Szomszédfiú |✔

Five

- Hé Nash! - intettek neki. Nash vissza is intett, de még mindig közeledtek. Átvágtak a tömegeken, mikor Nash karon ragadott magával és mi is elkezdtünk közelebb menni. Sorban kértem mindenkitől bocsánatot, akiknek nekimentünk. Nash csak törte az utat, és a zene ritmusára járatta lábait. Végül megálltunk a tömérdek mennyiségű barna haj és colosságok előtt. Mindegyikükkel lekezeltek, aztán sorban pillantottak rám. Bátortalanul elmosolyodtam, mire ők halkan felnevettek. 

- Gondoljuk te vagy Nash unokatesója. Te is Grier vagy, na de milyen? - csábos mosollyal pillantott rám a szorosan előttem álló barna hajú, barna szemű fiú. 

- Adelaide Grier. - mondtam nevemet, bár keresztnevemet halkan próbáltam kimondani, mert hogyha Cam elnevezett Ausztráliának, nekik is nagy esélyük van rá. De szerencsémre senki nem szólalt meg emiatt. Nyugodtan hallgattam a további társalgásukat, a megdöbbentő hangerejű zenét. Szerintem jó pár szomszéd fel fogja jelenteni Cameronékat. Körbenéztem az udvaron. Sokak a zenére riszálták magukat, valakik a híres piros poharukkal a kezükben beszélgettek, mint mi, voltak olyanok is, akik már leitták magukat a sárgaföldig, és a lábukon se tudtak már állni. Élvezet volt őket nézni, ahogy össze-vissza borulnak egymásra, aztán mind lehányják egymást. 

Éreztem, hogy valaki a nézésével kiégeti a hátamat. Feltűnés mentesen forgattam jobbra-balra fejemet, mikor megláttam undorítóan magabiztos mosolyával, és kegyetlen felsőtestével. Rám mosolygott. Valamilyen belső hang susogása miatt elnézést kérve a srácoktól, felé sétáltam. Keresztbe fontam karomat, és elfojtott mosollyal néztem rá. 

- Szóval kedvelsz. - vonta fel szemöldökét még mindig mosolyogva. 

- Gyűlöllek, Cameron. - adtam tudatára, de nem az első alkalommal.

- "Ha kedvelnélek, elmennék." - idézte fel a délelőtti beszélgetésünknek ezt a részét vigyorogva. Baszki! Szorosan lehunytam szemeimet, és jól elátkoztam magam, hogy ilyet mondtam. 

- Valóban ezt mondtam, igen. De még mindig sokat kell tenned azért, hogy kedveljelek. - léptem el tőle, de csuklómnál fogva visszatartott. Lepillantottam kezére, ami szorosan fogta enyémet. Érintésétől megborzongtam. 

- Jól áll a fehér, Ausztrália. De én a helyedben vigyáznék, mert nem csak nekem tetszik a melltartód. - szavait csak nekem intézte, amiért elég közel hajolt hozzám. Elkerekedett szemekkel néztem, ahogy besétál a házba, és faképnél hagy.

A srácokhoz visszatértem, de már bent táncoltunk. Kezünkben ott volt a pohár, amiben a többieknek valamilyen alkohol volt, nekem pedig kóla. Nem szeretem az alkoholt. Undorodtam tőle. Sokat nevettem velük, nagyon szimpatikusak. És az érzés kölcsönös. Végül is nem bántam meg, hogy eljöttem. Barátokra tettem szert, amit Nashnek köszönhetek, és valamilyen mértékben a Baromnak is, hiszen ez az ő bulija. Élveztem minden egyes percet a buliból. Imádtam az összes zenét, pár számot végigordítottam a srácokkal.

Pont hogy beleittam a poharamba, hirtelen vizes érzést éreztem hátamon. 

- Úúúúú, ne haragudj! - kissé ittas állapotban lévő fiú nagy szemekkel bambult rám. Az egész hátam tiszta szesz. Remek! Nashnek rögtön szóltam, hogy elszaladok keresni mosdót, hol valamennyi megtudom oldani a problémát. Néha összeütköztem csókolózó párokkal, valamikor részeg emberekkel, akik nekem magyaráztak életükről, hogy mekkora egy szívás. Hát nekik szívás, nekem perpillanat az. Rengeteg szobába benyitottam, mire megtaláltam a fürdőt. Becsuktam az ajtót. Levetettem magamról a pólómat, megengedtem a vizet és elkezdtem kimosni. Hülye ötlet volt, de a pólóm így is úgy is vizes marad. 

- Azt a kurva. - csak ennyit hallottam, aztán be is csapódott az ajtó. Ezzel állandóan összehoz a sors? Még melltartóban is meglátott! 

- Most már jobban tetszik a melltartód. - ordította be nekem. 

- Idióta! - kiáltottam vissza. 

- De te így is kedvelsz. - éreztem, ahogy elmosolyodik. 

- Nem könnyíted meg a helyzetem! - ordibáltam vele. 

- Hadd segítsek!  

- Persze, hogy tovább szemezz a melltartómmal, mi? - forgattam szemeimet. Nem jött válasz, aminek örültem is. Aztán újra kicsapódott az ajtó, de Cameron teljes egészében bejött, én pedig nem győztem magam takarni. 

- Menj már ki! - hisztériáztam. Aztán... aztán kezembe nyomtam egyik pólóját, rám mosolygott és segített kimosni a pólómat. Mi történt ezzel a gyerekkel?