Az utolsó cseppig (Befejezett)

„Mert vérük vízként"

(A zene csak kb Ben's theme)

2010. Június. 22 – Vasárnap – 19:46 (napnyugta)

Ben's POV#2

Kinyitottam a szemeimet a sötét szobában, lassan kezdett tisztulni a környezetem. A mellettem lévő digitális ébresztőórára nézem, mely villogva mutatta a négy darab nullát.

'Remek, megint áramszünet volt!' Gondoltam morcosan.

Felkeltem az ágyamból és hagytam, hogy élőhalott szemem hozzászokjon a sötéthez. Egyedül az óra villogó nullái festették meg vörössel a szobát minden második másodpercben. Megkerülve az ágyam, az ablakokhoz mentem. Minden redőny le volt húzva, de persze egyik sem a normális fajta.

Mindegyik teljesen vastag, megerősített fekete szövet volt, a merev külső borítás alatt. Különösen ügyelve hogy lefedjenek minden sarkot, minden hézagot és minden apró lukat, amin keresztül a fény bejöhet. Persze megtehetném, hogy a pincében alszom, elzárva egy megerősített acélajtó mögött, de az nem az én stílusom.

'Vajon lement már a nap vagy nem? Francba, hogy nincs időérzékem!' Gondoltam bosszankodva.

Óvatosan, csak résnyire felhajtottam a sínekben futó redőny alját. Forró narancssárgás fény köszönt be rajta. Megvilágítva a szoba kis részét. Hangosan káromkodva engedtem el a felhajtott kis részt, ahogy kezem és hasam alsó része is sercegni és füstölni kezdett.

Még szerencse, hogy nem közvetlenül ért a napfény. Megint olthattam volna el magamat a pokróccal vagy az ágyneművel, mint legutóbb. Nem beszélve arról, hogy rohadtul fáj! A mostani filmekkel ellentétben, amik megint csak a maszkabál zseniális propagandájának a része, még a szűrt vagy közvetett napfényben is sistergünk és idővel lángra kapunk.

Megnéztem a kezemet és a köldököm alatti részt. Elsőfokú égési sérülés volt mind a kettőn. Ez bele fog telni pár órába, míg begyógyítom az átkozott véremet felhasználva. Legalább felvehettem volna valamit. Le kéne szoknom, hogy meztelenül alszom.

Alvás, hát igen, nem igazán lehet azt alvásnak mondani. Nappal semmilyen módon nem lehet minket megkülönböztetni egy átlagos hullától. Hajnalban mikor bebújok az ágyamba és elalszom, nem álmodok, a vértestvérek nem szoktak álmodni. Este mikor az órám kelt, ha éppen nincsen áramszünet, pedig ugyanabban a pózban kelek fel.

Minden ébredés nehéz, mert az éhség ilyenkor a legerősebb. Mert vért kell innunk. Ilyen a természetünk. Ismertem pár szánalmas vérszívót, akik megtagadták, hogy vért vegyenek magukhoz. Pár este és az éhséget meglovagoló fenevad legyűrte mindet. Ez az átokkal jár, az élők vérét kell innunk, hogy fenntartsuk az élőhalott testünket, mert a vér minden. Az élet maga, ettől mozgunk, ettől élünk és ennek a rabjai vagyunk.

Felöltöztem hát és kimentem a konyhába, hogy megigyam reggelimet. Kinyitva a hűtőt kivettem az aznapi vértasakot, Jake vérét. Szerintem amióta ismerem tízből kilenc alkalommal csak az ő vérét ittam. Egyszerűen nem tudok betelni vele, még a bestia is sokkal nyugodtabb mikor az ő tápláló vérét iszom.

Biztosan ezért is vadabb mikor a fiú közelében vagyok. Ezért érzem erősebben morogni a dögöt magamban. Ki akarja inni minden csepp vérét a fiúnak. Ördögi kör, megnyugtatja a bestiát de egyúttal vadabbá is teszi.

'Elgondolva a fény erősségét az előbb, még legalább fél órám van, míg biztonságos lesz a kinti este. Hmm, mostanában egyre korábban kelek fel, érdekes.' Gondoltam elmélázva.

Kitöltöttem az egresízű vért a bögrémbe és beraktam a mikróba. Míg vártam szemeimet végig futtattam a konyha felszerelésein. Mosogatógép, szemetes és pár pohár. Minden polc, minden szekrény, minden fiók üres. Nem látom értelmét berendezni, hiszen nem kell.