Szomszédfiú |✔

Epilógus

Mikor beleszerettem Cameronba, összezuhantam. Új volt nekem ez az egész, nem tudtam mit kell tennem. Nem tudtam, hogy miért. Időközben észhez tértem. Tudtam, hogy mi a legfontosabb, amit tehetek. Hogy szeretek és önmagamat adom. Ez a kettő a legeslegfontosabb a kapcsolatokban. A minénknek sikerült. És mindez már három éve tart. 

A 22. születésnapomra Camerontól egy borítékot kaptam. Nem tudtam mi lapul benne, de a kíváncsiságom a csillagos eget verdeste. Repülőjegy. New Yorkba. Nem nagyon kérdezősködtem, csak könnyek áztatta arccal nyakába borultam, miközben hátam mögött a családom többi tagja nevetett. 

- Ugye ez az, amire gondolok? - suttogtam nyakába, mire kuncogott egyet. 

- Az. 

Ez volt életem legnagyobb fordulópontja. Tudtam, hogy egyszer ki kell szállnom a kalitkából. Tudtam, hogy ennek most jött el az ideje. Épp hogy betöltöttem 22. életévemet, változások sokasága ment rajtam keresztül. Készen állok mindenre. Készen állok az életre. 

A szüleim azóta az ominózus nap óta csak a születésnapjaimkor keresnek fel. Nem tudom, hogy miért csak most kezdtem el őket érdekelni, de nem nagyon foglalkoztam velük. Általában a kínos beszélgetéseken tovább egyszer sem jutottunk, ezért mindig hamar leléptek, és eltűntek. Talán jobb is így. Nem szerettem volna felborítani a napi rutinjaimat azzal, hogy a szüleim fogadnak engem Lizék helyett. Nem. Én soha többé nem voltam és nem is leszek Wood, engem Grierként és Griernek neveltek fel. Grierként álltam a saram. Grierként szálltam ki a kalitkából. 

 És most, a New Yorkba vezető repülőn ülünk, és várjuk hogy landoljunk. Sokáig várattak minket ezzel az utazással. Sokáig készültünk erre. 

Cameronnal New Yorkban fogunk lakni. Fura ezt így kimondani. Együtt lakni. Együtt élni. Kifejezetten fura. 

Izgatottan keltettem fel a magam mellett szunyókáló fiút, aki meglátva arcomat felnevetett. Tetszett neki az izgatottságom. Én csupán úgy éreztem, csak kíváncsi vagyok mindenre. New York igazi és hatalmas belvárosára, amit már nem csak a tévében vagy a neten fogok látni, hanem ott fogok állni. Sétálni a millió ember között, elveszni a hatalmas boltokban. A hatalmas felhőkarcolókat úgy nézni, hogy kitöröm a nyakam, mert élőben láthatom. A sárga taxikat közelebbről megnézni. Érezni New York illatát. Igen, talán mégis inkább izgatott voltam, minthogy kíváncsi. 

Cameron és a hírnév. Ebben a három évben számtalanszor találkoztam olyanokkal, akik egyenesen Cameronhoz jöttek. Mindig mosolyogva nézem végig, ahogy a rajongók kérésének eleget téve készít velük képeket, különböző pózokban. Legtöbbször én voltam a fotós, aki ezeket a mesterműveket elkészítette, valamikor pedig velem is akartak képet. A mai napig meglepetten állok a dologhoz, de mindig mosolyogva elfogadom. Aztán ölelésembe zárom a lányt vagy esetleg a fiút, aki fényképet kért tőlem.

- Készen állsz? - fonta össze ujjainkat mellettem álló colosság. Barna haja kócosan merevedett felfelé, mogyoróbarna íriszei csillogtak. Egy fekete szaggatott farmernadrág és egy fehér póló volt rajta, hátán a hátizsákja, másik kezében a méteres bőröndje. Ajka nagy mosolyra húzódott és válaszomat nem megvárva szenvedélyesen megcsókolt. Ott álltunk a reptéren, milliomegy ember között, hatalmas bőröndökkel, és csókolóztunk. Lábujjhegyre ereszkedtem, így könnyebben beletúrtam selymes hajába. Izmos karja körülfonta derekamat, így már ő tartott. Levegőhiány miatt letett a földre, de még mindig szorosan tartva. Homlokunkat egymásénak döntöttük, közben le s fel mozgó mellkassal. 

- Én készen állok. - válaszoltam, mire vigyorogva újra megfogta kezemet és kiléptünk a reptéri nyüzsgésből. 

Szorosan fogtam Cameron kezét, nem akartam tőle elszakadni. New York híres a folytonos nyüzsgésről. Millió autó robog el mellettünk, milliárd emberrel körülvéve. A felhőkarcolókra felvezetve tekintetemet majd' beleszédültem. A nagy hirdetményeket végignézve haladtunk tovább. Utcai gyors kaják és Starbucksok hada sorakozott. Csak tekergettem nyakamat, közben azon agyalva, hogy én itt fogok élni. A számomra legfontosabb emberrel fogok itt lakni, New York belvárosában. Hihetetlen. 22 évesen itt vagyok álmaim városában. Itt vagyok azzal az emberrel, aki megváltoztatott. Aki segített nekem a felnőtté válásban. Aki nélkül sosem lennék olyan szerencsés, mint amilyen most vagyok. Akivel leéltem a számomra legcsodálatosabb három évet. A mai napig halálosan szerelmes vagyok Cameron Alexander Dallasba. Ő megdobogtatja minden egyes tettével újra és újra a szívemet. És talán ez a legfontosabb. A tett.