Elátkozva [BEFEJEZETT]

Negyedik

  Magam elé meredve ültem a padomban, amikor Kale vágódott le mellém.

– Ma mit fogunk csinálni? – kérdezte felvont szemöldökkel. Szó nélkül kivettem a táskámból a naplót, majd magunk elé tettem. 

  Mikor kinyitottam az első lapon lévő első próba leírása össze volt firkálva, és a lapon is lyukak éktelenkedtek. Piros tintával pedig rá volt írva, hogy teljesítve. Remegő kézzel továbblapoztam a második próbáig.

– Úgy tűnik sikeresen teljesítetted az első próbát. A második már egy fokkal nehezebben lesz kibírható, legalábbis ez minden reményem. De nem is húznám a drága idődet. A feladat lényege, hogy menj ki az Árnytóhoz. A feladat ismét csak az, hogy nem lépj ki a területéről. A megszabott idő pedig két és fél óra lenne. Remélem tudsz úszni – olvasta fel halkan Kale.

  Magamba fojtva a rémületemet bólintottam egyet, majd visszatettem a naplót a táskámba. Kale aggódóan pillantott rám, de nem mondtam semmit, csak a kezemet tördelve néztem a tanteremben lévő táblát. A szemem sarkól láttam ahogy Kale megcsóválja a fejét. Pár másodperc múlva felém fordult, majd széttárta a karjait. Gondolkodás nélkül közelebb húzódtam hozzá, majd a mellkasának dőlve szorosan átöleltem. Éreztem ahogy a hátamat kezdi simogatni. 

– Minden oké lesz – suttogta.

– Azt hittem, hogy te nem hiszel ebben – motyogtam a pólójának az anyagjába.

– Azt hittem te sem – felelte halkan. Én csak megvontam a vállamat, jelezve, hogy most már igen. A tegnapi után már képtelen vagyok nem hinni ebben a... valamiben. 

***

  Suli után rögtön hozzám mentünk. Lepakoltuk a suli cuccainkat a szobámban, majd szóltam a szüleimnek, hogy elmentem egy pár órára.

  Tehát cuccok nélkül sétáltunk a város tavához, ahol mindig sokkal sűrűbb a köd. A víz tele van iszappal, és undorító, zöld színű a folyadék amit víznek már lehetetlen nevezni. Tűlevelű fák és kisebb bokrok veszik körül, amelyek közül már rengeteg kiszáradt. 

  Kale összevont szemöldökkel nézett végig a helyen. Én közben próbáltam távol maradni a víztől, aminek a tetején hínár darabkák úszkáltak. Illetve a víz közepén néhány műanyag flakon, és nejlonzacskók. 

  A kezembe vettem egy követ, majd jó néhány méterre a víztől megálltam, majd olyan erővel dobtam meg a kavicsot amennyire csak bírtam. Amikor a kő a víz felé ért a felszínén maradt pár másodpercig, majd kínzó lassúsággal elmerült a piszokban. 

  Kale megállt a tó mellett, majd felém pillantott.

– Te ott fogsz ácsorogni? – kérdezte mosolyogva. 

– Aha – mondtam halkan. – Itt sokkal jobb.

  Kale elnevette magát, majd felém sétált. A karomért nyúlt, majd köré fonta az ujjait, és maga után húzott.

– Figyu Em, én itt leszek melletted. nem lesz semmi baj – sóhajtotta amikor próbáltam kirántani a karomat a kezéből.

– Te ezt nem érted Kale – mondtam ingerülten. Kale hirtelen megtorpant előttem, majd felém fordult.

– Még szép, hogy nem értem Emily – tárta szét a karjait. – Semmit ne mondasz nekem, így mégis hogyan érthetném meg? 

– Alig ismerlek! – kiáltottam rá. – Pár nap ismertség után nem mesélem el neked az életem történetét!

– Az lehet, hogy alig ismersz – felelte bólogatva. – De mégis itt vagy mellettem, és az erdőbe is mellettem voltál. Az én nevemet kiabáltad amikor az a valami a közelünkbe került Emily!

– Mert te vagy az egyetlen ember, aki olyan mint én – mondtam suttogva, majd elsétáltam mellette.

  Egy nagyobb fa felé sétáltam, amikor hirtelen megbotlottam valamiben. Felszisszentem, amikor az oldalamra estem. Szitkozódva felakartam tápászkodni a földről, amikor szorítást éreztem a bokámon. Ijedten odakaptam a fejem, de megszólalni sem bírtam, és már a mocskos vízben találtam magam.

  Kapálódzva próbáltam a felszínen maradni, de az a valami egyre csak húzott lefelé. Hosszú percek teltek el, miközben én minden erőmmel azért küzdöttem, hogy ne merüljek el, amikor lépteket hallottam. Kale ijedt tekintettel leguggolt a víz mellé, és a kezét nyújtotta felém, közben pedig a nevemet kiáltotta. Ki akartam felé nyújtani a karomat, de ekkor elmerültem.

  Éreztem ahogy a víz benedvesíti a hajamat, és a ruháimat. A piszkos víz csípte a szememet, közben pedig ahogy rémülten próbáltam levegőt venni a számba és az orromba is került abból a mocsokból. A mellkasom egyre nehezedett. 

  Már kezdtem volna feladni, és beletörődni abba, hogy most már tényleg megfogok fulladni, és nem lesz olyan szerencsém, mint akkor. Viszont nem ez történt. éreztem ahogy két kar körém fonódik, majd pár másodperc múlva már kint is voltam a vízből. 

   Köhögve előre dőltem. A hajam nedvesen tapadt a vizes testemhez, mikor Kale hirtelen átölelt.

– Basszus Em – motyogta rémülten. A lábaimat a mellkasom elé húztam, majd átkaroltam őket. Kale levette a cipzáros pulcsiját, majd a hátamra terítette. Miközben másodpercenként vagy százat köhögtem próbáltam kinyögni már értelmes szót.

– Kiskoromba egyszer majdnem belefulladtam ebbe a tóba – mondtam ki rekedt hangon.