The Wish [Harry Styles] - Hungarian // befejezett

08.

Néztem ahogy nevetve hátravetette a fejét az miatt amit mondtam neki magamról és a srácokról. Hülyék és viccesek voltak a sztorik amiket mondtam neki. Mosolyogtam mert nevetett, mindig szerettem ha nevet vagy mosolyog csak miattam. Mindent ki akartam javítani ami a múltban történt.

Amikor abbahagyta a nevetését, rám nézett és felhúzta a szemöldökét. "Miért nézel így rám?" 

"Semmi, csak-" Elhatároztam, hogy elmondom, hogy mi történt azután, hogy híres lettem. Tudom, hogy megharagudna és nem bocsájtana meg nekem, minden tönkremenne, de ennek pont az ellenkezőjét akartam. Nem akartam tönkretenni az egyetlen esélyemet, hogy vele legyek. 

"Mi? Folytasd Harry." Megráztam a fejem. 

"Szeretlek megmosolyogtatni és hallani a nevetésed, Mo." 

"Nem olyan jó, te is tudod. Meg akarom vált-"

"Megváltoztatni a semmit, Mandy. Csodás vagy." 

"Nem, nem vagyok az." Lehajtotta a fejét. Az állára tettem a kezem, arra késztetve, hogy rám nézzen. Egy hülye fejet vágtam, hogy megnevettessem és sikerrel is jártam.

"Látod?"

"Látni mit, Harry?" 

"Amikor tettetem a hülyét elfogadsz olyannak amilyen vagyok és soha nem futsz el. A dolgokat amiket korábban mondtam, választhattad volna azt, hogy nem hiszel nekem, de te hittél nekem."

"Soha nem fogok elfutni, Harry. Legjobb barátok vagyunk, a legjobb barátok pedig hisznek a másikban." Bólintottam. "Remélem nem vagyok tapadós vagy önző, de nekünk vannak... emlékeink?" Úgy érzetem, hogy a szívem megállt egy pillanatra, a fejem meg valószínűleg rengeteg színűbe öltözött, úgy mint a figurák a rajzfilmekbe amiket régen néztem. 

"M-mi?" Felhúzta a szemöldökeit. Hirtelen hallottunk egy kopogást az ajtón és Gemma lépett be a szobába. Tudtam, hogy most tartozok neki és még jobban megszerettem amiért kimentett engem ebből a helyzetből. Hogy őszinte legyek, nem tudtam volna rá válaszolni. 

"Srácok, anya azt üzeni, hogy kész a vacsi." Mandy felállt, majd Gemmára mosolygott és megrázta a fejét. 

"Sajnálom, de most nem tudok itt maradni vacsorára. Anya vár engem otthon, de azért köszönöm." Felálltam, Gemma pedig bólintott jelezve, hogy megértette. 

"Oh, oké, akkor majd később látjuk egymást." Ezután kiment a szobaajtón, mi pedig követtük őt. Mandy elköszönt anyutól és Gemmától is, nekem pedig integetni akart, de megállítottam.

"Hadd kísérjelek haza." 

"Nem kell! Menj be és egyél, fogadok, hogy éhes vagy-" 

"Nem vagyok az. Ha az is lennék, a kaja várhat!" Mosolyogtam, ő pedig bólintott. "Csak várj egy percet, bemegyek és szólok anyunak meg a kulcsaimat elveszem, utána mehetünk." Bementem a konyhába ahol anyu éppen lerakta az asztalra a vacsorát. 

"Anya, hazakísérem Mandyt." Mondtam megpuszilva az arcát. 

"Várjál, mivan a vacsival?" Kérdezte.

"Később majd megeszem!" Kézen fogva sétáltam ki Mandyvel a házból. Késő volt, de ha nem lett volna az, akkor is hazakísértem volna, vigyázni akartam rá.

"Köszönöm, Harry." 

"Nem kell." 

"Készen állsz az X-Faktorra meg úgy mindenre?" Kérdezte idegesen, hálás voltam, hogy nem arról kérdezett amit Gemma félbeszakított.

"Igen, készen." Mosolyogtam. Miután megérkeztünk hozzájuk, azon volt, hogy bemenjen a házba de megállt. Szembefordult velem és idegesen nézett ki. 

"Harry, én félek." Rátettem mind a két kezem a vállaira és felsóhajtottam. 

"Nem foglak elfelejteni." Mondtam szomorúságot érezve, utáltam magam. Ugyanaz van most, mint amikor mentem a meghallgatásra. Minden, az ígéreteim és az, hogy aggódott. Féltem ezt megígérni neki, de biztos voltam benne, hogy ezúttal minden rendben lesz. Semmi nem történhet most amivel megszegném az ígértem vagy elszakítani minket egymástól. 

"Tényleg?" 

"Igen, tényleg. Ott leszel mellettem minden egyes pillanatnál és lépésnél amit tenni fogok." Ezúttal biztos voltam az ígéretemben. Nem fogom megszegni mint legutóbb. 

Mosolygott és bólintott. "Tudom! Tudom, hogy nem felejtenél el és soha nem is tetted." Hamisan mosolyogtam. Talán a jövőben bocsánatot kéne kérnem amikor majd elmondom neki.

"Egyébként, beszéljünk másról!" Kuncogott. "Melyik dalt fogod előadni?" Tökéletesen tudtam, hogy mit fogok énekelni. Ugyanaz a dal, semmi nem változhat.

"Az 'Isn't she lovely'-t Stevie Wonder-től." 

"Oh, ez az a dal amit a jövőben adtál elő vagy akárhogy is hívod ezt?" Nevettem, ő is ugyanolyan összezavarodott volt mint én. Nem tudta meghatározni hol voltam most, talán mégse voltam olyan hülye.

"Igen."

"Miért ez a dal amúgy?" 

"Um, mert valójában ezt valaki inspirálta." 

"Tényleg? Ki? Anyukád?" Megráztam a fejem. 

"Majd kifogod találni magadtól." Vigyorogtam.

"Mikor?" Túl sokat kérdezett.

"Túl sokat kérdezel, Mandy." Nyögtem fel, ő pedig gyengéden megütött a kezével a mellkasomon. Szerettem amikor a homlokát ráncolta mint egy kisgyerek, aranyosan nézett ki. "Majd egy napon, Mandy."  

Integettem neki majd elkezdtem hazafelé sétálni, nagyon hideg volt. Összehúztam magamon a dzsekimet és megpróbáltam nem a számon keresztül lélegezni amíg haza nem értem. Nagyon reméltem, hogy nem lettem beteg vagy valami, utáltam betegnek lenni.