Mondd ki a nevemet

9. fejezet

Hétfő reggel volt. Nem volt kedvem felkelni, de muszáj volt. Egyáltalán nem akartam a csodaszép Mei-vel találkozni. Ha érez is irántam Kevin szexuális vonzalmat, biztos voltam benne, hogy Mei hamar el fogja hódítani tőlem. Ő egyszerűen NŐ volt, így csupa nagy betűkkel. Elbújhattam mögötte. Mit tudnék én adni Kevinnek, amit ő ne adhatna meg neki? Semmim nem volt. Ezek a gondolatok csak még jobban elkeserítettek. Elhatároztam, hogy nem maradok itthon. Akkor csak agyalnék a dolgokon. Azt meg semmiképpen sem akartam. Ráadásul Beverley is 9-re jön takarítani. Nem volt kedvem vele társalogni. Kikászálódtam az ágyból. Vastagon öltözködtem, mert kint hideg volt. Már a fűtés is ment. Lementem a konyhába. Mei már ott szorgoskodott a gáztűzhely körül. Az asztal meg volt terítve. Mosolyt erőltettem magamra és üdvözöltem.

– Jó reggelt! Te vagy a bébiszitter, igaz? – kérdezte ártatlan szemekkel. Ez szíven vágott. Azonnal meghunyászkodó üzemmódba kapcsoltam. Az egyik túlélési módszerem volt.

– Igen, én vagyok – feleltem szemlesütve. Közben beviharzott Amy, megölelt és jó reggelt puszit nyomott az arcomra. Mindig képes volt rá, hogy felvidítson. Szeretett. Feltétel nélkül. Aztán Mei-hez ment és kíváncsiskodott, hogy mi lesz a reggeli.

– Finom kínai étel. Fogadon, hogy apával már régen nem etettek ilyet – magyarázta nevetve.

– Szoktunk kínai ételt enni, de igazad van, ritkán. Ennek nagyon jó illata van – szívott mélyet az edények felett Amy.

– Jó reggelt! – hallottuk Kevin hangját, ahogy belépett. Mosolygott...és nagyon jóképű volt az öltönyében. Elindult felém, de én félre léptem, és gyorsan leültem az asztalhoz. Amy is leült mellém, majd Mei felszolgálta a reggelit. A tésztás ételből nem tudtam enni a glutén problémám miatt, de sok finom zöldség volt az asztalon. Nem néztem senkire, csak az ételt bámultam és bekanalaztam. Gyorsan ettem, el akartam érni a buszt, és meg akartam szabadulni a társaságtól. Már éppen felálltam, hogy a mosogatógépbe teszem a tányéromat, amikor Kevin megszólalt:

– Csilla, hová sietsz?

– A buszt szeretném elérni, mert be akarok menni a városba – feleltem, és éppen a tányért helyeztem a rácsra, amikor ezt mondta:

– Miért busszal akarsz menni? Mi is megyünk a városba, majd én elviszlek.

Kiesett a tányér a kezemből, és ráesett a rácsra. Ne! Ne már! Nem akarom!

– Rendben van, ci...Csilla?

Utáltam! Felegyenesedtem, és törtem a fejem, hogy mit mondjak kifogásnak. Semmi hihető nem jutott az eszembe.

– Rendben – válaszoltam megadóan, majd rá sem nézve sarkon fordultam és kimentem a konyhából. Ahogy felértem a szobámba az ajtónak dőltem. Éppen próbáltam magam összeszedni, amikor kopogtak.

– Cica, én vagyok, bemehetek? – hallottam az ajtó másik feléről Kevin hangját. Nem, akartam mondani. Ne gyere be! Résnyire nyitottam az ajtót, és a szoba túl felébe mentem. Kevin bejött.

– Cica, jól vagy? Aggódom érted – hangjából tényleg aggódás csengett. Megindult felém. Nem tudtam már hová hátrálni, így védekezően összefontam a karomat magam előtt, és elfordítottam a fejemet. Gyengéden magához vont és átölelt. Beletúrt a hajamba, majd a fülem mögé csókolt.

– Ne menekülj előlem! – súgta gyengéden. Két kézzel megfogta az arcomat és maga felé fordította. – Este feljöttem hozzád, de mélyen aludtál. Melléd feküdtem és végig simogattalak.

Nagyot nyeltem. Szám kiszáradt, így megnyaltam. Magához húzott és forró száját az enyémre tapasztotta. Nyelve követelőzően nyomult a számba. Átöleltem a derekát és hozzá simultam. Egyszerűen nem lehetett neki ellenállni. Mindig elcsavarta a fejemet! Vadul viszonoztam csókját és ölelését. Reakciómat látva, hozzányomott a falhoz, és combjával szétfeszítette a combomat. Ölem azonnal nyilalni kezdett. Éreztem, hogy erekciója van. Keze már pulóverem alatt a melltartóm körül járt, amikor meghallottuk Amy hangját: