Szomszédfiú |✔

Eight

- Hozzád jöttünk. - nyögte ki egyszerűen Nash. 

- Hát azt látom. - szólaltam meg kissé orrhangon. Fene egye ezt a betegséget! Arrébb tettem a gépet, félbehagyva a filmemet. A babzsákfotelomban, székemben és a földön foglaltak helyet. 

- Hogy vagy? - kérdezte ugyan az a fazon, aki a buliban megkérdezte nevemet. Bárcsak tudnám a nevüket, annyira ciki lesz, ha nem tudok senki sem megszólítani.

- Rosszul. Minden téren. - motyogtam. 

- Naaaaa, mesélj! - nézett rám a fiú bociszemekkel, ami annyira édes volt, hogy mosolyognom kellett. Ezen a napon elszalajtottam egy mosolyt. Pár másodperces kellemes érzés futott végig testemen, de ráeszméltem a kegyetlen igazságra és valóságra. Megpusztultam belülről. 

- A barom, idióta, bunkó, seggparaszt és nem mellesleg egoista szomszéd. - a nevét sem akartam kimondani. Eleve majdnem szétszakítottam a takarómat, ha visszagondolok arra a bulira. Mérges voltam rá. Minden bizonnyal. Szarul festettem, de ezek az érzések szerintem ráraktak egy lapáttal a kinézetemre és a modoromra. 

- Ca... - kezdte volna el Nash, de leintettem. 

- Ki ne mondd a nevét! - parancsoltam meg neki, de úgy mindenkinek. - Inkább mutatkozzatok be nekem, mivel én semmit sem tudok rólatok. - végigvezettem tekintetem a fiúkon. 

- Taylor vagyok. - mosolygott a sokat beszélő srác. Aki Taylor. 

- Én Jack vagyok, ahogy ő is. - mutatott a szőke Jack a barna Jackre. Húha, honnan fogják tudni valóban kinek szóltam? Majd kiderül. 

- Sam vagyok. - mosolyodott el. Haja hosszú volt, és festett szőke. Bár jól állt neki,  sajnáltam barna haját. 

- Carter. - intett felém a húzott szemű. Kínai se lehetett. Ki tudja. Ennyien voltunk a szobámban. Sokat meséltek még magukról, és úgy általában a hülye sztorijukat is a fejemhez vágták, de élveztem. Hosszan tartó barátságunk lesz, az biztos. 

Mikor kifogytunk a témákból, mindenki élvezte az ingyen wifit. Én személy szerint néztem volna tovább a filmemet, de nem akartam hangoskodni. Bár nem mintha a zenei videókkal ne lehetne hangoskodni. Számat elhúzva halkítottam le a telefont, hogy nagyjából csak én halljam a szövegeket. Aztán valamilyen oknál fogva beugrott az egoista neve. Ha híres, rengeteg közösségi oldalon fent lehet. Beírtam a nevét, ahol milliomegy Cameron Dallas felhasználót dobott ki, de csak egy hitelesítve lévőt. Hah, ki gondolta volna hogy nincs a neve mellett a pipa. Rengeteg videó volt fent róla, ahogy hitelesen és a legnagyobb beleéléssel tátogja a dalokat vagy szövegeket. Szívem hatalmasat dobbant, de agyam továbbra is ellenkezett. Tökéletesre belőtt haja, csokoládébarna szemei, izmos teste és arcizmai állandóan kivívták velem a harcot.

Ahogy végignéztem a videóit fejbe csapott az a bizonyos érzés, mikor elveszik a kedvenc dolgaidat. Cameron rengeteg kedvenc zenémet belesüllyesztett ezekbe a pármásodperces videókba, én viszont majd' meghaltam a gyűlölettől és a helyességétől.