Szomszédfiú |✔

Seventeen

Szorosan tartott. Beletúrtam frissen vágatott hajába, amivel közelebb tudtam magamhoz. Derekamról fenekemre vándorolt keze, aminek köszönhetően rögtön eszembe jutott a bál. Belemosolyogtam csókunkba, ami oly szenvedélyes volt. Lábaimat dereka köré fontam. Mikor letett óvatosan az ágyára, fölém kerekedett. Itt is beletúrtam hajába, ő pedig derekamba markolt. Ajkamról nyakamra tért át. Lágy puszikat nyomott oda, aztán kissé bedurvult. Szívta, harapta. Halk sóhaj hagyta el számat, Ő megmosolyogta ezt. Egy puszival visszatalált számhoz. Kezei pólóm alá vándoroltak, az anyagot egyre fentebb húzta. 

- Ade.. - suttogta, miközben falta ajkaimat. - Ade. 

- Hmm? 

- Ade! - rázott fel álmomból egy kis édes hang, Skylynn. Sky arcán mosoly terült el, nekem viszont az értetlenség minden jele. 

- Mi.. mi a? - dadogtam össze-vissza. 

- Az este lejöttél ide, és itt aludtál el. - mondta édesded hangon, és olyan ártatlanul nézett, mintha azt hinném, ez az ő hibája. Halvány mosoly futott át arcomon, de nem tartott sokáig. Kemény egy másodpercig.

- Ó! - arcomon még mindig az értetlenség jelei voltak, de nem amiatt, hogy miért vagyok idelent. A sokat sejtő álmomon gondolkoztam. Vajon ez már tényleg annak a jele, hogy valamilyen szinten szeretem? 

Felültem és végignéztem magamon. Még a tegnapi ruhám volt rajtam. Ennyire lusta lehetek, ha át se öltöztem pizsamába? Vagy ennyire fáradt voltam? Ehh, én nem tudom. Kisétáltam a konyhába, ahol elfogyasztottam egy kevés reggelit, aztán felmentem fürdeni. Tépi ajkamat. Sebesen csókolja, vágyik rám. Ahogy én is rá. Fejemet ráztam. Elakartam minden gondolatomat hessegetni az álmom felől. Idegesített ez az egész. De az még jobban, hogy nem tudtam eldönteni, hogy ez álom, vagy valóság. 

A fürdővíz verte testemet. Fejemet a hideg csempének döntöttem. Nem voltam valami kiegyensúlyozott. Zavarodott voltam. A gondolataim lassacskán felemésztenek. Miért történik minden ilyen gyorsan? Miért nem tudtam fokozatosan érzékelni a változásokat? Miért nem tudtam a gyűlöletnél maradni, amit iránta éreztem? Miért csókoltuk meg egymást azon a bálon? Miért pont engem vitt magával? Miért hívott el egyáltalán? Miért érzem úgy, hogy a szívemben egy külön hely éktelenkedik neki? Miért? A miértek háta kezdett leszakadni. Ahogy az én szívem is.

 Összekuporodtam a kádban és lábamat mellkasomig felhúztam. Egy kövér, tűzforró könnycsepp gördült végig arcomon. Elöntöttek az érzelmek. Elzártam a csapot, egy törülközőt terítettem testemre és kiszálltam a kádból. A könnyeim egyre szaporábbak lettek, kezeim remegtek. Nem tudtam igazán, hogy miért lettem ennyire érzékeny. De nem éppen érdekelt. Csak kiakartam magam bömbölni. 

- Ade, minden rendben? - kopogott be hirtelen Liz. Nem éppen rövid ideig voltam bent a fürdőben. Nem éppen voltam jól. A torkomban lakosodó gombóc nem hagyta a hangomat útnak ereszteni, ezért vizesen, törülközős testtel kinyitottam az ajtót. Szemeimbe újra könnyek gyűltek, ahogy megláttam Liz aggódó arcát. Nyakába borultam. 

- Semmi sincs rendben. - motyogtam és keserves sírásban törtem ki. - Minden túl gyorsan történik! Semmi nem a megszokott irányba halad! Minden másképp megy, mint ahogy kellene! Én nem tudom miért! Össze vagyok zavarodva, nem tudok normálisan meglenni! Nem tudom mit érzek, nem tudom mi van velem! Semmit sem tudok. Minden fenekestül felfordult, mióta Ő itt van! Normális ez? Hogy így élem meg az érzelmeket? 

- Ade, figyelj rám, kicsim! Menj be, öltözz át, aztán menj be a szobádba. Ott leszek, s mindent elmesélsz nekem töviről hegyire, rendben? - két keze felmelegítette kihűlt arcomat. Bólintottam egyet. Visszaléptem a fürdőbe. Gyorsan felöltöztem, megszárítottam vizes hajamat és bementem szobámba. Liz az ágyamon ült és várt rám. Leültem mellé. Figyelmesen várt arra, hogy kinyögjem szívem bánatát. 

- Sosem gondoltam volna, hogy pont egy híresség lesz a szomszédom. Mikor volt az a buli, amire azért mentem el, hogy ne hívjon Ausztráliának. De még mindig így hív, ahogy a fiúk is, de ez mellékes. Leöntöttek piával, Cameron pedig bejött a fürdőbe, és hozott nekem egy pólót. Nem tudtam, hogy mi volt ez. Aztán kérdezte, hogy nincs-e kedvem vele beszélgetni. Belementem. Kedves volt, ahogy én is. Aztán véletlen kikotyogta, hogy ő Cameron Dallas. Addig nem esett le, hogy ő az. Azután egy hétig nem is láttam, nem is beszéltünk. Az ő pólója itt maradt ahogy az enyém nála. Azt a levendulás mámort nem tudom elfelejteni. Jack találta meg véletlen a fotelomon. Akkor mondták el, hogy Cameron egyáltalán nincs magától elszállva, mint ahogy én azt hittem. Igaz, az egoizmusa még mindig a csillagos eget verdesi, de önzetlen. Semmi áron nem bántana meg. Amikor elhívott arra a bálra, mindenki látta, hogy kezd több lenni ez mintegy szomszédbarátság. Én is éreztem akkor már valamit. És... magán a bálon történt valami, ami miatt teljességében mást érzek iránta, mint valaha. Csókolóztunk. Liz, én nem tudom elmondani, hogy mi az amit iránta érzek! Túl gyorsan történt, attól félek, hamar elveszíthetem! - papoltam el az egész sztorit. Lizre néztem, akinek tekintetéből kiderült, hogy tud még valamit, amit én nem. Mindenki más tud valamit, amit én nem. És ezt nem tudhatom. 

- Ade. Szerelmes vagy Cameronba.