Elátkozva [BEFEJEZETT]

Tizenegyedik

Már legalább egy fél órája értem haza az iskolából, és ezt az időt csak azzal töltöttem, hogy naplót bámultam. Féltem belefogni egy új próbába. Valahogy éreztem, hogy valami kibírhatatlan dolgot eszelt ki Lauren. 

Mióta hazaértem őrülten kezdett fújni a szél, ismét sűrű köd lepte el a várost, és állandóan dörgött az ég, na meg villámlott itt. Mikor az ablakom előtt csapott le a villám ijedtemben összerezzentem. Vettem a célzást.

Feltápászkodtam az ágyról, majd a velem szembe lévő asztalhoz sétáltam. Vettem egy mély levegőt, majd a következő próbához lapoztam.

Most, hogy már nem tudsz kire támaszkodni komolyabban kéne venned a próbákat. Az első éjszaka már megismerkedtél az erdővel, igaz? Most egyedül kellene kibírnod ott néhány órát. Viszont most egy fokkal megnehezíteném a feladatodat. Ismét hajnalig kell ott maradnod az erdőbe, de ha egyszer sikoltasz már el is vesztetted a próbát. Tartsd csukva a szád, mert most a bájos hangod veszélybe sodorhat. Jó szórakozást!

Idegesen csuktam be a naplót, majd a szobámban kezdtem mászkálni, és vártam, hogy elcsendesüljön a vihar, ami pár perc elteltével meg is történt.

Mielőtt még meggondoltam volna magam, felvettem a dzsekimet, majd kirohantam a házból. Felhúztam a fejemre a kapucnimat, majd ráérősen besétáltam az erdőbe. A földet pásztázva lépkedtem egyre beljebb a fák közé. Hallgattam, ahogy a levelek susognak ahogyan a szél fújja őket, és ahogyan a gallyak recsegnek a talpam alatt.

A fák törzsét moha lepi el. A föld nedvesebb részein is zöld moha húzódott végig. 

A fák annyira eltakarták a már amúgy is gyér világítást, hogy már az orromig sem láttam. Tapogatózva kerestem egy fát, majd háttal nekidőltem és lecsúsztam a földre. A kezembe vettem egy botot, majd véletlenszerű mintákat kezdtem a földbe rajzolni. Mikor egy reccsenést hallottam a hátam mögül szorosan lehunytam a szemeimet, és próbáltam figyelmen kívül hagyni a körülöttem egyre hangosodó zajokat. Mindezt sikertelenül.

A gallyak recsegését egyre közelebbről hallottam, amiről még jobban rettegni kezdtem. Erősen az ajkaimba haraptam, hogy még véletlenül se adjak ki egy hangot.

A mellkasom hevesen emelkedett és süllyedt ahogy levegőt vettem. A szememet továbbra se nyitottam ki, de éreztem, hogy az a valami, vagy éppen valaki megállt mellettem. 

Pár perc elteltével a csendet egy morgás törte meg. Ennek hatására kinyitottam a szememet, és egy farkassal találtam szembe magamat. Lassú mozdulatokkal feltápászkodtam a földről, majd a fát kikerülve hátrafelé kezdtem lépkedni. A farkas szeme vörösen izzott a sötétben.

Minden lépésemnél követett. Ha léptem egyet hátra, akkor ő is egy lépéssel közelebb jött hozzám. 

– Na jó – sóhajtottam, majd megálltam. A farkas leült előttem egy pár lépésnyire, majd oldalra döntött fejjel kezdett méregetni. 

Pislogás nélkül meredtem a farkasra, majd lassan leguggoltam elé. Pár másodpercig nem mozdultam el, majd amilyen lassan csak tudtam kinyújtottam a kezemet a farkas felé. Az állat szaglászni kezdte a kezem, majd a tenyeremhez nyomta az orrát, végül pedig közelebb lépkedett hozzám, és pár centivel előttem megint leült a földre.

Lassan végigsimítottam a szürke, puha bundáján. Már épp kezdtem volna örülni a helyzetnek, amikor ismét ágak és gallyak reccsenése hallatszott a közelünkből.

– Úgy látszik összebarátkoztál egy farkassal – hallottam meg egy ismerős hangot mögülem.

– Kale, azt mondtam, hogy hagyj békén – néztem rá idegesen. Kale hitetlenkedve felnevetett, aminek hatására a farkas morogni és vicsorítani kezdett.

– Derek ne szólj közbe – mordult rá Kale, majd ismét felém fordult. Ingerülten tápászkodtam fel a helyemről. – Lauren miatt csinálod, igaz? Miért hazudsz nekem?!

– Én tényleg félek tőled Kale – mondtam halkan, mélyen a szemébe nézve.

Még pár másodpercig farkasszemet néztünk, aztán láttam, ahogy a nap fénye átvilágít a levelek közötti hézagokon. Elfordultam Kale-től, majd még egyszer végigsimítottam a farkas fején és otthagytam őket.