Szomszédfiú |✔

Four

A nap nem ért véget holmi SMS-ek hadával. Nem. Erről többről volt szó. Bár nem tudom végül hogyan vettek rá arra, hogy térjek be egy olyan bulira, ahol az egoista szomszédunk a házigazda. 

Unottan sétálgattam le s fel a lakásban, mikor megláttam a könnyed széltől meg-meglendülő hintaágyat. Arrébb toltam az üvegajtót és belefeküdtem az ágyba. Kellemes volt az időjárás, lágyan fújt a szél, a napnak sugarai szinte égették bőrömet. Nyugodtan hallgattam a madarak csicsergő hangját, a levelek megrezdülését. De mint mindig, ezt is el kell rontani. A levelek rezdüléseit már nem a szél mozgatta. Hanem az átrepült bőr, ami irányt nem választva, eltalálta fejemet. Mi baj van a karmámmal? 

Kezembe fogtam a focilabdát, és fújtatva átsétáltam a szomszédba. Bekopognom sem kellett, hiszen a Barom kint ült, és vigyorogva nézett felém. 

- Mondd csak, te mindig eléred, hogy találkozzak veled? - kérdeztem nem csak tőle, hanem úgy a rám háruló "szerencsémtől" is. 

- Ha járathatom a hosszú lábaidat, akkor még szép. - kacsintott és egyre közelebb lépkedett felém. Én csak megforgattam szemeimet. 

- Miért nem hagysz békén? 

- Miért hagyjalak békén? - mosolygott. Egyszer annyira levakarnám arcáról az azt undorítóan helyes mosolyát! 

- Mert idegesítesz! - dobbantottam idegesen. 

- Szeretlek idegesíteni. - jelentette ki. 

- Vajon miért nem kedvellek... - motyogtam, de Cameron tisztán hallotta. 

- Tetszik a makacsságod. Az is tetszene nekem, ha láthatnám hogyan táncolsz. - vonta fel szemöldökét, majd ahogy ezt elképzelte, kaján mosolyra húzta ajkait. 

- Ez most egy béna meghívás volt? - ráncoltam homlokomat. 

- Vehetjük annak is. - bólogatott helyeslően.

- Ha kedvelnélek, elmennék. De Cameron, nem kedvellek. - ráztam fejemet. Átnyújtottam neki a focilabdát, aztán szúrós szemekkel visszasétáltam az udvarra. Visszafeküdtem a hintaágyra, ahol percekig élveztem ahogy a nap eszi bőrömet. Aztán elromlott megint minden. 

- Ausztrália, újabb okokat adsz arra, hogy így hívjalak. - nyújtózkodott át a kerítésen. 

- Megmondtam, hogy hagyj békén! Mit nem lehet ezen érteni? - fordultam felé. Borzalmasan magabiztos vigyor ült ki arcára. 

- Megmondtam, hogy szeretlek idegesíteni. 

- Én meg nem kedvellek. - vontam vállat. 

- Egyezzünk meg. Ha eljössz a bulira, békén hagylak. De ha nem, tovább folytatok mindent. 

- Egy egész életre békén hagysz? - csillant fel szemeben a remény. Kár, hogy mosolyával el tudja rontani. A nézéséből rögtön tudtam, hogy erre nemleges válasszal szolgálna. 

- Csak gondold meg. Várlak. - kacsintott, aztán eltűnt a kerítés mögött. A francokat már! Miért hiszi azt, hogy egyből belefogok menni? Miért ennyire biztos magában? 3 napja hogy itt lakik. 3 napja, hogy összehaverkodott Nashhel, Hayessel, Willel. 3 napja, hogy engem idegesít. 3 napja, hogy megőrülök a kicseszett mosolyától. 

A nap további részeiben nem csináltam mást, mint olvastam. Teljesen beleéltem magam a könyvembe, mikor kicsapódott a szobaajtó. Nash állt előttem, szorosan tartva a szemkontaktust. 

- Nem jössz be? - kérdeztem furcsállva. Szavak nélkül leült az ágyra, hátát mutatva nekem. 

- Nem akarsz eljönni arra a bulira? Tudnál ismerkedni. 

- Nash, semmi kedvem marha fiúkkal egy házban mulatni. Még hogy Cameron is ott legyen, ahhoz meg pláne. - forgattam szemeimet. 

- De miért? Sosem mozdulsz ki itthonról, folyton olvasol valami marhaságot! - ütötte ki kezemből a könyvet. 

-Héé! Az olvasás nem marhaság! - védtem meg a könyveket. 

- Számomra az. Na de gyere már el! Sok kaja lesz, pia is tömérdek mennyiségben, fiúk-lányok, megannyi zene! Imádsz énekelni, meg ugrálni számokra! Miért hagynád ki? 

- Nash, ha Cameron nem lenne egy baromarc, elmennék. Győzzön meg, hogy tud kedves is lenni. 

- Ha eljössz, megígéri. - bólogatott hevesen. Hosszasan néztem őt és gondolkoztam. Megéri elmenni? Megéri kockáztatni ezt az egészet? Mégiscsak megismernék pár embert. Talán Cameron kedves lesz. Talán élvezném is. 

- Talán elmegyek. TALÁN! - emeltem ki ezt a szócskát, mire Nash boldogan felpattant, és kisétált szobámból. Remélem az ígérete be is valósul. 

Elolvastam még pár fejezetet, és miután Nash másodjára kiáltott nekem, hogy kezdjek el készülődni, letettem a kötetet. A szekrényemből kivettem egy nem sokat mondó fehér pólót, hozzá pedig fekete nadrágot. A cipőm a kedvenc Vansomra esett, hajamat felkötöttem lófarokba, magamra fújtam kedvenc parfümömet és lesétáltam. Nem csíptem ki magam, hiszen csak a szomszédba megyünk, nem a világ túloldalára. Nash egy szaggatott nadrágot és egy mintás pólót kapott magára, haját pedig hátra simította. Hayesék nem jönnek, ki tudja miért. Öt óra tájékában elindultunk. A buli már javában folyt. Azt hiszem, a 'talán' mégis jó válasz volt, mert ahogy megláttam a felénk tartó fiúcsapatot, kedvem szerint visszafordultam volna.