ilyen férfiről szólt az aktuális szerelmes regény, amit olvastam.

– Ez most komoly? – mintha egy kis csalódottságot érzékeltem volna a hangjában.

– Miért, nem jó? – kérdeztem ártatlanul.

– Lassan már két hónapja vagy itt. Találtál már ilyen férfit? – faggatott tovább.

– Nos...látni, láttam már ilyen pasasokat az utcán...de személyes kapcsolatba még nem kerültem velük – válaszoltam nevetve. Ez igaz volt. Amikor Arlette-tel iskola után csatangoltunk az utcákon, kirakatokat nézegettünk és vásárolgattunk, akkor tényleg láttam ilyen "álom" pasikat. Arlette-tel mindig jól ki is beszéltük őket. De csak tetettem, hogy tetszenek. Nem akartam Arlette-nek sem bevallani, hogy bele vagyok zúgva a munkaadómba. Mert igen, a szívem Keviné volt. Persze mindent megtettem, hogy Kevin előtt le ne bukjak. Ezért találtam ki azt, hogy a szőke pasasokra bukok. Elterelő hadművelet volt.- És én megkérdezhetem Önnek milyen az ideálja, uram? – merész kérdés volt, de már nagyon tudni akartam, csak eddig nem mertem megkérdezni. Úgy gondoltam, a helyzet most kedvező. Inkább tréfának szántam.

– Az enyém? – hirtelen elkomolyodott. Úgy tűnt, mélyen a gondolataiba merül. Már attól tartottam, hogy megfeledkezett a kérdésemről, amit most nem is bántam volna. Ugyanis a reakciója megijesztett, és azt hittem, túl nagy merészség volt tőlem ilyet kérdezni. Éppen bocsánatot akartam kérni, amikor újra megszólalt: – Ugyanaz, mint neked – válaszolta csendesen. Hangjából fájdalom csendült ki. Nem nézett rám. Az előttünk lévő útra szegezte a tekintetét.

A válasza nagyon is meglepett. Azt hittem, hogy egy kínai nőt fog leírni ideálnak, ugyanis biztos voltam abban, hogy Amy édesanyja kínai volt. A házban nem volt róla sehol fénykép. Senki sem beszélt róla. De léteznie kellett. Romantikus agyammal erről már történetet szőttem, amelyben egy csodás, egzotikus kínai lány összejön ezzel a jóképű kínai pasassal, Kevinnel, őrülten szerelmesek lesznek egymásba. A kislányuk megszületik, de ez a gyönyörű nő hirtelen meghal. A dolog gyengéje csak abban állt, hogy – véleményem szerint – akkor beszélnének róla és képek is lennének róla a házban. Amyt nem akartam erről faggatni. Vártam, hátha majd ő beszél róla. Ám eddig nem tette. Kevin úgyszintén elzárkózott a témától.

– Sajnálom, uram, ha indiszkrét volt a kérdésem. Bocsánatot kérek – mondtam bűntudattól mardosva.

– Nem bántottál meg egyáltalán. Nehogy magadra vedd! Az én hibám – miközben ezt mondta, rátette a kezét a kezemre. Megrándultam. Ezt nem lehetett nem észrevenni. A fenébe! Nem voltam képes uralkodni a testemen, ha csak egy picit is hozzám ért. Pedig annyira igyekeztem az ilyen alkalmakat elkerülni, hogy nehogy eláruljam magamat. Eddig sikeres voltam. De erre a mozdulatára nem számítottam. Zavarom leírhatatlan volt. Ezt ő is jól látta, így visszavette a kezét. Hála Istennek az iskolához értünk, így gyorsan elbúcsúztam és kiugrottam a kocsiból. Hátra sem nézve elindultam a bejárat fel. Hirtelen a nevemet hallottam. Megfordultam. Arlette jött felém integetve. Nem volt egyedül. Megálltam, bevártam őket.