Virágzás - 開花(Naruto fanfiction) [SZÜNETEL]

1.

木の葉の赤の竜巻: 赤市の 夜!

Konoha vörös tornádója: Akashino Tsubaki!

„Életünk napjai közül egyik sem olyan kárba veszett, mint az, amelyen nem mosolygunk." /Chamfort/

A lány vidáman ballagott az erdei úton, a lába alá simultak a puha, smaragdzöld fűszálak. Egyszerű shinobi-öltözetet viselt, az egyetlen szembetűnő rajta rubinvörös haja volt. Ami nem éppen tesz jót egy shinobinak. Kócos, rendezetlen tincsei voltak, hiszen már jó ideje a vadonban kószált, ráadásul kit-érdekel-a-haj-hát-shinobi-vagyok-vazze alapon nem is foglalkozott vele túl sokat. A homlokán Avarrejtek szimbólumával ellátott hita atét viselt.

Körülbelül 18 évesnek tűnt, pedig már a 20-as éveiben járt. De fiatalossá tették a vidám mosolyra görbülő ajkak.

A szél kíváncsian borzolt bele a vörös üstökbe és végigsiklott a lány jobb vállán látszó halvány, rég beforrt, ezüstös hegen is, ami egy régi harapás nyoma lehetett.

A lány hátán ritmusosan lengett jobbra-balra egy fekete, dísztelen tokos katana.

A vörös hajú jövevény mellett egy ezüstszőrű, hegyes fülű farkas ballagott, ütemesen ringatva lompos farkát a talaj fölött néhány centiméterrel. A farkas nyakában is egy hitai ate lógott levél szimbólummal a fémlapon. A farka töve a jobb első és a bal hátsó lába be volt fáslizva, bár nem sebesülés miatt, a jobb szemén pedig függőleges vágás nyoma szaladt át. Ugyanezen szeme körül fekete karika látszott a szőrén.

A farkas fülei folyamatosan mozogtak minden irányba, az apró neszeket azonosította be, néha orra is megmozdult, vagy szemével egy bokor irányába pillantott. Teljesen normális volt ez egy farkas részéről, de a vörös hajú leányzó, aki szemébe lógó, kócos tincsei mögül szintén a környéket pásztázta, tudta, hogy szőrös barátja éppen olyan feszült és ideges, mint ő legbelül.

Mindketten érezték, hogy valami nincs rendben.

- Gin... - szólalt meg hirtelen a lány, anélkül, hogy a farkas felé pillantott volna. Arca egy fikarcnyit sem változott, olyan maradt, amilyen volt. Csinos mosoly, kedves arc, ártatlan tekintet. Egyetlen mozdulata sem változott meg, de aki jól ismerte ezt a nőszemélyt, pontosan tudta, hogy nála a külső semmit sem jelent.

- Mi van? – kérdezte meglepő módon a farkas, kinyitva fogakkal tűzdelt száját. Persze sokan meglepődtek volna egy beszélő állat láttán, de voltak, akik ismerték már Gin Kuromut, a farkasok királyát. És hiába nézték le sokan a saját fajtájából, amiért shinobi mellé szegődött, Gin egy cseppet sem változott meg, az ereje nem csökkent, ahogy a méltósága sem, de elismerte és tisztelte a lányt, akinek örök társává vált egy szerződés által.

- Mikor elindultunk már a számban éreztem Teuchi ramenjét, de most kezd egy picit rossz érzésem lenni. – mondta még mindig ugyanazzal az életvidám mosollyal a kunoichi, és csak legközelebbi ismerősei – mint például Gin – tudták volna kiérezni a hangjából a komoly rezgést. És Gin egészen pontosan tudta, hogy semmi jót nem jelent, ha a lány szavaiban, arcán, mozdulataiban akár csak egy pici komolyság is megjelenik. Ha valamit már a leányzó testbeszédéből meg lehetett állapítani, akkor ott már nagynak kellett lennie a bajnak.

- Nekem mondod? – mormogta Gin, újra az útra összpontosítva. Szinte felborzolódott a szőr a hátán, csak nem látszott, mert már eleve kócos és hosszú volt. Valami nagyon nem volt rendben, és ahogy egyre közelebb és közelebb jutottak Avarrejtek falujához, a rossz előérzet csak nőtt. Néhány kilométer és elérik a Konohát keretező hatalmas erdőt.