Virágzás - 開花(Naruto fanfiction) [SZÜNETEL]

3.

夜は赤です

Vörös az éjszaka

„Te meg én vajon nem vagyunk méltók a megbocsátásra? Mindenki méltó rá. Mindenkinek meg kell adni az esélyt, hogy újjáteremtse magát, és újjáalakítson mindent, megpróbálja újra, még egyszer, legalább utoljára." /Dmitry Glukhovsky/

A lakás ugyanolyan volt, mint régen. Ott lakott, ahol mindig. A konyha és a nappali egybenyitva, előszoba külön nincs, egy hálószoba és egy fürdő.

- „Van egy szabad szobám", mi? – kérdeztem bosszúsan. Zavartan pislogott, és egy bocsánatkérő mosollyal oldotta meg a helyzetet. – Marha... - fontam össze a karjaimat sóhajtva. – Enyém a kanapé.

- De... - kezdte és tudtam, hogy most jön a férfiasság fitogtatása, hogy egy hölgyet nem hagyunk a kanapén aludni, meg ilyenek...

- Nincs de! – hurrogtam le. – És én csinálom a kaját.

- Ne! Nenenenene! Csak azt ne! – könyörgött Kakashi.

- Oké, oké... - vigyorogtam. Igen... életem legnagyobb hibája, hogy nem tudok főzni. Pedig az bejön a pasiknál. – Közelébe sem megyek a konyhának.

- Hú, anyám... - törölte meg a homlokát ott, ahol a hitai ate nem fedte. – Ezt megúsztam.

- Gonosz vagy... - duzzogtam. – Ennyire nem vagyok rossz!

- Egyszer Nori beburkolt egy egész tállal valamilyen főztedből. És egy hónapig nyomta a kórházban az ágyat. – érvelt Kakashi, miközben lerúgta a szandálját. Én is így tettem.

- Az... az azért volt, mert túl sokat evett belőle! – mentegetőztem.

- Aha... - a hangja olyan rohadtul-nem-hiszek-neked szerű volt, mint elég sokszor. Ő még a legjobb hazugságaimon is átlátott néha.

- Jó, jó... talán túl sok szódabikarbónát tettem bele és a tej is egy éve lejárt de... azért próbálkoztam. – mondtam durcásan és lehuppantam a kanapéra.

- Még van itthon egy-két doboz bento, amit tegnap csináltam. Megfelel? – érdeklődött és hallottam, ahogy kinyitotta a hűtőt. Én éppen el voltam foglalva azzal, hogy a kanapé fesléseit tanulmányoztam és magamban megállapítottam, hogy az egész lakásban Kakashi-illat terjeng.

- Mi? Ja! Nekem nyolc. – kaptam észbe, mikor egy hangosabb torokköszörülés felébresztett a vizsgálódásból.

- Remek. – a hűtő ajtaja becsukódott és két műanyag doboz koppant a pulton. – Majd... adok valami fekete cuccot holnapra. Már késő van a bevásárolgatáshoz.

- Kösz. – feleltem halkan és felpillantottam a kanapé előtti kisasztalra vetődő halvány fény forrására. Egy egyszerű üvegburás, gömb alakú lámpa ontotta gyenge, sárgás fényét. Még így is félhomály volt. Szerettem a homályt. Olyan megnyugtató volt...

Vannak, akik félnek a sötétben. De én lenyugszom tőle. Mint a madarak. Kiélesednek az ösztöneim. És hiába rejtőzhet bármelyik sarokban ellenség, én mégis nyugodt vagyok.

Hallottam a mikró zúgását, és ahogy Kakashi kinyitotta az ablakot. Kicsit fülledt volt a levegő. Mi a francot keresek én itt?

Egyre többször ismételtem meg ezt a kérdést magamban. De választ nem találtam. Utál engem. Legalábbis akkor utált, szóval most miért ne tenné? Ennyire megváltozott volna? Minek hívott meg magához? Mi történt Kakashival? Ki van fordulva önmagából, alapjaiban változott meg. Ezt tette volna vele Obito és Rin halála?