Az utolsó cseppig (Befejezett)

„ti pedig"

(Indítsd el a zenét! Ez Jake & Ben theme ;)

Ben's POV

Csak feküdtem és néztem a mellettem szuszogó, egres ízű fiút. Hallgattam lágy lélegzetét, testének ütemes emelkedését és süllyedését. Arcának lágy vonásait, ahogy a mellkasomon pihent. Az apró, pici nyálfoltot, ami a mellizmomon terült el.

Ujjaimmal beletúrtam a göndör hajába. Cirógattam a rugóhoz hasonlító tincseit, melyek lágyan omlottak lehunyt szemei elé. Csak néztem és csodáltam. Még itt a szoba gyenge fényében is, gyönyörűnek láttam őt. Meleg sötét-méz színű bőre sima volt és forró. Élettel teli.

A pár órával ezelőtti tett volt életem egyik legszebb cselekedete. Úgy érzem kiteljesedtem. Nem csak a szeretkezés miatt vagy, mert az egres ízű vitae, Jake vére itt keringett bennem. Nem, ez több volt annál. Ez valami sokkal, sokkal több.

Jake, álmodott és álmában mocorgott kicsit. Szorosabbra húzta vékony karjait a törzsem körül. Ösztönösen én is köré fontam karjaimat, ahogy fekve, hátamat az ágy támlájának támasztottam. Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy soha nem akarom elengedni! Mindig ölelni és szeretni akarom! Vele akarok maradni és megóvni őt mindattól a gonoszságtól és kegyetlenségtől, ami a sötétség világában leselkedik rá.

De tudtam, hogy ez nem lehetséges...

Fejemben felsejlettek Theo szavai. A szavak, amiket még az Elíziumiban mondott azon az októberi estén. Hogy mikor majd sajnálni fogom, hogy nem vagyok ember.

Igaza volt.

Nem vagyok ember, egy embert játszó szörnyeteg vagyok! Egy másokon élősködő, elátkozott szörnyeteg. Egyáltalán megérdemlem én, hogy szeressenek? Megérdemlem, hogy rátaláljak a társamra, az után a sok rossz és kimondhatatlan tett után, amit elkövettem? Még ha igen, akkor is, hogyan szerethet Jake egy ilyet, mint én?

Keserű gondolataimat elhessegetve, a telefonomért nyúltam. Mikor megláttam, hogy reggel 9:43-perc van, azt hittem elromlott. Sosem volt időérzékem, de egy vámpír mindig megérzi, ha már nappal van. Mi a sötétség gyermekei vagyunk, lételemünk az éjszaka és ezért ellenségünk a perzselő napkorong és annak fénye.

Ismertem olyan vértestvért, aki ugyan fenn tudott maradni nappal, ha nagyon akart, de még neki is eszméletlenül megterhelő volt. Én egyszerűen képtelen voltam egy, maximum két óránál tovább elviselni a nappali ébrenlétet.

Mindig is fanyar mosollyal néztem azokat a filmeket vagy sorozatokat, ahol a vámpírok futkorásznak a napon. Irigység és düh gyűlt fel bennem mikor azokat láttam. Ahogy egyre idősödtem, ahogy egyre csak teltek az évek, úgy erősödött a hiányérzet is. Hiányzott a nappal. Nem is emlékszem már milyen volt még halandóként érezni a bőrömön a meleg sugarait.

Most viszont felsejlett ez az emlék. Mióta megcsókoltam Jaket az építkezésen, közvetlen a halála előtt, teljesen felfordult a világom. A kisebb változások, amiket tapasztaltam előtte, semmik a mostaniakhoz.

Már szinte emberibbnek érzem magam, mint halandó életemben. Ez volt hát amiről Theo és atyánk Don Cerro beszélt. Ezt próbálták belesulykolni a kemény fejemben. Az érzés amit Jake iránt érzek, bár idő kellett, hogy kiteljesedjen, elsöprő. Már minden este, mikor felkelek, reflexszerűen indítom be a szívverésemet. Ösztönösen nyújtózok és nagy, mély levegőt veszek olyankor. Ezt neki köszönhetem.

Nem gyenge lettem tőle, pont hogy erősebb. A bestia már csak távoli hang, amit a szél fúj felém néha. Az élőhalott testem kevesebb vért követel estéről estére. Gyenge? Nem, sokkal erősebbnek érzem magam! Ha csak Jakere gondolok, kellemes borzongás fut végig a gerincemen. Mintha elöntene az erő. Úgy érzem nincs, ami megállíthatna, mikor rá gondolok!