Az élő halott

-23-

Ahogy becsukom a szeméttároló ajtaját, arra leszek figyelmes, hogy valaki a folyosó végéről engem figyel, elrejtőze a fal mögé. Megköszörülöm a torkom, majd elindulok lassan a folyosón. Megállok kb a felénél, majd résnyire húzom a szemem. Erőltetve újra megköszörülöm a torkom, és abban a pillanatban előlép a fal mögül egy kb 14 éves lány. Fekete, hosszú hajjal, bús tekintettel. Elindul felém.

-Ki vagy?-Suttogja.

-Senki.-Válaszolom.

-Mit csináltál velük?

-Megöltem őket.

-Miért?-Lép közelebb egyet.

-Mert meg akartak ölni.

-Ismered a helyet?

-Hogy ne ismerném.-Csuklik el a hangom. -Húsz évig itt éltem.

-Te vagy Shopie, akit régebben kiengedtek, és azóta folyamatosan öldököl a városban?

-Honnan tudsz ilyenekről?

-Hayden mesélte tegnap este.

-Hayden?-Kerekedik ki a szemem.

-Igen. Itt születtem bent, és minden nap meglátogat.-Bólogat. A szivem hevesen kezd verni.

-Mostis itt van. Érzem.-Halkul el.

-Basszus!-Kiálltok fel. A fejembe erős fájdalom üt. Mintha egy tűt vàgtak volna bele a koponyám hàtsó részébe. Oda kapom a kezem, az ujjaim véresek lesznek. Homályosodni kezd látásom. A távolban megjelenik egy középkorú nő.

-Miaz Shopie? Már nemis örülsz nekem?-Kacag fel.

-Nem!-Válaszolom.

-Igen!-Fordul meg a kislány. Lábaim elgyengülnek, látásom elveszítem. Csak egy férfi hangját hallom, ahogy szólítgat. Kipattan a szemem. Egy fehér szobában vagyok. Ugyanott, ahol az előbb voltam. Mr. Bleu hajol fölém.

-Jól vagy?

-Mi történik velem?

-Énis ezt akarom megtudni.-Húzza föl a szemöldökét.-Be kellett adnunk két adag nyugtatót. Elkezdtél az előbb kiabálni, szétszakítottad a szíjat, amivel le voltál kötözve, halucináltál, és egy pengével vagdostad az ereid a földön.-Ül le egy székre.

-Láttam.-Suttogom.

-Shopie. Halucináltál.

-Nem, tényleg láttam.-Ismétlem.

-Shopie. Nem láttad, ez csak a nyugtató miatt volt.-Fogja meg a kezem.

-Mit akar?

-Segíteni.

-Miért?

-Mert..-Csuklik el a hangja, nyel egy nagyot, majd rám néz.-A lányom is, ugyan ebben halt meg.